Forgószél (album)
Kovács Kati Forgószél | ||||
stúdióalbum | ||||
Megjelent | 1992. november | |||
Felvételek | LGM Stúdió, 1992 | |||
Stílus | Rock | |||
Hossz | 40:00 | |||
Kiadó | Craft Records | |||
Producer | Környei Attila | |||
Kovács Kati-kronológia | ||||
| ||||
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Forgószél Kovács Kati huszadik nagylemeze. 1992 novemberében jelent meg CD és kazetta formátumban, hét és fél évvel a megelőző stúdióalbum után, mai napig az utolsó album, melyen csak újdonságok szerepelnek.
A dalok zenéjét Holló József, az R-GO együttes egykori billentyűse, egyben Demjén Ferenc akkori zeneszerzője, szövegét Vilmányi Gábor, a Manhattan együttes tagja írta. Két dal zenéjének megalkotásában Koncz Tibor is közreműködött.
Ez az album az énekesnő egyetlen olyan CD-je, mely kizárólag új dalokat tartalmaz. Egyben mindeddig az utolsó, nem magánkiadásban megjelent CD.
Megjelenése után néhány hónappal megszűnt a lemez kiadója, így az album elég szórványosan volt kapható a lemezboltokban. Egy dalból videóklip is készült, tervezték már a második klip készülését is, de erre nem került sor.
2009–10-ben a Qualitons együttessel való közös munka során, Kanada Káosz közös albumot is tervezett, ám az együttműködés hamarosan véget ért, valószínűleg a zenekar önálló tervei és emberi okok miatt.
Dalok
[szerkesztés]- Kicsi, gyere most (Holló József – Vilmányi Gábor)
- Emlékek (Holló József)
- Forgószél (Holló József – Vilmányi Gábor)
- Szállj a széllel (Koncz Tibor – Holló József)
- Átkozottul fáj (Holló József – Vilmányi Gábor)
- Zakatol velem (Holló József – Vilmányi Gábor)
- Ezerszer és még egyszer (Holló József – Eide—Vilmányi Gábor)
- Csak Te és a Rock & Roll (Holló József)[1]
- Szomorú a föld (Koncz Tibor – Holló József – Vilmányi Gábor)
- Felnőttünk már? (Holló József – Vilmányi Gábor)
Közreműködők
[szerkesztés]- Kovács Kati – ének, vokál
- Holló József – billentyűs hangszerek, dobprogram, hangszerelés
- Vilmányi Gábor – gitár
Klip
[szerkesztés]A Kicsi, gyere most c. dalból videóklip készült.
Források
[szerkesztés]Külső hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ http://p2.vatera.hu/photos/94/73/32d6_1_big.jpg Archiválva 2013. december 12-i dátummal a Wayback Machine-ben A Szofi Top 10 c. válogatáskazettán levő adatok szerint a dal zeneszerzője Kovács Kati, szövegírója Holló József.
Magyar stúdióalbumok | Suttogva és kiabálva · Autogram helyett · Kovács Kati és a Locomotiv GT · Intarzia · Közel a Naphoz · Csendszóró · Kovács Kati/Szörényi Levente/Adamis Anna · Szívemben zengő dal · Kovács Kati Tíz · Érj utol · Szerelmes levél indigóval · Forgószél · Love Game/Vangelis 1492 · Édesanyámnak szeretettel · Kincses sziget · Gyere, szeress! |
---|---|
Válogatások | |
Közreműködőként | Disco Party · Álmodik az állatkert · Kell néha egy kis csavargás · A mechanikus narancs · Atilla, Isten kardja · Próbálj meg lazítani |
Német nyelvű albumok | |
Magyar kislemezek | Nem leszek a játékszered · Szeretném · Többé ne telefonálj · Bolond az én szívem B: Veszíteni tudni kell · Csak az igazat B: Ráz a villamos · Tedd boldoggá B:Majd ha beszél a jég · Neked se jó · Ne lépd át a küszöbömet többé · Egy pesti vasárnap · Itt van a világ vége B:Nem születünk százszor · Ne akard őt elrontani B:Szerelemben soha nincsen igazság · Hol parkoljak · Babák B:Hazudik a drága · Hull a hó a kéklő hegyeken · Jaj, de hideg van · Dalmát elégia · A festő és a fecskék · Jó szerencsét · Katicabogár B:Keserű a méz · Mégis ő B:Még van időnk · Átmentem a szivárvány alatt · Szívkirály B:A szerelem · Jaj, nem vigyáztam! · Rézkilincs B:Ezt az egyet akarom · Mini vagy maxi? · Fekete madár B:Mondd, mi bajod van? · A régi ház körül B:Most kéne abbahagyni · Ninna, nanna · Rózsák a sötétben B:Mit remélsz? · Vihar után B:A pesti férfi · Csúzlis Tom B:Akkor, bizony, furcsa világ lesz · Love story B:Free again · Kifulladásig B:Álom, mutasd meg nekem · Hintáslegény B:Elmúlás · Mammy blue B:Te kékszemű · Hogy vagy, pajtás? · Merre mentél tőlem B:Menjünk világgá · Egy mákszemnyi szerencse B:Soha többet · Add már, uram, az esőt! B:Aranyhídon mentem · Voltam már jó, rossz B:Miért nem sikerül? · Úgy, mint ő · Arcok a sötétben B:Bolond pár · Szomorú ló B:Ugyanez az utca ez · De furcsa ez a világ B:Csupasz hold · Holnaptól nem szeretlek B:Nézlek, amíg alszol · Felesleges esték B:Minden út érdekes · Egy nagy szerelem B:Ugye, szép? · Találkozás egy régi szerelemmel · Akinek nincs baja B:Én igazán szerettelek · Egy hamvas arcú kisgyerek B:Légy mással boldogabb · Hogyha elhagysz B:Egy nyáron át… · Nem leszek a játékszered B:Most kéne abbahagyni · Ha legközelebb látlak B:Indián nyár · Megtalálsz engem B:Rock tanóra · Óh, ha rajtam múlna B:Kötődés · Bár itt lehetnél B:Elmúlt a nyár · Fogsz te a fox helyett · Jó lenne, ha táncolnál velem B:Aludnod kéne már · Úgy szeretném meghálálni B:Isten hozzád, kedves városom · Menetjegy B:Ne aludj el · Mama Leone B:Nem tudjuk még · Ennyi kell · Újra otthon · Hol vagy, Józsi? B:Napfényes álom · Így legyen B:Ne vedd fel a telefont · Hívlak B:Ne gondolj rám · Gyere el, ha bántanak · Where you gonna run / Take me home · Álmodj, kiskölyök B:Johnny és Mary · Mindig ami új, az az érdekes · Nyújtsd a két kezed · Keringő (Magány) B:Árnyék |
Ausztriai kislemezek | When The Gypsies Sing And Dance Tonight / Park in the city · Zigeunerliebe / Park in the city |
NSZK-kislemezek | Solang' es Liebe gibt / Ein Tag Im September · Jahr für jahr / Wenn ich wüsse dass es Liebe |
NDK-kislemezek | Wind, komm bring den Regen her / Komm und lass uns gehen · Alles, was du gern hast / Sehnsucht · Rock 'n' Roller / Male mir die Sonne · Hej, Finger weg / Es regnet immerzu · You don't bring me flowers / Sweet little sixteen |
Japán kislemez | |
Lengyel kislemezek | Add már, uram, az esőt · De furcsa ez a világ · Rock and roller · Ha a dobos megengedné |
Szovjet kislemezek | You don't bring me flowers / Sweet little sixteen · Где ты, Ёжи? / Солнечный сон |
Filmográfia | Ünnepnapok · Eltávozott nap · Fejlövés · A hamis Izabella · Holdudvar · Fényes szelek · Ők ketten · Miss Arizona · Kártyaaffér hölgykörökben · Atilla, Isten kardja · Rosszfiúk · Boldog születésnapot! |
Kapcsolódó cikkek | Kovács Kati-diszkográfia · Koncz Tibor · Szenes Iván · Presser Gábor · Adamis Anna · Szörényi Levente · Sztevanovity Dusán · Sülyi Péter · Lerch István · Demjén Ferenc · Locomotiv GT · Fonográf (együttes) · V’Moto-Rock · Universal (együttes) · Headline Band · The Qualitons · Táncdalfesztivál · Tessék választani! · Made in Hungary · Holnaptól nem szeretlek |
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.