For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Bárdossy-kormány.

Bárdossy-kormány

Ennek a szócikknek hiányzik vagy nagyon rövid, illetve nem elég érthető a bevezetője. Kérjük, segíts olyan bevezetőt írni, ami jól összefoglalja a cikk tartalmát, vagy jelezd észrevételeidet a cikk vitalapján.
Bárdossy-kormány
(1941. április 3.1942. március 9.)
Időhossz11 hónap
KormányfőBárdossy László (miniszterelnökként)
ÁllamfőHorthy Miklós (kormányzóként)
Államformakirályság

Előző kormány
Következő kormány
második Teleki-kormány
Kállay-kormány

A Bárdossy-kormány egyik első tette a Délvidék megszállása volt, amit általában a Jugoszláviával kötött örökbéke-szerződés megszegéseként értelmeznek. Júniusban terjesztette be a parlamentben a „harmadik zsidótörvény” javaslatát, amelyet a parlament az 1941. évi XV. törvénycikként fogadott el. A törvény faji alapon határozta meg a „zsidó” fogalmát, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát és házasságon kívüli nemi érintkezését, amit „fajgyalázásnak” minősített; és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot. A háborúban való magyar részvétel kérdésében szemben állt Werth Henrikkel, a honvéd vezérkar főnökével, Bartha Károly honvédelmi miniszterrel, közös platformot alkotva Horthy Miklóssal és Szombathelyi Ferenccel. Kassa bombázása után egy nappal, 1941. június 27-én, végül maga is javasolta annak kinyilvánítását, hogy hadiállapotban állunk a Szovjetunióval. A Bárdossy-kormány idejére esik a kamenyec-podolszkiji mészárlás, amely a magyarországi holokauszt első állomása. 1941 nyarán mintegy húszezer zsidót a magyar hatóságok rendkívül mostoha körülmények között Ukrajnába deportáltak, ahol augusztus 27-28-án SS-alakulatok legéppuskázták őket. Ez volt a holokauszt első jelentős tömeggyilkossága. 1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül, német és olasz nyomásra bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Amerikai Egyesült Államokkal. 1942 januárjában kormánya a kellő felhatalmazásokat megszerezve, német kérésre hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra, ezenkívül engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be. 1942. március 7-én Horthy kívánságára lemondott a miniszterelnökségről. Helyére a kormányzó Kállay Miklóst nevezte ki.

A kormány tagjai

Név hivatal kezdete hivatal vége párt/szervezet megjegyzés
Miniszterelnök
Bárdossy László 1941. április 3. 1942. március 7. diplomata
Keresztes-Fischer Ferenc 1942. március 7. 1942. március 9. belügyminiszterként ideiglenesen
Külügyminiszter
Bárdossy László 1941. április 3. 1942. március 7. diplomata
Keresztes-Fischer Ferenc 1942. március 7. 1942. március 9. belügyminiszterként ideiglenesen
Belügyminiszter
Keresztes-Fischer Ferenc 1941. április 3. 1942. március 9.
Gazdasági csúcsminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1941. április 3. 1942. március 9. külön ügykörrel megbízva
Pénzügyminiszter
Reményi-Schneller Lajos 1941. április 3. 1942. március 9.
Magyar Élet Pártja
Vallás- és közoktatásügyi miniszter
Hóman Bálint 1941. április 3. 1942. március 9.
Magyar Élet Pártja
Igazságügy-miniszter
Radocsay László 1941. április 3. 1942. március 9.
Honvédelmi miniszter
Bartha Károly 1941. április 3. 1942. március 9.
Földművelésügyi miniszter
br. Bánffy Dániel 1941. április 3. 1942. március 9.
Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Varga József 1941. április 3. 1942. március 9.
iparügyi miniszterként
Iparügyi miniszter
Varga József 1941. április 3. 1942. március 9.
Közellátási tárca nélküli miniszter
Laky Dezső 1941. április 3. 1941. szeptember 15.
Győrffy-Bengyel Sándor 1941. szeptember 15. 1942. március 9.

Források

  • Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–2004. Az 1987–2004 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte Hubai László. 5. bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2004. ISBN 963-05-8106-X  

Hivatkozások

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Bárdossy-kormány
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?