Miguel Indurain
Született	Miguel Induráin Larraya[1] 1964. július 16. (59 éves)[2] Villava
Állampolgársága	spanyol
Foglalkozása	kerékpárversenyző
Kitüntetései	a francia Becsületrend lovagja Knight Grand Cross of the Order of Sports Merit Princess of Asturias Award for Sports (1992) Vélo d'Or (1992) Vélo d'Or (1993) Grand Cross of the Order of Civil Merit (1995)[3]
Magassága	188 cm[4]
Testtömege	76 kg
A Wikimédia Commons tartalmaz Miguel Indurain témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Szerzett érmek

Spanyolország színeiben Országútikerékpár-versenyzés Olimpiai játékok arany 1996, Atlanta férfi időfutam Világbajnokság arany 1995, Duitama férfi időfutam ezüst 1993, Oslo férfi mezőnyverseny ezüst 1995, Duitama férfi mezőnyverseny bronz 1991, Stuttgart férfi mezőnyverseny

Miguel Ángel Indurain Larraya (Villava, Navarra, 1964. július 16. –) spanyol válogatott baszk országútikerékpár-versenyző. Indurain az első olyan ötszörös Tour de France-győztesként vonult be a köztudatba, aki sorozatban nyerte meg a legrangosabb kerékpáros-viadalt. Profi pályafutását 1985-ben kezdte, a Reynolds-csapatban, már abban az évben részt vett a francia körversenyen, bár akkor még feladta. Évről évre jobb eredményeket ért el, 1989-ben 17., 1990-ben már 10. lett. Sokan azt mondták, hogy a fiatal Indurain már ebben az évben is nyerhetett volna, azonban a csapatkapitányt, Pedro Delgadót segítette. 1991–1995 között mind az öt Tourt megnyerte, 1996-ban csupán 11. lett, az első komolyabb hegyi szakaszon a hideg és az eső miatt leszakadt az élbolytól, később az ekkor szerzett bronchitis miatt nem tudta felvenni a harcot Bjarne Riisszel, a győztessel, aki 2007-ben beismerte, hogy EPO-t használt, doppinggal nyert.

Indurain elsősorban az egyéni időfutamokon teljesített jól, rendre percekkel verte ellenfeleit (a legfélelmetesebb a 92-es Tour egyik időfutamán elért 3 perces különbség), majd igyekezett a hegyekben megvédeni a sárga trikót. Sokan megrótták ezért őt, hogy nem elég agresszív, nem támad. A fanyalgóknak viszont látniuk kellett, hogy ha szükséges volt, könnyedén vette fel a harcot a lepkesúlyú hegyimenőkkel a legmeredekebb emelkedőkön is. Külön emlékezetes az 1995-ös versenyen, a Charleroi–Liége szakaszon indított akciója, amikor az inkább dombos szakaszon egyedül támadta meg az egész mezőnyt, a célba egyperces előnnyel ért be (igaz, vele tartott Bruyneel is, azonban végig Indurain szélárnyékában utazott).

Természetesen nem csak a francia körversenyen ért el sikereket. 1991-ben és 1992-ben a Giro d’Italián lett első (azóta is egyedüliként, aki két egymást követő évben a két legnagyobb körversenyt megnyerte), az 1996-os atlantai olimpián (az első alkalom volt, amikor profi kerékpárosok is indultak) aranyérmes lett az egyéni időfutamon. Több kisebb – elsősorban felkészülési – versenyt is nyert, a világbajnokságok mezőnyversenyében soha nem tudott nyerni, de az 1995-ös kolumbiai világversenyen ennek külön oka volt. A különösen nehéz pályán az utolsó körök voltak hátra, amikor a maroknyi élmezőnytől ellépett a szintén spanyol Abraham Olano. Ezután Indurain önfeláldozóan védte honfitársa előnyét, a többieket, mint egy „rendőr” felügyelte, hárította a támadásokat, végül ezüstérmes lett. Érdekes „leosztás”: ugyanezen világbajnokságon, az egyéni időfutamban ő nyert, Olano lett a második.

• Miguel Indurain profilja az Olympedia oldalán (angolul)