Kékkovács Mara
Kékkovács Mara | |
Született | Kovács Mária 1974. június 18. (50 éves) Békés |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Kozák Dénes |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Egyetem (–2001) |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 2001– |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kékkovács Mara (Békés, 1974. június 18. –) magyar színésznő.
Életút
[szerkesztés]1974-ben született Békés városában Kovács Mária néven. Későbbi művésznevét Kerényi Miklós Gábor javaslatára vette fel.
A Sebes György Szakközépiskolában közgazdasági vonalon tanult tovább. Előbb a bölcsészettudományi karra felvételizett, majd sikertelensége miatt a Théba Színiakadémiára adta be jelentkezését, ahova felvételt is nyert. Egy év után a Nemzeti Színház Stúdiójába került, ahol három esztendőt töltött.
2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Szirtes Tamás osztályában operett-musical szakon. 2001-től a Budapesti Operettszínház tagja. Tagja a színház művésznőiből alakult Operett Angyalai formációnak.
Családja
[szerkesztés]Férje Kozák Dénes, akinek édesapja Kozák András, édesanyja Drahota Andrea színművészek. 2006-ban született meg kislányuk, Jázmin.[1][2][3]
Színházi szerepei
[szerkesztés]- Ábrahám Pál - Földes Imre - Harmath Imre: Viktória – Lia San
- Ábrahám Pál: Bál a Savoyban – Madeleine
- Boris Vian: Tajtékos dalok – Michelle
- Tolcsvay László - Tamási Áron: Ördögölő Józsiás – Idillótündér
- Comden-Green-Freed-Brown: Ének az esőben – Lina Lamont
- Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander: Chicago – Annie
- Leonard Bernstein: West Side Story – Maria
- Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A bajadér – Simone
- Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A cirkuszhercegnő – Miss Mabel
- Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Stázi
- Kálmán Imre: Marica grófnő – Liza
- Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Juliette
- Lehár Ferenc: A víg özvegy – Olga
- Lehár Ferenc: Cigányszerelem – Jolán
- Szilágyi László - Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém – Piri
- Michael Kunze - Lévay Sylvester: Mozart! – Nannerl
- Jávori Ferenc Fegya - Miklós Tibor: Menyasszonytánc – Rózsi
- Alan Menken: A Szépség és a Szörnyeteg – Belle / Babette, a portörlő
- Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz – Iluska
- David Rogers - Charles Strouse: Virágot Algernonnak – Anya
- Kocsák Tibor - Somogyi Szilárd - Miklós Tibor: Abigél – Bánki Anna; Horn Mici
- Oscar Hammerstein - Richard Rodgers - Russel Crouse - Howard Lindsay: A muzsika hangja – Maria Reiner
- Michael Kunze - Lévay Sylvester: Marie Antoinette – Madame Lamballe
- Zerkovitz Béla - Kellér Dezső - Molnár Ferenc: A doktor úr – Lenke
- Ernst Welisch - Rudolf Schanzer - Leo Fall: Madame Pompadour – Madeleine
- Stein - Bock - Harnick: Hegedűs a háztetőn – Fruma Sára
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Budapesti Operettszínház. www.operett.hu. [2017. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
- ↑ Biográfia :: Kékkovács Mara Hivatalos Oldala (magyar nyelven). kekkovacsmara.webnode.hu. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
- ↑ Archivált másolat. [2017. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 21.)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2001-ben oklevelet szerzett hallgatói | |
---|---|
Színészek | Bodó Viktor · Csányi Sándor · Dolmány Attila · Hámori Gabriella · Kovács Martina · Lengyel Tamás · Szamosi Zsófia Osztályvezető tanár: Marton László |
Színészek (operett, musical) | Arany Tamás · Balla Eszter · Balog János · Bereczki Zoltán · Bodnár Vivien · Derzsi György · Ferencz Bálint · Gallusz Nikolett · Gula Péter · Jegercsik Csaba · Kékkovács Mara · Krassy Renáta · Kuthy Patrícia · Meskó Timea · Molnár Szilvia · Nyári Szilvia · Oroszlán Szonja · Pankotay Péter · Rezes Judit · Sándor Dávid · Siménfalvy Ágota · Szabó P. Szilveszter · Szirbik Bernadett · Szöllősi Tas · Várady Viktória Osztályvezető tanár: Szirtes Tamás, Léner Péter |
Televízió műsorvezetők, rendezők | Arányi Vanda · Beliczai Beáta · Bogdán Mária · Ekker Tímea · Farkas Balázs · Gyárfás Dóra · Kolbenheyer Zsuzsanna · Korhecz Imola · László Péter · Nagy Viktória · Pistyur Veronika · Szilasi Viktória Osztályvezető tanár: Horváth Ádám, Vitray Tamás |
Mozgókép-tudomány | Gál Péter · Joó Tamás · Kara Veronika · Kovács Krisztina · Moll Zoltán · Papp Bojána · Simon Vanda · Stőhr Lóránt András · Szászi Zsuzsanna · Osztályvezető tanár: Szabó István |
Film- és televízió vágók | Barsi Béla · Fáy Réka Regina · Kollányi Tamás · Marinkás Gábor Péter Osztályvezető tanár: Sellő Hajnal Bányai Péter István · Kovács Attila |
Kameraman | Czétényi Csilla · Hajdu János · László Viktor · Miló Mihály · Nagy-Bozsoky József · Patócs Róbert Máté · Pintér András · Schwindl Endre · Tóth Máté Osztályvezető tanár: Vagyóczky Tibor Bálint Artur · Dobondi Attila Lehel · Kacsó Sándor Boldizsár · Kiss Aurél · Lába I. Szabolcs |
Adásrendezők | Provaznik Tímea Terézia · Selymes Sebastian · Tolán Anna-Mária · Turán Eszter · Walla Ervin Osztályvezető tanár: Horváth Ádám Chita Ildikó · Gödri Oláh Ildikó · Izsák Ildikó · Kacsó Edith · Miklós Levente József · Turóczki Emese |
Gyártásszervezők | Bukszár Gábor · Kollár Tünde · Papp Anikó · Siményi Gergely Osztályvezető tanár: Miskolczi Péter |
Mozgóképelmélet - filmpedagógia | Balogh Anita · Dudás Miklós Géza · Fábián Erika · Gál Ferenc · Kárpáti Ildikó · Megyeri József · Németh Ervin · Singer Péter · Török Tamás András · Zsemlye Anita Osztályvezető tanár: Gyürey Vera |
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.