For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Komját Aladár.

Komját Aladár

Nem tévesztendő össze Komjáthy Aladár (1894 – 1963) magyar költő, író, tudománytörténész, műfordítóval.
Komját Aladár
SzületettKorach Aladár
1891. február 11.[1][2]
Kassa
Elhunyt1937. január 3. (45 évesen)[1][2]
Párizs
HázastársaKomját Irén
Foglalkozása
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Komját Aladár témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Komját Aladár (eredeti neve: Korach Aladár) (Kassa, 1891. február 11.[3]Párizs, 1937. január 3.) magyar költő, újságíró, szerkesztő, jogász. Testvére Korach Mór és Kenyeres Júlia volt.

Életpályája

[szerkesztés]

Korach Fülöp királyi adótiszt és Singer Berta fia.[4] Iskoláit Letenyén, Fiuméban és Budapesten végezte el. Húszévesen családjával Fiuméba költözött, ahol bírósági tisztviselőként dolgozott. Két évvel később a fővárosi ügyészségre került. 1914-ben a Tudor Akkumulátorgyárban volt bérelszámoló. Az első világháború alatt (1914–1918) az antimilitarista mozgalom, valamint a forradalmi szocialista csoport egyik vezető tagja volt. Először A Tett és a Ma adott helyet verseinek. 1917-ben megjelent a Kiáltás című első verseskötete. 1918-ban kommunista lett, szembefordult Kassák Lajossal; György Mátyás, Lengyel József és Révai József társaságában megjelentette az 1918. Szabadulás című antológiát. 1919-ben Hevesi Gyulával kiadta az Internacionálé című folyóiratot. Tagja volt az írói direktóriumnak. 1920-tól illegalitás, majd emigráció következett. 1921-ben kitoloncolták az országból. Egy évvel később Bécsben Uitz Bélával az Egység című kommunista folyóiratot szerkesztette. 1931-ben Moszkvában megjelent Mindent akarunk, 1937-ben Párizsban, posztumusz, Mozdul a föld című kötete.

Hamvait 1966-ban hozták haza, a Fiumei Úti Sírkertben nyugszik.

Művei

[szerkesztés]
  • Új költők könyve. György Mátyás, Kassák Lajos, Komját Aladár, Lengyel József lírai antológiája; Ma, Budapest, 1917
  • Kiáltás (versek, 1917)
  • Új Internationale. Versek; s.n., Budapest, 1919 (Vörös könyvtár)
  • Mindent akarunk. Versek; Centrizdát, Moszkva, 1931 (Sarló és Kalapács könyvtára. Szépirodalmi sor)
  • Megindul a föld. Versek; Atelier de Paris, Paris, 1937
  • Válogatott versek; összeaáll., bev. Keszi Imre; Szikra, Budapest, 1949
  • Komját Aladár összegyűjtött művei; összegyűjt., sajtó alá rend., bibliográfia, repertórium, jegyz. Hegedüs Éva, bev. Komját Irén, idegen nyelvű szövegford. Gábor György; Szépirodalmi, Budapest, 1957
  • Versek; bev. Méliusz József; Irodalmi, Bukarest, 1962
  • Komját Aladár válogatott művei; sajtó alá rend., jegyz. Komját Irén, bev. Király István; Szépirodalmi, Budapest, 1962 (Magyar klasszikusok)
  • Két világ mesgyéjén. Válogatott versek; vál., sajtó alá rend., utószó Waldapfel József, ill. Reich Károly; Magyar Helikon, Budapest, 1962
  • Életre köszöntő. Válogatott versek; vál., jegyz. Komját Irén; Magyar Helikon, Budapest, 1966

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/08270.htm, Komját Aladár, 2017. október 9.
  2. a b BnF források (francia nyelven)
  3. Születési bejegyzése a kassai izraelita hitközség születési akv. 7/1891. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 17.)
  4. Testvérének, Kenyeres Júliának születési bejegyzése. Bejegyezve Letenye állami akv. 37/1895. folyószám alatt.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • A magyar irodalom arcképcsarnoka
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Alpári Gyula: Komját Aladár: Megindul a föld. Versek; Hoffmann Ny., Praha, 1937
  • Szabó György: K. A. költészete (Budapest, 1958. 2–3. sz.)
  • Szabó György: „Az új rend katonája mindhalálig” (Élet és Irodalom, 1959. 14. sz.)
  • Waldapfel József: K. A. helye irodalmunk történetében (Az MTA I. Oszt. Közl. 1960)
  • Király István: Az első kommunista költő (Társadalmi Szemle, 1960. 3 sz.)
  • Mártonvölgyi László 1980: Komját Aladár nyomában. Irodalmi Szemle 1980/9
  • Komját Irén: Egy költői életmű gyökerei. Komját Aladár verseinek keletkezéstörténete; utószó Sőtér István; Szépirodalmi, Bp., 1981
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Komját Aladár
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?