Margó Ede
Született	Morgenstern Ede 1872. május 8.[1] Pest
Elhunyt	1946. február 2. (73 évesen) Balatonalmádi
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	szobrász
Iskolái	Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Margó Ede témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Margó Ede, születési nevén: Morgenstern Ede (Pest, 1872. május 6.^[2] – Balatonalmádi, 1946. február 3.) magyar szobrász, Margó Célia operett-énekesnő öccse.

Morgenstern Lipót és Habern Katalin (1835–1899)^[3] fia. A budapesti Iparművészeti Iskolában, Mátrai Lajos György vezetése alatt végzett előtanulmányok után négy évig Strobl Alajos mesteriskolájában. Szorgalmas munkájával egy Bécsben meghirdetett ösztöndíj elnyerését követően az 1890-es évek végétől Denys Puech irányítása alatt Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Nagy hatással volt rá Auguste Rodin művészete. Elsősorban realisztikus stílusú, finoman mintázott domborműveivel vált ismertté. 1899-ben állította ki a párizsi Salonban az Agónia (Beteg leány agóniája) című márvány domborművét, mellyel a Párizsi Szalon nagydíját, a mention honorable a kiállítás egyik legjelentősebb elismerését nyerte el. A dombormű megszületését Hauptmann: Hannele című drámájában nyújtott, Somlyó Emma színésznő alakítása inspirálta a művészt. Hazatérve, a sikert aratott domborművet még ez évben megvette a Szépművészeti Múzeum.^[4]

"Margó Ede hirtelen tűnt fel nálunk szoborműveivel. Nem a szerencse próbálgató művészek közé tartozik, akik minden jelentéktelen munkájukkal hamar a nyilvánosság elé szaladnak: hátha valamely véletlen felszínre veti a nevüket. Margó mindjárt első nagyobb művére kitüntetést kapott Párizsban, s bevonult a mi Szépművészeti Múzeumunkba is. Ennél többet igazán nem lehet várni egy huszonkilenc-éves szobrásztól" - írta Lyka Károly 1901. évi Műcsarnoki kiállítással kapcsolatosan Margóról.

1900-ban a párizsi világkiállítás bányászati pavilonjára alkotta Martinacél című domborműsorozatát. A Városligetben felállított Pósa Lajos szobra mellett, a Pongrácz Szigfriddel közösen alkotott aradi, majd debreceni Kossuth szobrok jelentették köztéri szobrászatának egy-egy jelentősebb állomását. A debreceni Kossuth szobor több fordulós pályázatán végül kettejük benyújtott pályaművét fogadta el Debrecen városa, s az elkészült művet ünnepélyes keretek között, 1914 május 3-án leplezték le. Jeles köztéri művei sorát a Nagyváradon felállított Szigligeti Ede szobra, amelyet 1912. december 15-én avattak fel,^[5] s a Hősök terén álló Millenniumi emlékműre készített Hunyadi János és I. Ferdinánd szobrok folytatták. Számos emlékszobrot és síremléket készített, amelyek jól beleilleszkednek a kor historizáló stílusirányzatába. Szobrászatára a jelentékeny mesterségbeli tudás, az összetett formák plasztikus megjelenítése, a nemes és nagyvonalú leegyszerűsítés, stilizálás volt leginkább jellemző, kerülte az üres formaságokat, hatásvadász effektusokat. Mondanivalóját mindenkor a szobor megjelenítésével hozta harmóniába. Művei sorából kiemelkedik Dankó Pista magyar nótaszerző fehér márványból faragott szobra, melyet 1912-ben állítottak fel Szegeden a Kass Szálló előtt. Egyébként Dankó Pista szobra volt hosszú évtizedeken át Európa első cigány-szobra. Maga a mű közadakozásból készült, de a teljes összeg sohasem állt rendelkezésre. Margó pusztán a márvány-anyag megvásárlására kért pénzt, s a szobrot ingyenes munkával, pusztán nyersanyagárban faragta meg, így tisztelgett Szeged város polgársága előtt, a nemes kezdeményezést támogatva.^[6] Figyelemre méltóak finom vonalú síremlékei is.

1900-ban felvették a budapesti Demokratia szabadkőműves páholyba. A Százados úti Művésztelep egyik alapítója volt 1911-től, és haláláig a telep aktívan alkotó lakója volt. "Művész-temperamentuma, jellegzetes romantikus külseje, a műterméből kicsendülő, merengő, hangulatos magyar-nóta dallamok, amelyeket hegedűjén mesterien szólaltatott meg, szerény, csendes egyénisége felejthetetlen marad azok számára, akik személyesen is ismerték."^[7]

1904. november 10-én Budapesten házasságot kötött Pécsi Manó és Rieger Júlia lányával, Olgával (1877–1973).^[8][9]

Fia, Margó György jégkorongozó, sportvezető.

• Együttes munka (A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy részére)
• Agónia (1899)
• Martinacél (1900)
• Kossuth Lajos (Makó)

• Szacsvay Imre (1907, Nagyvárad)
• Kossuth Lajos (1909, Arad, Pongrácz Szigfriddel)
• Szigligeti Ede (1913, Nagyvárad)
• Dankó Pista (1912, Szeged)
• Kossuth Lajos (1914, Debrecen, Pongrácz Szigfriddel)
• Frédéric Chopin (1929, Gödöllő, Frédéric Chopin Zeneiskola)
• Pósa Lajos (1930, Budapest)
• Hunyadi János (Budapest, Millenniumi Emlékmű, Pongrácz Szigfriddel)
• I. Ferdinánd (Budapest, Millenniumi Emlékmű, Pongrácz Szigfriddel)
• "A Magyar fájdalom" szobor (1930-as évek, Zamárdi)

• Paulay Ede (1897, Budapest, Kerepesi temető, Gerenday Bélával)
• Polónyi Ilonka (Budapest, Kerepesi temető, Márkus Gézával)
• Gálos Kelemen (Budapest, Kerepesi temető)
• Vízvári Gyula (1910, Budapest, Kerepesi temető)
• Vízvári Gyuláné (Szigeti Jolán) (1910, Budapest, Kerepesi temető)

• Margó Ede művei - Új Idők, 1901
• Margó Ede - Az Est Hármaskönyve, Lexikon az újságolvasó számára, Az Est kiadása, Budapest, 1923., 471-472 l.
• dr. Vysiné Stróbl Éva: Margó Ede - Művészet, 1972., július, XIII. évfolyam. 7. szám, 11. l.
• Révai nagy lexikona
• Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.
• Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 489–490. o. ISBN 963-547-414-8  
• Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1993. ISBN 963-05-6540-4 Reprint  

• Malonyai Dezső: Margó Ede (Művészet, 1910. 4. szám)
• A Magyar fájdalom című szobor Zamárdiban (fénykép)
• Szacsvay Imre szobra Nagyváradon (fénykép)
• Polónyi Ilonka síremléke (fénykép)
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.