For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Lévai Katalin.

Lévai Katalin

Lévai Katalin
Született1954. május 22. (70 éves)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztsége
  • tárca nélküli miniszter (2003. május 19. – 2004. június 13.)
  • az Európai Parlament képviselője (2004. július 20. – 2009. július 13.)
Iskolái
KitüntetéseiSzabad Sajtó díj (1998)

SablonWikidataSegítség

Lévai Katalin (Budapest, 1954. május 22. –) magyar politikus, európai parlamenti képviselő, szociológus, író, a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős minisztere, majd az Európai Parlament képviselője, ezt követően író.

Életpályája

Anyai ágon szerb, apai ágon zsidó származású.[2][3] Gyermekkorát a fővárosban töltötte. 1976-ban a Külkereskedelmi Főiskola angol-német szakán szerzett diplomát. 1987-ben elvégezte az ELTE szociológia és szociálpolitika szakát, 1993-ban pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán megszerezte a doktori fokozatot, majd a szociológiai tudomány kandidátusi fokozatát.

Civil és közéleti tevékenysége

1989-től 2003-ig az Esély című szociálpolitikai folyóirat alapító főszerkesztője volt. 1987 és 1990 között tudományos kutató az MTA Szociológiai Intézetében. 1991-1996 a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Szociálpolitikai tanszékének docense, valamint oktató a BKE-Századvég Politikai Iskolán. 1999 és 2001 között svéd, cseh, német, belga, amerikai, dán és olasz egyetemeken vendégprofesszor.

1990-től 1994-ig az Esély Családsegítő Központ igazgatója, 1996 és 1998 között a Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkárságának vezetője, az Európa Tanács „Nők és férfiak esélyegyenlősége” Bizottságában képviseli Magyarországot.

1998-tól 2002-ig az Egyenlő Esélyek Alapítvány elnöke. 2002-2003-ig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatóságát vezeti, 2003. május 19.2004. június 13. között a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere volt.

2010-ben kezd műsort vezetni a Klubrádióban.[4]

Európai parlamenti tevékenysége

2004-től európai parlamenti képviselő lett. Ennek keretében az Európai Parlament Jogi Bizottságának tagja, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság póttagja, a Svájccal, Izlanddal és Norvégiával folytatott kapcsolatok felelőse és az Európai Gazdasági Térség (EGT) Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált Küldöttség tagja, az Izraellel folytatott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja, a Központi Régió Budapesten kívüli képviselője volt.

Kiemelt témaként foglalkozott a romák helyzetével Európában. Létrehozta az Európai Roma Fórumot, mely 2005-ben kezdte meg tevékenységét Lévai Katalin elnökletével. Fő feladata a romák felzárkóztatása, a roma nőket érintő kettős diszkrimináció megszüntetése, az iskolai szegregáció felszámolása, a 12 milliós európai romaság integrálása.

Lévai Katalint, a romákért végzett munkájának elismeréseként Martin Schulz, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) frakcióvezetője, 2007. április 11-én kinevezte az Európai Szocialista képviselőcsoport Roma- és Kisebbségjogi Szóvivőjének. Kinevezését követően kezdeményezte egy Európai Roma Stratégia létrehozását. A PES frakció szóvivőjével és Jan Marinus Wiersmaval, a Szocialista Frakció alelnökével közösen kidolgozták a szocialista párt javaslatait. A fő cél a romák hátrányos megkülönböztetésének, rossz szociális körülményeinek felszámolása és egy transznacionális kisebbségi státusz kivívása. A stratégiának eszerint olyan öt prioritási területre kell koncentrálnia, mint az oktatás, foglalkoztatás, lakhatás, egészségügy és az aktív politikai valamint társadalmi részvétel. Az európai parlamenti Roma Forum tevékenysége alapján beválasztották a Roma Diplomacy nemzetközi elnökségébe is.

Az esélyegyenlőségért folytatott munkája

Lévai Katalin az esélyegyenlőség területén egyik fő feladatának tekintette a nők érdekeinek védelmét, az egyenlő bánásmódért és esélyegyenlőségért folytatott küzdelmet. Európai Parlamenti képviselőként is számos hazai és nemzetközi konferencián vett részt, Brüsszelben tanácskozásokat szervezett, valamint a nők jogait érintő jogalkotási feladatot is vállalt. Alelnöke az MSZP Ember- és Gyermekjogi Tagozatának, de figyelemmel kíséri a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság működését, ezen belül az esélyegyenlőség kérdését. A Holokauszt Emlékőrzéséért Egyesület elnökeként fellép a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben. 2008. június 24-én magkapta az Osztrák Köztársaság szolgálatáért adományozható legmagasabb osztrák állami elismerést, a Nagy Arany Kitüntetést Dr. Hans-Dietmar Schweisgut-tól, az Osztrák Köztársaság belga nagykövetétől.

2008 szeptemberében Európai Charta néven mozgalmat indított az erőszak, a szélsőségek, a gyűlöletkeltés és az intolerancia ellen, melyet már közel száz képviselő és esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezet (például European Roma Right Centre) aláírt.

Pártalapítás és indulási szándék a 2018-as országgyűlési választáson

Lévai Katalin a 2018-as választásokra Lendülettel Magyarországért néven új pártot alapított, egyidejűleg élesen bírálta a Fidesszel szemben induló ellenzéki pártokat. Ő maga Zuglóban kívánt elindulni képviselőjelöltként. Végül sem pártja, sem Lévai Katalin indulására nem került sor, mert a szükséges ajánlásaik között számos aláírás megegyezett a Fidesz által gyűjtött aláírásokkal, ami csalásra utalt. A választási bizottság a párt indulását nem engedélyezte.[5]

Családja

Házas, egy lánygyermeke született, és egy unokája van.

Könyvei

Tizenöt, elsősorban szociálpolitikával, esélyegyenlőséggel foglalkozó könyv szerzője, illetve szerkesztője.

  • Lévai Katalin–Széman Zsuzsa: Társadalmi trigonometria; Scientia Humana, Bp., 1993
  • Lévai Katalin: Towards a Reform of Social Policy in Hungary (Hamburg, 1994, Hamburger Institut für Soziologie)
  • Lévai K. – Straussman J. (ed.): Innovative Local Authorities (New York, 1996, Syracuse University Press)
  • Lévai Katalin és Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások – Jelentés a nők helyzetéről (TÁRKI – Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 1997)
  • Gyulavári Tamás – Kiss Róbert – Lévai Katalin (szerk.): Vegyesváltó: Pillanatképek nőkről, férfiakról (Egyenlő Esélyek Alapítvány, Budapest, 1999)
  • Gáthy V.- Lévai K. (ed.): Shifts in Social Care (New York, 1999, Soros Foundation N.Y.)
  • Lévai Katalin (ed.): Partnership Through Progress (London, 1999, British Council)
  • A nő szerint a világ (Osiris Kiadó, Budapest, 2000)
  • Pillangóhatás (Osiris Kiadó, Budapest, 2002)
  • Táncrend nélkül; Ulpius-ház, Bp., 2006
  • Párnakönyv és más mesék (Alexandra Kiadó, Budapest, 2006)
  • Vörös szőnyeg (Alexandra Kiadó, Budapest, 2007)
  • Varázskert (Alexandra Kiadó, Budapest, 2008)
  • Hazugok és szeretők (Alexandra Kiadó, Pécs, 2010)
  • Karácsonyi égbolt (Alexandra Kiadó, Pécs, 2011)
  • Hírnév (Alexandra Kiadó, Pécs, 2009)
  • Anyám évszázada (Alexandra Kiadó, Pécs, 2012)
  • A szerelemfüggő (Alexandra Kiadó, Pécs, 2013)
  • Anna Karenina lánya (Kossuth Kiadó, Budapest, 2014)
  • Romkocsma; Kossuth, Bp., 2015
  • Lévai Katalin–Haszán Míra: Át a smaragd hídon; Kossuth, Bp., 2016
  • Bábel-Budapest; Kossuth, Bp., 2019
  • Tűzmadár - Szavanov Emil cukrászmester életei; TERICUM KIADÓ KFT., Bp., 2021
  • Krúdy rózsája - Egy kurtizán írónő története; Kocsis Kiadó, Bp., 2022

Díjai, elismerései

Jegyzetek

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  2. Lévai Katalin: Van bennem erő a szárnyaláshoz Archiválva 2014. január 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, delmagyar.hu
  3. Kényelmes dolog áldozatnak lenni és mást hibáztatni[halott link], szombat.portalinternet.hu
  4. Nagyágyúkkal pótolja Orosz Józsefet a Klubrádió, 2010. május 3. [2010. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 28.)
  5. http://www.blikk.hu/aktualis/politika/csalassal-vadoljak-nem-lehet-jelolt-levai-katalin/4swev51

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Lévai Katalin
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?