For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for 1944-es kiugrási kísérlet.

1944-es kiugrási kísérlet

1944 nyarán a második világháború a vége felé közeledett, a szovjet Vörös Hadsereg már Magyarország területén nyomult előre, amikor (román mintára) Horthy Miklós megpróbált „kiugrani” a háborúból.

Horthy Miklós kormányzó az augusztus 23-i román kiugrás keltette káoszban 29-én lemondatta Sztójay Dömét, helyére Lakatos Géza került. E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok, a csendőrség és a rendőrség felügyelője előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án kapta meg a feltételeket (a szovjet csapatokkal szembeni ellenségeskedés beszüntetése, hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé). Miután ezt Horthy elfogadta, a küldöttek október 11-én aláírták az egyezményt.[1][2] Ugyanezen a napon a szovjet csapatok átkeltek a Tiszán, elfoglalták Szegedet, Debrecen térségében pedig a háború második legnagyobb páncéloscsatáját vívták a német és magyar alakulatokkal.

Október 15-én megkezdődött a kiugrási kísérlet, ami a németek felkészültségén – Edmund Veesenmayer már október elején közölte Szálasival, hogy készüljön, mert Hitler őt szemelte ki a politikai vezetésre – , nyilas és a németbarát tisztek ellenállásán megbukott. Bakay Szilárdot, a budapesti I. hadtest parancsnokát tőrbe csalták.

Október 15-én délelőtt, egy német SS-különítmény Otto Skorzeny vezetésével elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, a kormányzó még élő utolsó gyermekét. A németek a következő napokban az ő sorsával is zsarolni tudták a fiáért aggódó idős kormányzót.

A koronatanács ülése

Ifjabb Horthy Miklós elrablása miatt néhány perc késéssel, délelőtt fél tizenegykor kezdődött a Várban a kormány ülése, amelyen ezúttal a kormányzó elnökölt. Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az ellenségtől, a Szovjetunió kormányától. Elhallgatta, hogy a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalásokon már október 11-én megszületett a megegyezés, a magyar és a szovjet fél képviselői aláírták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Az elhallgatásra persze jó oka volt: a magyar kormányban számos németbarát miniszter foglalt helyet, akik minden elhangzott szót jelentettek a német követnek.

A bejelentés után Horthy fel is kérte a döntését nem támogató minisztereket, hogy távozzanak a kormányból. Meglepetésre a kormány lemondott, de régi összetételében alakult újjá – a németbarát miniszterek maradtak.

A kormányülés után Horthy egy másik szobában fogadta dr. Veesenmayert, a Német Birodalom követét, aki az ország német megszállása óta „teljhatalmú megbízottként” működött. A kormányzó felháborodottan kérte számon a követen fia elrablását, majd amikor Veesenmayer – rutinos diplomataként – közölte, hogy mit sem tud az ügyről, de majd tájékozódik, Horthy dühösen az asztalra dobta a délelőtti incidens helyszínén talált német töltényhüvelyeket.

Kiáltvány a nemzethez

Edmund Veesenmayer a Német Birodalom budapesti képviselője 1944 és 1945 között)

A tárgyalás színhelyéül szolgáló szoba ajtaját kissé nyitva hagyták, hogy az ajtó mögött tartózkodó Horthy Istvánné, a kormányzó 1942-ben repülőbaleset áldozatául esett, idősebbik fiának özvegye fültanúja lehessen a megbeszélésnek. Amikor Horthy kiejtette száján a fegyverszünet szót, menye jelzett kezével, s a Várból azonnal utasították a Magyar Rádiót, hogy az adást megszakítva olvassák be a kormányzónak a nemzethez intézett kiáltványát.

Az ideiglenes fegyverszünet aláírásáról és az október 15-ére tervezett átállás előkészületeiről – bár a Magyar Front vezetőit Horthy tájékoztatta – az ország lakossága és a Honvédség szinte semmit sem tudott. A németek viszont erről is pontos információkkal rendelkeztek, s minden szükséges ellenlépést időben megtettek. Veesenmayer már október elején közölte Szálasival, hogy készüljön, mert Hitler őt szemelte ki a politikai vezetésre.[3]

Ilyen előzmények után és helyzetben hangzott el a proklamáció a rádióban. A moszkvai tárgyalásokra való minden utalás nélkül a kormányzó ebben csak annyit jelentett be, hogy „fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől és megszüntetjük az ellenségeskedést velük szemben.”

Déli egy órakor (miután a bemondó előre közölte, hogy fontos közlés következik) egymás után háromszor hangzott el a kiáltvány szövege. Ebből mindenki megtudhatta, hogy a kormányzó szerint a németek a háborút már elveszítették, ezért – a további vérontás elkerülése érdekében – előzetes fegyverszünetet köt addigi ellenségeivel. A kiáltvány utalt a németek által az ország megszállása előtt és után elkövetett törvénytelenségekre, rablásokra és rombolásokra.

„Minden becsületesen gondolkodó magyar embert felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján” – zárult a kormányzói proklamáció.

Ennél is súlyosabb zavart okozott azonban az, hogy a vezérkar nem küldte ki a csapatokhoz Horthy hadparancsát az átállásról. A három hadsereg parancsnoksága ehelyett olyan értelmű utasítást kapott, hogy a kormányzói proklamációt nem szabad fegyverszünetként értelmezni, vagyis a harcot folytatni kell. Ennek lett következménye, hogy a kiugrás csúfos kudarcot vallott.[3]

Az 1. hadsereg parancsnoka, Dálnoki Miklós Béla, vezérkari főnökével, Kéri Kálmánnal együtt, de csapatai nélkül ment át az oroszokhoz; a 2. hadsereg parancsnokát, Dálnoki Veress Lajost pedig, aki Horthy segítségére akart sietni, a németek letartóztatták.

Remény és bizonytalanság

„Horthy egész hosszú életében nem volt olyan népszerű, mint abban a nyúlfarknyi időben, amennyi a proklamáció elhangzása és a nyilas bemondó színre lépése között eltelt. Hát mégis katona a kormányzó? Mégsem nyugodott bele abba, hogy a németek lakájaként végezze napjait? Hát mégis volna politikai érzéke, esze?” – emlékezett Kolozsvári Grandpierre Emil író.

Budapest főbb útjai gyorsan megteltek reménykedő emberekkel; a hatágú sárga csillaggal megbélyegezett zsidók leszedték a csillagot ruhájukról és az úgynevezett csillagos házak kapuiról. A szemtanúk mégis az általános elbizonytalanodást tartották az októberi vasárnap jellemző érzésének.

Nyilas hatalomátvétel

Szálasi Ferenc a Sándor palotába érkezik (1944 októbere)

Eleinte tanácstalanság, sőt kétségbeesés uralkodott a hatalomátvételre áhítozó nyilas vezetők körében is, ám a németek ekkorra elszánták magukat, hogy Horthyt félreállítják, és kormányra segítik Szálasit. Délután a rádió már katonaindulókat, majd további kitartásra buzdító parancsokat sugárzott. Több Horthyhoz hű parancsnokot lefogtak. Budapest útvonalain német tankok jelentek meg, megszállták a főváros stratégiai pontjait, a hidakat, a Rádiót, a postát.[4] A Várat körülzárták a németek – mindössze 300 testőr maradt a helyén. Teherautókon száguldozó, röpcédulákat osztogató, felfegyverkezett nyilasok vették át az irányítást az utcákon. Október 15-én estére az előkészítetlen kiugrási kísérlet összeomlott, a nyilas hatalomátvétel befejeződött.

Másnap, október 16-án Horthy a német zsarolásra aláírta lemondó nyilatkozatát, visszavonta proklamációját, fölmentette Lakatos Géza miniszterelnököt és kormányát, valamint kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet.[5] Az államcsíny legalizálására Veesenmayer azzal tudta rávenni a kormányzót, hogy „becsületszavát” adta az elrabolt ifjabb Horthy Miklós szabadon bocsátására.[3]

A Horthy lemondásával megüresedett államfői posztot a németekkel és a nyilasokkal együttműködni kész közjogi méltóságokból álló úgynevezett Országtanács 1944. október 27-én ideiglenes jelleggel Szálasira mint „nemzetvezetőre” ruházta. Ezt a döntést november 3-án a képviselők kevesebb mint ötöde – 55 fő – és az ugyancsak felettébb foghíjas felsőház is jóváhagyta.[6]

Források

  1. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris, 2003) 266. oldal
  2. Tarján M. Tamás: A kiugrási kísérlet. rubicon.hu. Rubicon. [2015. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. a b c Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 266. oldal
  4. Magyarország történeti kronológiája III. kötet, 997. oldal, Bp., 1983. Akadémiai Kiadó
  5. Magyarország történeti kronológiája, 997. o.
  6. Lásd: Romcsics, i. m.

További információk

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
1944-es kiugrási kísérlet
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?