For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Neogótika.

Neogótika

A londoni Tower Bridge
A fóti templomon mór és bizánci elemek is előfordulnak
Az Országház épülete

A neogótika (magyarul: újgótika) az első romantikus építészeti stílusirányzat, mely tisztán a gótika stíluselemeiből táplálkozik. A 18. században alakult ki Angliában. Horace Walpole, az első brit miniszterelnök fia úgy építtette meg kastélyát, a Strawberry Hillt, hogy az a középkort idézze. Kortársai ekkor kinevették és különcnek tartották, azonban ez a kastély a romantikus építészet első példája. A 19. század 30-as, 40-es éveiben volt az angol romantika virágkora, ekkor már valóságos divat volt a neogótika. Ezt az időszakot gótikus újjászületésnek (gothic revival) nevezték. A század közepén felépült a londoni Houses of Parliament, Charles Barry tervei alapján, majd a Tower Bridge is, mely stílusával a Towerhez kíván illeszkedni. Nyugat-Európában a század második felében a neogótikát és általában a neostílusokat kiszorította az eklektika és a vasvázas építkezés.

Magyarországon, mivel a romantika csak később jelent meg, a neogótika a historizmus egyik megnyilvánulása, mert a romantikát a Feszl-féle nemzeti építészet képviselte a század közepén. Érdekes azonban, hogy a középkor hangulatát felidéző, olykor gótikus elemeket is felhasználó építészet már korábban jelen volt: a Povolny Ferenc által tervezett pétervásárai plébániatemplom (1817) európai viszonylatban is különlegesség. A 40-es években Brein Ferenc ú.n. Csősztoronya és Ybl Miklós fóti plébániatemploma képviseli a romantikus-neogótikus építészetet. Ám ahogyan Ybl, egész Magyarország építészete átváltott az eklektikára.

Eklektika és historizmus egyszerre és egymástól áthatva jelentkezett a század utolsó évtizedeiben. A magyar neogótikus-eklektikus építészet szép példáit elsősorban Budapest adja. Bérpalotákon jellegzetes gótikus motívumok bukkannak fel, olykor tisztán, olykor reneszánsz és barokk motívumok között is. A neogótikus építészet világviszonylatban is jelentős alkotása a Steindl Imre tervei alapján épült Országház. Az épületen minden elem gótikus, a kupolát és barokkos alaprajzot kivéve.

A korszakhoz hozzátartozik a műemlékek helyreállításának folyamata is, amely néha több kárt okozott, mint hasznot. A Mátyás-templom és kassai Szent Erzsébet-dóm valóban új külsőt kaptak Steindl Imre tervei alapján, azonban az eredmény igazolta a műemlékvédő célokat. A Vajdahunyadvár helyreállítása során viszont az eredeti gótikus elemeket eltávolították, (miután Steindl nem tudott már a helyreállítással foglalkozni), helyükre a környezetbe nem illő neogót részletek kerültek.

Források

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Neogótika
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?