For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Portál:Zsidóság.

Portál:Zsidóság

Zsidóság-portál

Üdvözlünk a magyar Wikipédia Zsidóság-portálján!


Az itt megjelenő cikkeket a Wikipédia Zsidóságműhelye gondozza.

A zsidók (más néven héberek vagy izraeliták; héberül: יְהוּדִים, Jehudim; jiddisül: ייִדן, Jidn) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettől a néptől származtató, illetve a zsidó vallást követő, kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételű emberek közössége a világ minden részén.

A zsidó vallás egyike a nagy világvallásoknak. Hívei a zsidók közül kerülnek ki, bár más nép tagjai is lehetnek a követői. Hívőinek többsége az Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban.

A zsidó nép és vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. Alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.

A hét szócikkeszerkesztés 


A Talmud (תַּלמוּד) a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza. Magába foglalja a Misnát és annak magyarázatát, a Gemárát, mely mindkettő az úgynevezett szóbeli Tannak rendszerbe foglalt, összegző, írott változata, azaz nem más, mint az ún. írott Tan (a Tóra) értelmezése körül kialakult Szentírás-magyarázó és a vallási törvényeket (halácha) részleteiben is megállapító hagyomány végleges rögzítése.

Tovább a cikkhez

A zsidóság történelmeszerkesztés 
Zsidó irodalomszerkesztés 

Zsidó irodalom

Írott tan • Szóbeli tan • MisnaGemára • Toszefta • TalmudMidrásHagada • Szifrá • Szifré • Mechiltá •

Kabbala

Héber nyelvJiddis nyelvLadino nyelv

Konyhaművészetszerkesztés 
Tennivalókszerkesztés 

Tennivalók: megcsinálni már rendesen a portált, mert már ezer éve „csak épül” :)
Eldönteni, ponttal vagy gondolatjellel tagoljuk a linkeket… (ponttal, mert a gondolatjel kapcsolatot feltételez, és tipográfiailag helytelen)

Projektszerkesztés 

Miben vehetsz részt?

Több módon is a Zsidóságportál segítségére lehetsz:

Műhelyek

Zsidó vallásszerkesztés 

Zsidó vallásJHVHHéber BibliaTóraTalmudKabbala • Magyarországi izraelita vallás • Magyarországi Zsidó Hitközségek

összehasonlítása:a kereszténységgel


{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Portál:Zsidóság
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?