For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Nyírő András.

Nyírő András

Nyírő András
Született1959. június 28. (65 éves)
nem ismert
Állampolgárságamagyar
SzüleiNyírő Lajos
Foglalkozásaújságíró
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Nyírő András (1959. június 28.[1] –) történész, szociológus, az INteRNeTTo, majd az Index.hu első főszerkesztője, online szakértő. 2000 környékén sokak úgy tartották, hogy ő az „internet igazgatója”.[2]

Élete

Édesapja Nyírő Lajos irodalomtörténész volt.[3] 1989-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mint történész-szociológus,[4] ugyanekkor jelent meg Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához című könyve,[5] majd akadémiai ösztöndíjjal készítette el kisdoktoriját a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 1991-től politológiát tanult a Grenoble-i Egyetemen (ma: Université Grenoble-Alpes, Études des Sciences Politiques), majd Magyarországra hazatérve multimédiás CD-k készítésével foglalkozott. A Politika 1993-ban jelent meg az Aula Könyvkiadó gondozásában, ez volt az első magyar multimédiás CD.[6] Ezt követően Szerb Antal Budapesti kalauz marslakók számára c. könyvéből, majd Nagy Kriszta (Tereskova) klipjeiből is készített hasonló elektronikus kiadványt. 1993-tól kezdte el többedmagával készíteni az ABCD című, negyedévente megjelenő multimédiás magazint. 1995-ben az IDG Hungary Kft. kiadásában indult el az első internetes újság, az INteRNeTTo, melynek alapító-főszerkesztője volt.[4]

Az INteRNeTToban vezetésével – mások és a saját ötletei alapján – alakult ki az a modell, ami majd a későbbi Index.hu alapja lett. Az akkor még kialakulatlan internetes híroldal, majd hírportál egyik koncepciója, és általában a hazai internetes újságírás alapjai kötődnek a laphoz és Nyírő nevéhez.[7] 1999-ben Bíró Istvánnal, az INteRNeTTot kiadó IDG Hungary Kft. vezetőjével konfliktusba került a szerkesztőség: ki akarták vásárolni a lapot az IDG-ből, ajánlatuk helyett azonban a vezetőknek – így Nyírőnek is – felmondtak. Az ekkor még újdonságnak számító internetes sajtóorgánum válsága nagy sajtóvisszhangot keltett,[8] amit Nyírőék kihasználtak az új lap, az Index.hu indításának reklámozására. Ez volt az az időszak, amikor Nyírőt sokan a magyar internettel azonosítottak, az újságírók mint az „internet igazgatóját” keresték őt.[2] 1999. május 17-én elindult az Index.hu, ám decemberre Nyírő és a menedzsment, illetve a szerkesztőség közötti ellentétek miatt az alapító főszerkesztő távozott a laptól.[9]

2000-től a Westel Mobil Távközlési Rt.-hez ment dolgozni, ahol mobilinternetes tartalomfejlesztéssel foglalkozott. 2004-ben tagja volt annak a szakértői csoportnak, amely kidolgozta a Jövő Háza koncepcióját,[10] ugyanettől az évtől saját cége, a Nyírő Consulting Group menedzselésével foglalkozott. 2005-ben a Ringier lapkiadó európai központja e-média divíziót hozott létre Budapesten összevonva a magyar, cseh, szlovák, román és szerb érdekeltségeinek mobilos tartalomfejlesztéseit. Ennek az e-média központnak az igazgatója lett Nyírő, itt állított össze egy oktatási anyagot a 21. századi újságírásról a Ringier szerzőinek.[11] 2005-ben a Ringier vezetésében történt személyi változás miatt szűnt meg a megbízatása.[12] Ezt követően a 2007-ben alakult Login Initiative projekt[13] keretében elmaradott Borsod megyei falvakban segítettek eszközökkel és wi-fis internettel a helyi, mélyszegénységben élő – elsősorban cigány – lakóknak hozzáférést biztosítani a világhálóhoz.[14] 2008-ban egyik létrehozója volt az Internet Terjesztéséért Alapítványnak, amely a Login Initiative projekt folytatásként kívánt eszközökkel és Wi-Fi-vel segíteni a hozzáférésben: a Wifi-falu projekt 2010-ig futott.

2010-ben egyik alapítója volt az Appsters Kft.-nek, mely mobilos kulturális alkalmazásokat fejleszt, elsősorban költségvetési, önkormányzati intézmények számára. Az Átlátszó.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy mobiltartalom piac, illetve az tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó fejlesztésekből az Appsters Kft. nagy részesedést szerzett elsősorban állami megrendelések révén. A megrendelések egyharmada az MTVA-tól érkezik. Nyírő szerint az egész tartalompiac legnagyobb megrendelője az állam.[15] Egy másik esetben arra hívta fel a figyelmet a közélet átláthatóságáért küzdő blog, hogy az állami médiacég alvállalkozói kötődhetnek a Fidesz körül kialakult korábbi vagy jelenlegi oligarchikus körhöz, és a megbízottak között van Nyírő cége is.[16]

Munkái

  • 1989 – Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához
  • 1991 – Theory of Coalitions , interactive software, developed in Basic
  • 1992 – Politika interaktív CD-ROM , 4 kiadást élt meg
  • 1997 – Internetto zsargon, Könyv az internetes szlengről
  • 2007 – 21. századi újságírás (belső tanfolyami anyag)

Díjai

Jegyzetek

  1. Nyírő András. Netpédia (2010. november 5.) arch
  2. a b Bellai László és Vorák Anita: „Egyértelmű volt, hogy ezt akarom csinálni” – interjú Bodoky Tamással. Modem - médiatörténet (2016. február 19.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) arch
  3. Bellai László: „Nincs média tovább, hanem bejáratok vannak az univerzumba” – Interjú Horváth Ivánnal. MODEM - médiatörténet (2016. március 21.) (Hozzáférés: 2018. október 6.) arch
  4. a b Tompa Imre: A világháló megoldást kínál Magyarországnak. Világgazdaság, XXXI. évf. 24. sz. (1999. február 4.) IV. o.
  5. Kelemen Gábor Szakadát István Nyírő András Szakadát László: Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Budapest: Interart Stúdió. 1989. 419. o.  
  6. Nyírő András, Szakadát István: Politika. OSZK Mokka (Hozzáférés: 2018. szeptember 22.) arch
  7. Vorák Anita és Bellai László: „Én voltam az, aki azt mondta: gyerekek, most a Holdra kell menni” – interjú Nyírő Andrással. Modem - médiatörténet (2016. május 27.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.) arch
  8. Új hálót vet ki az Internetto. Világgazdaság, XXXI. évf. 95. sz. (1999. május 18.) 8. o.
  9. Bodoky Tamás: Az Internetto-Index-sztori: A haladás előőrse. Magyar Narancs (2000. április 6.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.) arch
  10. Mikes: A múltnak kútja és a Jövő Háza. Index.hu (2005. február 25.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)
  11. Új média üzletág alakult a Ringiernél. Napi.hu (2005. július 12.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.) arch
  12. Balogh Ákos Gergely: A hírlopás a régi média fogcsattogtatása. Néplap (2008. április 14.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.) arch
  13. Somogyi Anna: Login Initiative. Projekt alapító okirat verzió. Anzdoc (2007. szeptember 18.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)[halott link]
  14. A netguru Nyírő András a roma integrációt segítő programot indított. Hvg.hu (2007. április 18.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)
  15. Erdélyi Katalin: 2010 óta nyeli a közpénzt az Index-alapító Nyírő András mobiltartalom-fejlesztő cége. Átlátszó.hu (2016. szeptember 23.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.) arch
  16. Erdélyi Katalin: Újabb közel 2 milliárd forintot költ az MTVA internetes megjelenésre, Nyírő cége megint nyert. Átlátszó.hu (2016. július 28.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.) arch
  17. Pedagógusok kitüntetése. Nol.hu (2004. augusztus 17.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 27.)
  18. Személyi hír - Kitüntetések. Közlekedési Közlöny, VI. évf. 21. sz. (2007. november 16.) 1155. o.
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Nyírő András
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?