For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Kenyeres Ágnes.

Kenyeres Ágnes

Kenyeres Ágnes
SzületettBolgár Ágnes
1911. július 22.[1][2]
Budapest
Elhunyt
Állampolgárságamagyar
HázastársaKenyeres Imre
GyermekeiKenyeres Zoltán
Foglalkozása
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem ( – 1930-as évek)
SablonWikidataSegítség

Kenyeres Ágnes, hivatalos nevén Kenyeres Imréné, született Bolgár Ágnes (Budapest, 1911. július 22.2012. október 23.[4]) lexikográfus, filológus, az Egyetemi Könyvtár munkatársa.

Életpályája

Bolgár István és Szalkai Regina lányaként született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett. Tanárai Horváth János és Gombocz Zoltán voltak. Tanítási gyakorlatát a Mária Terézia Leánygimnáziumban végezte.[5] Doktori disszertációja 1934-ben jelent meg A magyar bájoló imádságok címmel. Ugyanebben az évben katolikus hitre tért át. 1945 októberében bekerült pártonkívüliként Budapest törvényhatósági bizottságába.[6] 1949 júniusában a Kultúrkapcsolatok Intézetének osztályvezetőjeként egy küldöttség élén Prágába utazott a magyar–cseh kulturális egyezmény előkészítésére.[7] Az Egyetemi Könyvtár kézirattárának munkatársa volt, feladatkörébe tartozott a magyarországi latin kódexek gondozása. 1960 és 1966 között szerkesztette A kultúra világa című ismeretterjesztő könyvsorozatot, 1967 és 1994 között pedig megszervezte és szerkesztette a négykötetes Magyar életrajzi lexikont.

Családja

1935. október 31-én a Ferencvárosban házasságot kötött Kenyeres Imre (1911–1962) egyetemi tanársegéddel, későbbi íróval és irodalomtörténésszel.[8] Gyermeke Kenyeres Zoltán (1939–) irodalomtörténész, egyetemi tanár. Unokái Kenyeres János (1967–) irodalomtörténész, kandidátus, és Kenyeres László (1971–) ügyvéd.

Művei

  • Bolgár Ágnes néven: Magyar bájoló imádságok a XV-XVI. századból; Mérnökök Ny., Budapest, 1934
  • Egressy Gábor levelei Kazinczy Gáborhoz; összeáll.; Színháztudományi Intézet–Országos Színháztörténeti Múzeum, Budapest, 1960 (Színháztörténeti füzetek)
  • Codices Latini medii aevi Bibliothecae Universitatis Budapestinensis; közrem. Bolgár Ágnes néven; Akadémiai, Budapest, 1961
  • Proveniencia és vízjelkutatás. A "mérleg" az Egyetemi Könyvtár latin papírkódexeiben; in: Az Egyetemi könyvtár évkönyvei I., Tankönyvkiadó, Budapest, 1962
  • A kegyes olvasóhoz! Előszavak és utószavak válogatott gyűjteménye; összeáll.; Gondolat, Budapest, 1964 (Nemzeti könyvtár. Művelődéstörténet sorozat)
  • Szabó Károly és Kazinczy Gábor. Adalékok Szabó Károly levelezéséhez; Egyetemi Könyvtár, Budapest, 1966; in: Az Egyetemi Könyvtár évkönyvei 3.
  • Magyar életrajzi lexikon, 1-2.; főszerk; Akadémiai, Budapest, 1967-1969
  • Kazinczy Gábor hagyatéka nyomában; in: Az Egyetemi Könyvtár évkönyvei 5. kötet; Egyetemi Könyvtár, Budapest, 1971
  • Radnót Magda–Kenyeres Ágnes: Joseph Imre jr.; angolra ford. Follmann Piroska; Akadémiai, Budapest, 1971
  • Radnót Magda–Kenyeres Ágnes: Ifj. Imre József; Akadémiai, Budapest, 1979
  • Király György: A filológus kalandozásai; vál., sajtó alá rend., utószó; Szépirodalmi, Budapest, 1980
  • Magyar életrajzi lexikon, 3. kieg. köt.; főszerk,; Akadémiai, Budapest, 1981
  • Egy könyvtár hétköznapjai; Szépirodalmi, Budapest, 1985 (Műhely sorozat)
  • Kulturális kisenciklopédia; főszerk.; Kossuth, Budapest, 1986
  • Magyar életrajzi lexikon, 4., 1978-1991; szerk.; Akadémiai, Budapest, 1994

Díjai, elismerései

  • Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1948)[9]
  • Munka Érdemrend (1953)[10]

Jegyzetek

  1. BnF források (francia nyelven)
  2. Birth record. (Hozzáférés: 2023. február 27.)
  3. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 13.)
  4. Kenyeres Zoltán honlapja
  5. Iskolai értesítők – Mária Terézia Leánygimnázium. adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
  6. Budapest megválasztotta törvényhatóságát”, Magyar Nemzet, 1945. október 9., 1. oldal (Hozzáférés: 2023. február 21.) 
  7. „Magyar, cseh, bolgár kultúrküldöttségek tárgyalásai”, Fehérvári Kis Ujsag, 1949. június 25. (Hozzáférés: 2023. február 21.) 
  8. Házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 916/1935. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 16.)
  9. Magyar Közlöny, 1948. augusztus 27. (191-192. szám)
  10. Népművelési Közlöny, 1953. április 11. (3. évfolyam, 7. szám)

Források

További információk

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Kenyeres Ágnes
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?