For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Windisch László.

Windisch László

Windisch László (1978– ) magyar jogász, 2022. július 6-tól az Állami Számvevőszék elnöke.

Élete

[szerkesztés]

1996-ban érettségizett a Szentendrei Ferences Gimnáziumban. Jogi diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben tett jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (illetve jogelődje, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán dolgozott, előbb jogászként, később osztály-, és főosztályvezetőként, majd igazgatóhelyettesi pozícióban. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője volt. 2013 áprilisától a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatójaként tevékenykedett. 2013. október 2-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke, a Monetáris Tanács és a Pénzügyi Stabilitási Tanács tagja. 2021 és 2022 között a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese volt. 2022. július 6-tól az Országgyűlés az Állami Számvevőszék elnökévé választotta.[1]

Egyéb szakmai tevékenységei pályafutása során

[szerkesztés]
  • az OBA igazgatótanácsának elnöke,
  • a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja,
  • a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja,
  • a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke,
  • a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnökhelyettese,
  • a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Budapesti Corvinus Egyetem Ezüst Corvina díja (2019)
  • MPGE, Ellenőrzési díj (2019)
  • Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2020)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2028/2022. (VII. 5.) OGY határozat az Állami Számvevőszék elnökének megválasztásáról

Források

[szerkesztés]

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Windisch László
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?