For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Fehérvári út.

Fehérvári út

Fehérvári út
Közigazgatás
OrszágMagyarország
TelepülésBudapest XI. kerülete
NévadóSzékesfehérvár
Földrajzi adatok
A Wikimédia Commons tartalmaz Fehérvári út témájú médiaállományokat.
A korábbi Fehérvári út 1921 előtt, ma a Bartók Béla út belső szakasza (a kép felirata szerint „Weissenburger Strasse”, háttérben a Ferenc József híd)

A Fehérvári út egy kb. 6 kilométer hosszú sugárút Budapest XI. kerületében, mely a Móricz Zsigmond körtértől Budafok kocsiszínig vezet Újbuda keleti részét átszelve. A kelenföldi lapály egyik legforgalmasabb útvonala. Nevét onnan kapta, hogy hajdan erre vezetett a Budáról Székesfehérvárra tartó út.

Története

[szerkesztés]
A Fehérvári út Kondorosi út és Építész utca közötti szakasza Albertfalván

Középkori eredetű útvonal. Egykor erre vezetett a budai várból Székesfehérvárra (latinul: Alba Regia, németül: Stuhlweißenburg) tartó út. (A Duna szabályozásáig helyenként mocsaras, lápos árterületen keresztül.) 1851-től Weissenburgerstrasse, vagy Strasse nach Stuhlweissenburg, 1872-től Fehérvári út. 1921-ig a Szent Gellért tértől indult. Albertfalvai szakasza a 18. századtól a Hauptstrasse (Fő utca), az 1870-es évektől az Albertfalvai út, az 1890-es évektől az Erzsébet királyné út, 1945-től a Szabadság út nevet viselte.

1899-ben megindult a Dél-Budai HÉV a Szent Gellért tértől a Fehérvári úton át, Albertfalva után kétfelé ágazva (Budaörsöt érintve) Törökbálint, valamint Budafokon át Nagytétény felé.[1] Forgalmát 1963-tól az lentebbi táblázatban felsorolt villamosjáratok vették át.

A Fehérvári út elején a szakorvosi rendelőt 1947-ben adták át, amit 2004-2006 között újították fel. A Skála Budapest Nagyáruház 1976-ban nyílt meg. Az épületet lebontották, majd a helyére épült az Allee bevásárlóközpont 2009-ben.[2] A Fehérvári úti vásárcsarnok doboza 2003-ban, az Skála átadása után 1977-ben felhúzott forgalmas piac, félig nyitott vasbeton piramisát fedte be.[3][4] A Fehérvári utat a Móricz Zsigmond körtér és a Kondorosi út (Albertfalva kitérő) között 1973-ban kiszélesítették (irányonként két közúti sáv, plusz középen a villamospálya gyakori követéssel), akkor kapta mai formáját.[5] (A 4-es villamos ekkor rövidült a jelenlegi végállomásáig.) Ezen a szakaszon helyezték át az úttest két széléről középre a villamospályát, amit utoljára az Albertfalva kitérőtől délre 1989-ben, attól északra 1996-ban újítottak fel.[6] A Leányka utcai felüljáró 1965-1967 közötti megépülése után került át az 1972-re kiépített Kitérő úton át, a nyolcvanas években először a Petőfi híd felújítása után a Budafoki útra, majd 1995-től a frissen megépült Szerémi útra a 6-os főút XI. kerületi bevezető szakasza.[7] A Fehérvári út a Kondorosi út és a budafoki elágazás között irányonként egy sávosra szűkül, a páratlan oldalon elkülönített villamosforgalommal.

2002-2005 között a Fehérvári út 87. szám alatt működött az RTL Klub kereskedelmi tévécsatorna székhelye.

2003-ban a Fehérvári út belső szakaszát a Móricz Zsigmond körtér átalakításához és a Bocskai úti gyalogos aluljáró kialakításához kapcsolódóan a 4-es villamos déli, Lágymányosi lakótelepi végállomásával együtt átépítették.[8][9]

A Budafoki elágazásnál 2004 végén nyílt meg a Savoya Park bevásárlóközpont. Budafok kocsiszíntől 2005-ben hosszabbították meg hozzá a 2016-ban megszűnt 18-as villamost. A járat déli végállomása 1972 óta addig csak az Albertfalva, kitérő megállóhely volt. 2014-ben indult újra a már korábban is létezett 48-as viszonylat. A hétvégén közlekedő "bevásárlójárat" a bevásárlóközpontot köti össze a belvárosi Deák Ferenc térrel. 2016 óta a Savoya Parkhoz a villamossal való eljutást a 18-ast részben pótló 17-es és 48-as villamosjárat közösen biztosítja.

2006 augusztusában a 4-es metró Bocskai úti megállójának építése miatt teljesen lezárták a Bocskai út és a Kanizsai utca közötti útszakaszt mind a közúti, mind a villamosforgalom elől.[10] A villamosforgalom 2007 júliusában indult újra,[11] majd röviddel ez után, még a nyár folyamán a közúti forgalom előtt is megnyitották az út páratlan oldalát, ahol irányonként egy-egy sávban bonyolódott a forgalom.[12] A befelé vezető oldalt 2010 decemberében adták vissza a forgalomnak.[13]

2016. január 16-ától a 18-as helyett a Városház térig csúcsidőben újrainduló 56-os jár 7-8 perces követési idővel,[14] a Savoya Parkhoz pedig a 17-es villamos tér be.[15] Az 56-os a Budafok központjának számító Városház térig csak csúcsidőben, a 47-es klasszikus dél budai járatot sűrítve, egyéb időszakokban 56A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtérnél a Fehérvári út északi torkolatánál a Magyar Posta 1968-ra elkészült épülete és a Szakorvosi rendelő közötti 61-es a 17-es villamost a Villányi úton és az Alkotás utcan sűrítve, a Hűvösvölgyig a Krisztina körúton át közlekedő 56A-val osztozkodva végállomásoznak az Újbuda-központ metróállomás aluljárójával együtt 2003-ban kiépült vágánykapcsolatos félreállóhelyen, amit szakmai berkekben a villamosvezetők és a villamosbarátok tréfásan "SZTK rendezőnek" neveznek.[16]

2016 nyarán nagymérvű felújítás kezdődött szinte az egész útvonalon: a villamosmegállókat az alacsony padlós villamosok magasságához igazítják, a pályát a legelhasználódottabb szakaszokon cserélték. Albertfalva kitérő vágányhálózata ekkor egyszerűsödött le sima vágánykapcsolatosra, két oldalt széles peronokkal.[17] A munkához kapcsolódóan újjáépült az 1899-óta üzemelő Budafok kocsiszín vágányhálózata és épületeinek többsége. A rekonstrukció alatt a villamosközlekedés gyakorlatilag egész Dél-Budán szünetelt és – mivel az útfelület jelentős részét is érintette a rekonstrukció – a villamospótlás is nehézségekbe ütközött, részben a párhuzamos utakon (Sáfrány utca, Szerémi út) oldották meg. Az 1973 óta elkopott, széttöredezett úttest felújításakor a - 973-as éjszakai kivételével - az érintett buszjáratok (114-es, 213-as, 214-es) azóta a Kondorosi úton át a Tétényi úton közlekednek a Móricz Zsigmond körtéri belső végállomásukig. (Sűrítve a metró előtt forgalmasabb, most már a 4-es metró miatt ritkább követésű klasszikus 7-es buszt. 2019 nyarán az Etele út és a Bocskai út között is megújult az úttest. (Az Etele úthoz hasonlóan lámpákkal szabályozott, elkülönített villamosvágányok középen és irányonként egy forgalmi sáv, szélükön kijelölt kerékpársávokkal.)

2022. augusztus 13-tól a 213-as buszt a Szent Imre Kórház megközelíthetőségének javítása érdekében visszahelyezték a Fehérvári útra, amiről a járat ismét az Etele úton keresztül éri el a Tétényi utat.[18]

Megszűnt és ma is működő üzemek

[szerkesztés]

A 20. század elejétől egészen a rendszerváltásig számos üzem működött a Fehérvári úton. A Csonka János Gépgyár (az államosítás után: Kismotor- és Gépgyár),[19] a Budalakk, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG),[20][21][22] a Gamma Művek,[21] a Hajtómű- és Felvonógyár (HaFe, később Hajtómű és Festőberendezések Gyára[23][24][25]) a Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat (VERTESZ),[26] a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár (VSzM), a Vasipari Kutatóintézet (VasKut), az Albertfalvi Cérnázógyár épületei szegélyezték az utat. Az üzemek ellátását iparvágányok segítették (Budalakk és a BHG Galambóc utcai üzemcsarnokánál), a tehervagonokat Mukikkal vontatták a helyszínre.[27] Ekkor a Fehérvári úti villamospályának még közvetlen vágánykapcsolata volt Budafok kocsiszín mellett Albertfalva megállóhelynél a Budapest–Murakeresztúr-vasútvonallal. Mára a korábbi üzemi épületek egy részét lebontották (Budalakk[28]), egyes épületeket más vállalatok használják (BHG, HaFe, VERTESZ), illetve használatuk módosult (Gamma Művek) vagy részben módosult (VasKut), a VSzM és a Cérnázógyár kft.-ként ma is üzemel.

Villamosok a Fehérvári úton

[szerkesztés]

(1963-ig vegyes üzemben a Dél-Budai HÉV járataival.)

A Belváros felé tekintve a a Csonka János téri villamosmegállónál, a Körvasút felüljárójával
A kelenföldi szakasz a Bártfai utcánál
Villamosjáratok a Fehérvári úton
118-as villamos (Budapest)61-es villamos (Budapest)56-os villamos (Budapest)48-as villamos (Budapest)48-as villamos (Budapest)48-as villamos (Budapest)47-es villamos (Budapest)47-es villamos (Budapest)43-as villamos (Budapest)43-as villamos (Budapest)43-as villamos (Budapest)41-es villamos (Budapest)41-es villamos (Budapest)41-es villamos (Budapest)41-es villamos (Budapest)35-ös villamos (Budapest)35-ös villamos (Budapest)18-as villamos (Budapest)17-es villamos (Budapest)9-es villamos (Budapest)9-es villamos (Budapest)4-es villamos (Budapest)



'

Közlekedés

[szerkesztés]
Villamosok a Fehérvári út albertfalvai szakaszán

A XI. kerület egyik legforgalmasabb útszakasza.

Itt jár a 17-es, a 41-es, 47-es, a hétvégén a 48-as és a munkanapokon csúcsidőben közlekedő 56-os villamos, néha terelések során a 61-es járat, valamint az albertfalvai szakaszon a közösen szintén gyakori követésű 114-es, a 213-as és a 214-es autóbusz.

A Fehérvári út végén fekszik a Budafok kocsiszín. Közelében a Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal Albertfalva megállóhelye mellett halad a Budapest–Pécs-vasútvonal is. A Leányka utcai vasúti felüljárón átkelve a budafoki elágazásnál Budafok és Kamaraerdő felé mennek tovább a villamosok a Dél-Budai HÉV megmaradt pályáján. A Kelenföldi és a Ferencváros közötti Körvasút hídja még a belső szakaszán keresztezi.

Nevezetességek

[szerkesztés]

Számos üzlet, két piac szegélyezi, az elején és a végén pedig egy-egy bevásárlóközpont fekszik. Az út mellett található a kelenföldi lakótelep és az albertfalvai lakótelep is.

Páratlan oldal

[szerkesztés]

Fehérvári út 47.

Fővárosi Művelődési Ház ([1])

Páros oldal

[szerkesztés]

Fehérvári út 12.

Szent Kristóf Szakrendelő ([2])

Kőrösi József u. 7-9.

Fehérvári úti vásárcsarnok ([3][[4] halott link]])

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kertész Z. István - Emlékdélután a budatétényi és nagytétényi villamosnak (villamosok.hu, 2013.11.30.)
  2. Papp Géza - Új negyed a Budai Skála helyén Archiválva 2021. január 11-i dátummal a Wayback Machine-ben (vg.hu, 2009.04.08)
  3. Fehérvári úti Vásárcsarnok Hivatalos Oldala - Facebook (Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága)
  4. Jancsó Ágnes - Negyven éve nyitott meg a Fehérvári úti vásárcsarnok (pestbuda.hu, 2017.08.16.)
  5. Centenáriumi építkezések autósoknak - mi épült 1973-ban? - Fővárosi blog, 2013.11.17.
  6. Változások Budapest villamosközlekedésében, 1980-1989 közötti időszak - Németh Zoltán Ádám, villamosok.hu
  7. Gáll Imre, Kovács József, dr. Tóth Ernő - Pest megyei és Budapesti hídak (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 936-04-8919-8 (Hungaricana online archivum)
  8. Friedl Ferenc: A Fehérvári út - Bocskai út kereszteződés átépítése és a Leányka utcai villamos-felüljáró átépítése (magyar nyelven). Friedl Ferenc, 2003. [2010. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 11.)
  9. Varga Ákos Endre: A túrás folytatódik: Fehérvári út I. (magyar nyelven). Hampage. (Hozzáférés: 2011. március 11.)
  10. Fontos szakaszához érkezett a 4-es metró budai állomásainak építése (magyar nyelven). 4-es metró, 2006. augusztus 10. (Hozzáférés: 2009. október 17.)
  11. Újra járnak a villamosok a Fehérvári úton (magyar nyelven). 4-es metró, 2007. július 24. (Hozzáférés: 2009. október 17.)
  12. A BKV ZRt. DBR Metró Projekt Igazgatóság hírlevele (magyar nyelven). 4-es metró, 2007. december. (Hozzáférés: 2009. október 7.)
  13. Veszélyes az autósoknak a Fehérvári út (magyar nyelven). HVG, 2010. december 13. (Hozzáférés: 2011. március 11.)
  14. Fonódnak a villamosok - mutatjuk, hogyan változik a budai közlekedés - Privátbankár.hu, 2016.01.05.
  15. A BKK bemutatja a budai fonódó villamoshálózat forgalmi rendjét. bkk.hu. [2016. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 5.)
  16. http://villamosok.hu/balazs/metro4/index.html A 4-es metró építéséhez kapcsolódó vágányzárak a Fehérvári úton, a Kiskörúton és a pesti rakparton (2002-2008 között) - villamosok.hu
  17. Kitérő volt, nincs - Indóház online, 2016.06.21.
  18. https://m.bkkinfo.hu/zavarok/87019
  19. Csonka János Emlékmúzeum Archiválva 2016. február 8-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  20. egykor.hu BHG (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  21. a b Fehérvári út és környéke - Újbuda Retro (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  22. Százéves házak Budapesten - Fehérvári út 70. Archiválva 2016. január 8-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  23. Rólunk. HAFE - hajtomugyar.hu (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  24. Mizsei Anett - Fenntarthatóság helyett megtarthatóság / az ALDI új épülete Újbudán (Építészfórum, 2013.12.13.)
  25. Újbuda Retró: A Fehérvári út 98. szám alatti épület 1986. novembere előtt és most (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  26. A Schneider Electric Magyarországon (Hozzáférés: 2015. december 29.)
  27. Teherszállítás a BKV vágányain - HamPLÓ(Hozzáférés: 2015. december 29.)
  28. Gyár bontás (Budalakk - Fehérvári út) Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2015. december 29.)

Források

[szerkesztés]
  • Budapest Teljes Utcanévlexikona (Sprinter Kiadó, 2003)

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Fehérvári út
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?