Fejér Károly
Fejér Károly | |
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929) | |
Született | Károlyi József 1790 Eger |
Elhunyt | 1877. október 29. (86-87 évesen)[1] Arad |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
A Wikimédia Commons tartalmaz Fejér Károly témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Fejér Károly, Károlyi József, Fehér (Eger, 1790 – Arad, 1877. október 29.) színész, színigazgató.
Pályafutása
[szerkesztés]Színészi pályáját 1818. szeptember 10-én kezdte, majd 1821-től mint színigazgató működött. Több kisebb társulatot vezetett, az 1850-es évektől tagja volt egynek. 1833-ban Nagyváradon ő tartotta Friedrich Schiller Tell Vilmosának magyar nyelvű bemutatóját. 1842-ben Kecskeméten játszott társulatában. 1847-ben a Nemzeti Színházhoz akart csatlakozni, ám nem járt sikerrel. Az 1848-49-es szabadságharcban Bem József erdélyi hadseregében szolgált, ahol mint főhadnagyot érdemjellel kitüntették. Társulatában kezdték pályafutásukat: Feleky Miklós, id. Lendvay Márton, Szathmáryné Farkas Lujza, de 1844–45-ben Debrecenben Petőfi Sándor is tagja volt. Pályafutásának főbb állomásai Kecskemét, Ungvár, Eger és Szatmárnémeti voltak. Vándorpályája 53. és színigazgatása 50. évfordulóját 1870. november 7-én ünnepelte Egerben a Katona és szerzetes című darabban.
Fontosabb szerepei
[szerkesztés]- Moór Ferenc (Schiller: Haramiák)
- Kemény Simon (Kisfaludy Károly)
- Gessler (Schiller: Tell Vilmos)
- Kolta (Vörösmarty Mihály: Vérnász)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Fejér Károly, Károlyi József, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04234.htm
Források
[szerkesztés]- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929]. II. kötet, 12. old.
- Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
- Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
További információk
[szerkesztés]- Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Bp., Heraldika, 1998-1999.
- Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Bp., Teleki László Alapítvány, 1999.
- Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Az első kőszínház (1848–1889) | 1848: Tóth István • Döme Lajos • 1850: Hevesi Imre • 1852: Cs. Tengenics Pál • 1852: Pázmán Mihály • 1854–1855: Laczkóczi Ferdinánd • 1855: Fejér Károly • 1857: Csabai Pál • 1857–1868: Hetényi József • Molnár György • 1862: Reszler Ferenc • 1863–1865: Kocsisovszky Jusztin • 1865: Szigligeti Ede • 1865–1866: Kétzeri József • 1866: Latabár Endre • Szilágyi Béla • Reszler István • 1867–1868: Láng Boldizsár • 1868: Károlyi Lajos • 1869: Dömölki Fejér Károly • Jakab Lajos • 1870: Hubay Gusztáv • Miklóssy Gyula • 1870–1871: Várnai Galambos Fábián • Miklóssy Gyula • 1871: Miklóssy Gyula • 1871–1872: Klein Sámuel • 1872–1873: Hubay Gusztáv • Sztupa Andor • 1873: Némethy György • Eötvös Borcsa • 1873–1874: Némethy György • 1874: Jakabfi Gábor • 1874–1875: Krecsányi Ignác • 1875–1876: Szegedi Mihály • 1876–1877: Gerőfy Andor • 1877–1878: Demidor Imre • 1878–1880: Kuthy Krimszky Béla • 1880–1882: Bényei István • 1882–1883: Károlyi Lajos • 1884–1885: Gerőfy Andor • 1885–1886: Szathmáry Károly • 1886–1887: Dancz Lajos • 1887–1888: Rakodczay Pál | ||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
A második kőszínház (1892–) |
|
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.