Diósviszló
Petőfi Sándor utca
Diósviszló címere Diósviszló zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Dunántúl
Vármegye	Baranya
Járás	Siklósi
Jogállás	község
Polgármester	Keserűné Nagy Margit (Fidesz-KDNP)[1]
Irányítószám	7817
Körzethívószám	72
Népesség
Teljes népesség	623 fő (2023. jan. 1.)[2]
Népsűrűség	43,52 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	15,81 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 52′ 38″, k. h. 18° 10′ 14″45.87722222, 18.1705555645.877222°N 18.170556°EKoordináták: é. sz. 45° 52′ 38″, k. h. 18° 10′ 14″45.87722222, 18.1705555645.877222°N 18.170556°E
Diósviszló Pozíció Baranya vármegye térképén
Diósviszló weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Diósviszló témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Diósviszló község Baranya vármegyében, a Siklósi járásban.

A Villányi-hegység déli oldalán helyezkedik el, Harkánytól északnyugatra. A szomszédos települések: észak felől Szava, délkelet felől Márfa, dél felől Drávaszerdahely, délnyugat felől Rádfalva, északnyugat felől pedig Hegyszentmárton és Babarcszőlős.

Ma csak közúton érhető el, a Görcsöny-Harkány közti 5814-es úton; esetleg Rádfalva felől az 58 117-es számú mellékúton.

Hajdan érintette a Pécs–Harkány–Donji Miholjac-vasútvonal is, amit azonban 1971 nyarán megszüntettek. A vonalnak egy megállási pontja volt itt, Diósviszló vasútállomás, a községtől keletre.

Az Ormánság keleti szélén elterülő település történelme visszanyúlik az őskorba. A spontán feltárások csiszolt kőkorszaki eszközei, a szőlőművelő keltáktól származó vaskard, és a mai nap is várdombnak nevezett területen feltételezett lakóhelyük, a község belterületén feltárt két római sírhely, a földművelés alkalmával fellelt római pénzérmék, a területen áthaladó alsóbbrendű római kereskedelmi útvonal igazolja, hogy a területen már ősidők óta éltek emberek.

A mai értelemben vett állandó település – az eddigi adatok alapján – a honfoglalással hozható összefüggésbe. A honfoglaló Botond törzséhez tartozó Kán (Kaán) nemzetségét tarthatjuk a Keleti-Ormánság, így a falu ősnemzetségének.

A település neve először a 14. század elején jelent meg írásos formában, mint a Kán nemzetséghez tartozó Vyzlau formában írt nevű család birtoka. Az 1330-ban, valamint az 1332-ben keletkezett iratok szerint már állt a vár, a kegyúri templom. A kiterjedt területen 4 vízimalom működött, a domboldalon jelentős volt a szőlőművelés. Egy 1191-ben kelt irat a település déli részén fekvő Szomorfalváról tesz említést, mint a siklósi uradalom része. Ezek, valamint az egyéb adatok megerősítik, hogy a falu legkésőbb talán a honfoglalás utáni évtizedekben, vagy az 1100-as évek elején keletkezett. (Összehasonlításul: Rádfalva (Raád) 1117-ben már 200-300 lelket számláló település volt.)

Az 1300-as évek elején a falu már a környék egyik legjelentősebb települése volt. Pápai tized fizetésében Viszlót (akkori írásmóddal: Wyzlaut) csak Siklós előzte meg. Hiteles adatok igazolják, hogy a mai iskola és a parókia területén az 1300-as évek elején már állt a vár. A feltehetően várszerűen megépített nemesi udvarház romjai az 1800-as évek elején még megtalálhatók voltak. A református templom építésénél fel is használták a vármaradvány köveit. A település birtokosai közül meg kell említeni Perényi Pétert, Siklós földesurát, aki az 1500-as évek elején „bekebelezte”, saját területeihez csatolta Viszlót, kisajátítva a püspöki, kanonoki területeket. 1520-tól a történelem már nem említi külön Szomorfalvát, Kis-Puszát mint önálló településeket, pedig ott még kétszáz évig éltek emberek. Ettől az időtől számíthatjuk a településeket együttesen Viszlóként.

A 16. század első évtizedeire (1520-1530) tehető a falu reformációja is. Szomorfalván, a református hitre áttért lakosság felépítette fatalpas, vesszőből font, sárral tapasztott falú, harangtorony nélküli oratóriumát (imaházát). Ide jártak hitéletet élni Diásról, Viszlóról, Márfáról a református vallásúak. A település történelméből megemlítendő az 1607-ben keletkezett bírói pecsétnyomó, amelyet a török időkből elsőnek tartanak Baranyában. A pecsétnyomó mintái alapjául szolgáltak a későbbi évszázadok bélyegzőihez is.

A falu életében jelentős változás 1730-ban történt. A vármegye parancsára Szomorfalva, Kis-Puszta, Újnép 4-6 házas településeit felköltöztették a község mai területére. A lakosság a későbbi időkben a régi településeket Ó-Viszlónak, az újat Diásnak, Diás-Viszlónak nevezte.

1751-ben ökrökkel felvontatták az oratóriumot is. (A várat, valamint a katolikus kegyúri templomot a törökök feltehetően a 16. század közepe táján rombolták le.) 1757-ben a református egyház megnyitotta az első hiteles anyakönyvet. (Az anyakönyv azóta is megvan, állapota jó.) Különlegességként megemlítendő, hogy a házassági anyakönyvekben már rögzítettek házassági, sőt eljegyzési szerződéseket.

A reformátusa egyház még abban az évben megszervezte a rendszeres, kötelező, tanrend szerinti oktatást. Az addigi kötetlen és követelmény nélküli nevelés-oktatást felváltotta az előírt tanmenet és tanterv szerinti, vizsgákkal záródó tanítást. Az iskola élén kinevezett iskolavezető, az iskolarektor állt. Munkáját a felkért és megbízott tisztségviselők ellenőrizték. A lakosság 1800-ban határozta el, hogy új, téglafalú, harangtornyos templomot épít. A vármaradványokból, közadakozásból, többségében saját munkával felépített, akkor a környék egyik legszebb templomát 1804-ben szentelték fel. A toronyba két harang került.

A falu 1852-től jogilag önálló községgé szerveződött. Önállóan és szabadon választott bírót és képviselő-testületet. A következő évtizedeket a folyamatos, korszerűsödő fejlődés jellemezte. 1870-ben évi két alkalomra vásártartási jogot szereztek. Két évvel később a község megvásárolta a Batthyány családtól a községben az utolsó nagybirtokot. A 720 holdas terület tulajdonosa a község lett. 1882-ben a községet körorvosi székhellyé nyilvánították, és 14 községet csatoltak körzetéhez. (14 évvel később az önállóságot átszervezés miatt megvonták.) 1894-ben 24 alapító taggal megalakult az Önálló Tűzoltó Egylet.

1902-ben Viszlót nagyközséggé nyilvánították. Ezzel egy időben önálló jegyzőséget hoztak létre. A nagyközségi besorolást a képviselő-testület folyamatos kérelmezésére 1937-ben visszavonták. Az évekig tartó huzavona után 1903. december 2-án hirdették ki a község új nevét. A település-részek elnevezéseiből adódóan lett az új név Diósviszló. A lakosság szellemi és kulturális fejlődését elősegítendő, 1904 novemberében az egyház megalakította a Református Olvasókört, ami 1948-ig működött.

1907-ben a község postát kapott, vele együtt kiépítették a távbeszélő-hálózatot is. A Harkány és Pécs közötti vasútvonal megépítésével, 1913-ban a falu is bekapcsolódott az országos hálózatba. 1917-ben megalakult a Diósviszló és Vidéke Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet. 1924-ben épült meg a Tüskés pusztát a vasútállomással összekötő, a falu főutcáján áthaladó ipari kisvasút. A vármegye 1932-ben állandó csendőrőrsöt telepített. Az őrs 1944. december 2-ig működött. 1935-ben Diósviszlót önálló, körzeti orvosi székhellyé nyilvánították.

A második világháború ténylegesen 1944. december 2-án érte el a községet. A november eleje táján a falut megszálló 40-60 fős német egységeket 2-án a délutáni órákban, tüzérségi előkészítő tűz után a támadó orosz csapatok néhány óra alatt kiszorították. A támadó főerők a községet azonnal el is hagyták, de a visszamaradó „rendfenntartó” erők csak márciusban vonultak el végleg. A hadmozdulatok a falubeliek között emberáldozatot nem követeltek, de egyes épületekben jelentős károk keletkeztek.

A község történetében az 1800-as évek közepén kiemelkedő szerepe volt Beleváry Ferenc református lelkésznek. Beleváry 1801-ben született Csurgón, elemi és gimnáziumi tanulmányait is ott végezte. 1816-1822 között a Debreceni Kollégium diákja volt. Tanulmányainak elvégzése után Siklósra került, ott dolgozott 3 évig, mint rektor. Lelkészi vizsgáinak letétele után Fülöpszálláson, Kiscsányban, Cegléden és Mohácson káplánkodott. 1844. április 24-én foglalta el a viszlói lelkészi állást. Személyében ismét nagy műveltségű, nagy tudású, tenni akaró és tudó lelkész került az egyház – és közvetve a község – élére, aki gondos, erőskezű, de bátorító pásztora lett a lakosságnak. Lelkészi munkája mellett jelentős energiát fordított a község fellendítésére is. Beleváry Ferenc szorgalmas, okos takarékossággal jelentősen gyarapította az egyház és a település vagyonát. A helyi teendők mellett sem feledkezett meg szülővárosáról Csurgóról. Beleváry és Nyárády János kezdeményezésére, adományaiknak felhasználásával jött létre 1869-ben a csurgói tanítóképző, amelyhez Beleváry maga 10 000 forinttal (az akkori értékben 100 kh föld árával) járult hozzá. Egyházi és világi munkájának elismerését tükrözi az a „köszönő levél” is, amelyet a már 24 éve Viszlón élő lelkésznek a Kaposvári Református Egyházmegye közgyűlése a „tisztelet és hála jeléül” 1868-ban küldött.^[3] Beleváry Ferenc nagy tervei között szerepelt egy új iskola építése is. A lelkész a tervezést és a szervezést is maga végezte. Tervei alapján és irányítása mellett 1853-ban adták át az egy tantermet, irodát és a háromszobás tanítói lakást magába foglaló épületet. 1872-ben eladó lett a község területén lévő utolsó nagybirtok, a Batthyány-Strattmann tulajdonú 720 kh földterület. A község – Beleváry kezdeményezésére – a birtokot megvásárolta. A telekkönyvbe tulajdonosként a községet jegyezték be.^[4] A közös birtoklás emlékét ma márványtábla őrzi a felső erdei erdészház homlokzatán. Beleváry Ferenc lelkész viszlói tevékenysége elévülhetetlen. Az egyházért, a faluközösségért 34 éven át fáradozó ember munkájának eredményeit még ma is őrzik azok az egyházi és községi épületek, amelyek az ő kitartó munkájának eredményeként épültek, vagy újjáépültek. Beleváry Ferenc lelkész 1878. január 15-én halt meg. A viszlói ó-temetőbe temették el, felesége mellé, az általa megnyitott, akkor új temetőbe.^[5]

• 1990–1994: Ravasz Sándor (SZDSZ)^[6]
• 1994–1998: Bicskei Ibolya (független)^[7]
• 1998–2002: Keserűné Nagy Margit (független)^[8]
• 2002–2006: Keserűné Nagy Margit (független)^[9]
• 2006–2010: Keserűné Nagy Margit (független)^[10]
• 2010–2014: Keserűné Nagy Margit (Fidesz-KDNP)^[11]
• 2014–2019: Keserűné Nagy Margit (Fidesz-KDNP)^[12]
• 2019–2024: Keserűné Nagy Margit (Fidesz-KDNP)^[1]
• 2024– :

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,5%-a magyarnak, 13,9% cigánynak, 0,9% horvátnak, 1,6% németnek, 0,4% szerbnek mondta magát (7,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 46,7%, református 23,4%, görög katolikus 0,4%, felekezeten kívüli 15% (13,9% nem nyilatkozott).^[13]

2022-ben a lakosság 88,6%-a vallotta magát magyarnak, 28,9% cigánynak, 0,8% németnek, 0,8% horvátnak, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 35,5% volt római katolikus, 16% református, 1,5% görög katolikus, 3,3% egyéb katolikus, 7,6% felekezeten kívüli (35,8% nem válaszolt).^[14]

• Ormánság-kapu (Szatyor Győző alkotása)
• 220 éves református templom^[15]
• Első világháborús emlékmű
• Közösségi ház, falutörténeti gyűjtemény
• 20. század elejéről származó kovácsoltvas kerítések, nagykapuk
• Hagyásfás legelő

Sablon:Baranya megye települései m v sz Baranya vármegye települései
Megyei jogú város	Pécs
Városok	Bóly Harkány Komló Kozármisleny Mágocs Mohács Pécsvárad Sásd Sellye Siklós Szentlőrinc Szigetvár Villány
Nagyközségek	Beremend Szászvár Vajszló
Községek	Abaliget Adorjás Ág Almamellék Almáskeresztúr Alsómocsolád Alsószentmárton Apátvarasd Aranyosgadány Áta Babarc Babarcszőlős Bakóca Bakonya Baksa Bánfa Bár Baranyahídvég Baranyajenő Baranyaszentgyörgy Basal Belvárdgyula Berkesd Besence Bezedek Bicsérd Bikal Birján Bisse Boda Bodolyabér Bogád Bogádmindszent Bogdása Boldogasszonyfa Borjád Bosta Botykapeterd Bükkösd Bürüs Cún Csányoszró Csarnóta Csebény Cserdi Cserkút Csertő Csonkamindszent Dencsháza Dinnyeberki Diósviszló Drávacsehi Drávacsepely Drávafok Drávaiványi Drávakeresztúr Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Drávasztára Dunaszekcső Egerág Egyházasharaszti Egyházaskozár Ellend Endrőc Erdősmárok Erdősmecske Erzsébet Fazekasboda Feked Felsőegerszeg Felsőszentmárton Garé Gerde Gerényes Geresdlak Gilvánfa Gordisa Gödre Görcsöny Görcsönydoboka Gyód Gyöngyfa Gyöngyösmellék Hásságy Hegyhátmaróc Hegyszentmárton Helesfa Hetvehely Hidas Himesháza Hirics Hobol Homorúd Horváthertelend Hosszúhetény Husztót Ibafa Illocska Ipacsfa Ivánbattyán Ivándárda Kacsóta Kákics Kárász Kásád Katádfa Kátoly Kékesd Kémes Kemse Keszü Kétújfalu Királyegyháza Kisasszonyfa Kisbeszterce Kisbudmér Kisdér Kisdobsza Kishajmás Kisharsány Kisherend Kisjakabfalva Kiskassa Kislippó Kisnyárád Kisszentmárton Kistamási Kistapolca Kistótfalu Kisvaszar Kórós Kovácshida Kovácsszénája Köblény Kökény Kölked Kővágószőlős Kővágótöttös Lánycsók Lapáncsa Liget Lippó Liptód Lothárd Lovászhetény Lúzsok Magyarbóly Magyaregregy Magyarhertelend Magyarlukafa Magyarmecske Magyarsarlós Magyarszék Magyartelek Majs Mánfa Maráza Márfa Máriakéménd Markóc Marócsa Márok Martonfa Matty Máza Mecseknádasd Mecsekpölöske Mekényes Merenye Meződ Mindszentgodisa Molvány Monyoród Mozsgó Nagybudmér Nagycsány Nagydobsza Nagyhajmás Nagyharsány Nagykozár Nagynyárád Nagypall Nagypeterd Nagytótfalu Nagyváty Nemeske Nyugotszenterzsébet Óbánya Ócsárd Ófalu Okorág Okorvölgy Olasz Old Orfű Oroszló Ózdfalu Palkonya Palé Palotabozsok Páprád Patapoklosi Pécsbagota Pécsdevecser Pécsudvard Pellérd Pereked Peterd Pettend Piskó Pócsa Pogány Rádfalva Regenye Romonya Rózsafa Sámod Sárok Sátorhely Siklósbodony Siklósnagyfalu Somberek Somogyapáti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyviszló Sósvertike Sumony Szabadszentkirály Szágy Szajk Szalánta Szalatnak Szaporca Szárász Szava Szebény Szederkény Székelyszabar Szellő Szemely Szentdénes Szentegát Szentkatalin Szentlászló Szilágy Szilvás Szőke Szőkéd Szörény Szulimán Szűr Tarrós Tékes Teklafalu Tengeri Tésenfa Téseny Tófű Tormás Tótszentgyörgy Töttös Túrony Udvar Újpetre Várad Varga Vásárosbéc Vásárosdombó Vázsnok Vejti Vékény Velény Véménd Versend Villánykövesd Vokány Zádor Zaláta Zengővárkony Zók