Vanwall
Teljes név	Vanwall
Székhely	Cox Green, Maidenhead, Egyesült Királyság
Alapító(k)	Tony Vandervell
Jelentős versenyzők	Peter Collins Stirling Moss Tony Brooks Stuart Lewis-Evans
Motorok	Vanwall
Gumik	Pirelli, Dunlop
Formula–1-es szereplése
Első verseny	1954-es brit nagydíj
Utolsó verseny	1960-as francia nagydíj
Versenyek száma	29 (28 rajt)
Konstruktőri világbajnoki címek	1 (1958)
Versenyzői világbajnoki címek	–
Győzelmek	10
Első rajtkockák	7
Leggyorsabb körök	6

A Vanwall egy 1949-ben alapított brit versenycsapat volt. 1954-től 1960-ig vett részt a Formula–1 világbajnokságban, ez idő alatt 10 győzelmet és 7 pole-pozíciót szerzett, valamint 6 leggyorsabb kört futott.^[1] Legnagyobb sikerét 1958-ban érte el, amikor megnyerte az első ízben kiírt konstruktőri világbajnokságot, versenyzői, Stirling Moss, Tony Brooks és Stuart Lewis-Evans pedig a második, harmadik, illetve kilencedik helyet szerezték meg egyéniben.^[2] Lewis-Evans az évi halálos balesete és az alapító, Tony Vandervell megromlott egészsége miatt a csapat fölbomlott. A következő két évben már csak egy-egy versenyen indultak el, mielőtt a Vanwall végleg megszűnt.

A Vanwall név a Vandervell és a Thinwall nevek összevonásából jött létre. Utóbbi márkanévvel az alapító-csapattulajdonos, Tony Vandervell forgalmazta a London Acton nevű városrészében, a Vandervell Products gyárban készülő csapágyait.

Tony Vandervell egyike volt a British Racing Motors alapító részvényeseinek. A gyakran BRM-nek rövidített csapat több brit gyártó együtt működéséből jött létre azzal a céllal, hogy megtörje a Grand Prix versenyeken tapasztalható olasz hegemóniát. Vandervell azonban egy idő után kiszállt a projectből, és saját csapatot alapított.

Vandervell korai '50-es években egy sor átépített Ferrarit indított a Formula Libre versenyeken, "Thinwall Special" néven.

Az első, Vanwall néven ismert autók, a Vanwall Special-ok, 1954-ben, az új Formula–1-es szabályok szerint épültek Cox Green-ben, Maidenhead grófságban. A karosszériát Owen Maddock tervezte és a Cooper Car Company készítette el.

A 2 literes motort a Norton motorkerékpárgyár mérnöke, Leo Kuzmicki tervezte. Az erőforrás nem volt más, mint négy, egyenként 500 cm³-es Norton motor összeépítve egy blokkba.

Az autó az az évi brit nagydíjon mutatkozott be először. A fejlesztés folytatódott, az 1955-ös monacói nagydíjra 2,237 cm³-es, később 2,5 l-es motorral szerelték fel a Peter Collins által vezetett autót.

A Vanwall első teljes szezonját 1955-ben futotta a Formula–1-ben, kevés sikerrel. Az év végére nyilvánvalóvá vált, hogy a motor versenyképes, de a karosszéria fejlesztést igényel. Tony Vandervellnek egy fiatal, feltörekvő tervezőt ajánlottak a feladatra: a később legendássá vált Colin Chapmant.

A Frank Costin aerodinamikai mérnökkel karöltve tervezett új autó ígéretesen kezdte az 1956-os szezont, erős mezőnyben megnyert egy világbajnokságon kívüli Formula–1-es versenyt Silverstoneban. A győztes pilóta Stirling Moss volt, de ebben az évben csak ebben az egy ízben versenyzett a Vanvallnál, mert még élő szerződése volt a Maserati csapattal. A szezonban Harry Schell és Maurice Trintignant vezették a Vanwall autóit. Számottevő eredményt ezúttal sem sikerült elérni, bár az autók már jóval versenyképesebbek voltak.

A csapat fejlődését látva, Moss úgy döntött, hogy otthagyja a Maseratit és a Vanwallhoz szerződik. Csapattársai a szintén angol Tony Brooks és Stuart Lewis-Evans lettek. Ahogy haladt az 1957-es szezon, úgy lettek az autók egyre gyorsabbak és megbízhatóbbak. Moss és Brooks megosztva lett első az az évi brit nagydíjon, a Vanwall első Formula–1-es győzelmét szerezve. Moss megnyerte az Olasz-és a pescarai nagydíjat is.

Az 1957-es év végén betiltották az alkohol alapú üzemanyagokat és közelezővé tették a 130-as oktánszámú AVGAS-benzin használatát. Ez hátrányt jelentett a Vanwall és a BRM csapatoknak, mert a széles furatú motorjaiknak metil-alkoholra volt szüksége a hűtéshez. Így a Vanwall motorjainak teljesítménye a tesztpadon 7500-as percenkénti fordulaton 290-ről 278 lóerőre csökkent. A versenyeken, ahol biztonsági okokból sosem használták a motort a legmagasabb fordulatszámon, legfeljebb 255-262 lóerő volt elérhető. A rivális Ferrari V6-os motorjai ezzel szemben 286 lóerős teljesítményre voltak képesek, 8300-as fordulaton. A Vanwall jobb úttartása, áramvonalas felépítése, ötsebességes váltója és tárcsafékei azonban kompenzálták a hátrányt. A motor továbbra is a 498 cm³-es Manx Norton egyhengeresre épült, ami egymagában 51 lóerőt adott le 7200-as fordulatszám mellett.

Az 1958-as évre mindhárom versenyzőjét megtartotta a Vanwall, Moss a Holland, a Portugál-és a Marokkói, Brooks a Belga, Német-és olasz nagydíjat nyerte meg. Ezzel a Vanwall élen végzett az először kiírt Formula–1-es konstruktőri világbajnokságban. Az egyéni világbajnoki címet azonban nem sikerült megszerezni, miután Mike Hawthorn egy ponttal megelőzte Mosst. Az év utolsó versenyén, Marokkóban Lewis-Evans súlyos balesetet szenvedett, és néhány nappal később belehalt az égési sérüléseibe.

Az 1958-as világbajnokság volt az utolsó, amit a Vanwall végigversenyzett. Vandervell egészsége megromlott, és orvosi tanácsra felfüggesztette csapatvezetői tevékenységét. 1959-ben Brooks elindult ugyan egy alacsonyabb építésű és könnyebb autóval a brit nagydíjon, de a Vanwall más versenyre nem nevezett a szezonban. Az 1960-as francia nagydíjon versenyzett utoljára Vanwall a Formula–1-ben.

Az utolsó Vanwall egy középmotoros versenyautó volt, amivel John Surtees indult 1961-ben a 3 literes Intercontinental Formula két futamán. Hiába ért el a konstrukció ígéretes eredményeket, a fejlesztése leállt, amikor a versenysorozat nem terjedt el Európában. A Vanwall utolsó, 2,605 literes motorja 290 lóerős teljesítményre volt képes, 100-as oktánszámú benzinnel.

Az azonos nevű versenypálya mellett található Donington Collection-ben megtalálható az összes valaha épült Vanwall egy-egy példánya, köztük az utolsó, középmotoros versenyautó is.

2003-ban megalakult a Vanwall Cars autóépítő műhely. Az egyedi rendelésre kapható Vanwall Sports Racer együléses utcai sportautó az egykori Formula–1-es autókhoz nagyon hasonló karosszériával készül.

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év	Modell	Versenyzők	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	Pont	Helyezés
1954	Vanwall Special		ARG	500	BEL	FRA	GBR	GER	SUI	ITA	ESP			-**	-**
		Peter Collins					Ki			7	Ni
1955	Vanwall 55		ARG	MON	500	BEL	NED	GBR	ITA					-**	-**
		Mike Hawthorn		Ki		Ki
		Ken Wharton						9*	Ki
		Harry Schell						9*	Ki
1956	Vanwall 56		ARG	MON	500	BEL	FRA	GBR	GER	ITA				-**	-**
		Maurice Trintignant		Ki		Ki		Ki		Ki
		Harry Schell		Ki		4	10*	Ki		Ki
		Mike Hawthorn					10*
		Colin Chapman					Ni
		José Froilán González						Ki
		Piero Taruffi								Ki
1957	Vanwall 57		ARG	MON	500	FRA	GBR	GER	PSC	ITA				-**	-**
		Stirling Moss		Ki			1*	5	1	1
		Tony Brooks		2			1*	9	Ki	7
		Stuart Lewis-Evans				Ki	7	Ki	5	Ki
		Roy Salvadori				Ki
1958	Vanwall 57		ARG	MON	NED	500	BEL	FRA	GBR	GER	POR	ITA	MOR	48 (57)	1.
		Stirling Moss		Ki	1		Ki	2	Ki	Ki	1	Ki	1
		Tony Brooks		Ki	Ki		1	Ki	7	1	Ki	1	Ki
		Stuart Lewis-Evans		Ki	Ki		3	Ki	4		3	Ki	Ki
1959	Vanwall 59		MON	500	NED	FRA	GBR	GER	POR	ITA	USA			0	12.
		Tony Brooks					Ki
1960	Vanwall VW11		ARG	MON	500	NED	BEL	FRA	GBR	POR	ITA	USA		0	–
		Tony Brooks						Ki

* 1958-ig nem rendeztek konstruktőri bajnokságot
** Megosztott versenyzés

• TEAMS: Vanwall. Autocourse Grand Prix Archive. [2007. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Team: Vanwall. ChicaneF1.com. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• CONSTRUCTORS: VANWALL. GrandPrix.com. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Capps, Don: The Green Comet: the Brief History of the Vanwall. 8W, 2000. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Muelas, Felix: The first car that rattled the Alfetta's cage. 8W, 2000. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Muelas, Felix: Vanwall's inconspicuous entry to the GP world. 8W, 2000. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Muelas, Felix: Vanwall's breakthrough win. 8W, 2000. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
• Capps, Don: A year-by-year look at the Vandervell racing machines, including the Thinwall Specials. 8W, 2000. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)

A Wikimédia Commons tartalmaz Vanwall témájú médiaállományokat.

• Vanwall Cars – hivatalos weboldal

Előző világbajnok: –

Formula–1-es világbajnok 1958

Következő világbajnok: Cooper