Axel Gustafsson Oxenstierna
Axel Gustafsson Oxenstierna Michiel Jansz van Mierevelt festményén
Született	1583. június 16.[1][2][3][4][5] Fånö[6]
Elhunyt	1654. augusztus 28. (71 évesen)[1][2][3][4][5] Stockholm[7]
Állampolgársága	svéd[8]
Házastársa	Anna Bååt
Gyermekei	Johan Oxenstierna Kristina Oxenstierna Erik Oxenstierna Katarina Oxenstierna Gustaf Axelsson Oxenstierna
Szülei	Barbro Axelsdotter Gustaf Gabrielsson Oxenstierna
Foglalkozása	diplomata katona földbirtokos politikus
Tisztsége	Lord High Chancellor of Sweden (1612. január 6. – 1654. augusztus 28.)
Iskolái	Jénai Egyetem Rostocki Egyetem (1599. április – )
Axel Gustafsson Oxenstierna aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Axel Gustafsson Oxenstierna témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Axel Gustafsson Oxenstierna, 1645-től Södermöre grófja (Fånö, 1583. június 16. – Stockholm, 1654. augusztus 28.) svéd politikus, diplomata. Közel fél évszázadon keresztül, 1612–1654 között volt Svédország királyi kancellárja, 1632–1644 között a régenstanács elnöke, akinek politikai-diplomáciai tevékenysége nagymértékben meghatározta a korabeli Európa arculatát.

Előkelő arisztokrata család sarjaként született a történelmi Uppland régióban, Gustaf Gabrielsson Oxenstierna (1551–1597) udvari tanácsos és Barbro Bielke (1556–1624) gyermekeként. Fivéreivel – köztük a később szintén államférfivá váló Gabriel Gustafsson Oxenstiernával (1587–1640) – együtt német egyetemeken, Rostockban, Jénában és Wittenbergben képezte magát. 1602-ben IX. Károly király udvarába került, kamarai tisztviselő lett, s szédítő gyorsasággal haladt felfelé a ranglétrán. 1606-ban mecklenburgi diplomáciai szolgálatba osztották be, 1609-ben pedig az uralkodó döntéseit segítő Királyi Tanács (Riksrådet) tagja lett.

1612. január 6-án a kevéssel előbb, 1611 októberében trónra került tizenhét éves király, II. Gusztáv Adolf kancellárjává (rikskansler) nevezte ki Oxenstiernát. A király legközelebbi munkatársaként a svéd arisztokrácia, az oligarchák érdekeit képviselte a korona előtt, s a gyakran távol lévő, háborúskodással elfoglalt király állandó helyettese lett. Oxenstierna haladó gondolkodású reformernek bizonyult, hatékonyabbá tette az udvari adminisztráció működését, és óvatos átalakításokba kezdett a svéd diplomácia területén is. 1613. január 20-án az ő iniciatívái alapján írták alá a legnagyobb riválissal, Dániával a kalmari háborút lezáró knäredi (vagy knærødi) békét. Ugyancsak teljhatalmú megbízottként járt el a svéd–orosz ingriai háborút lezáró sztolbovói béke 1617. február 27-ei aláírásakor, melynek következményeként Svédország a Ladoga-tóig terjedő területeket szerzett. Érdemei elismeréseképpen II. Gusztáv Adolf 1622-ben Livónia, 1626-ban pedig a frissében meghódított Poroszország kormányzójává tette hű emberét. Oxenstierna minden diplomáciai tehetségét latba vetette a Lengyel–Litván Perszonálunióval végül 1629. szeptember 25-én megkötött altmarki egyezmény tárgyalásai során, s ennek eredményeként Svédország megtarthatta Livóniát és a Visztula torkolata körüli poroszországi hódításait. 1631-ben elkísérte a királyt németországi hadjáratára, amelynek célja a svéd sereg és a protestáns német fejedelmek erőinek egyesítése, s ezzel a harmincéves háború megnyerése volt. Miután II. Gusztáv Adolf 1632. november 16-án elesett a lützeni csatatéren, Oxenstierna fogta össze a svéd csapatokat, megelőzve ezzel a demoralizált hadsereg szétzüllését.

A király halála után leánya, a hatéves Krisztina került a trónra. Oxenstierna a királynő kiskorúsága idejére felállt, ötfős régenstanács jóformán teljhatalmú vezetője lett 1644-ig. Az elhunyt király akaratát érvényesítve 1633. április 23-án a francia király, XIII. Lajos és a protestáns német fejedelmek (a frank, sváb és rajnai rendek) bevonásával megalakította a heilbronni szövetséget, amelynek tulajdonképpeni vezetője is lett annak 1636-ig tartó fennállásáig. Az így egyesített protestáns erők azonban 1634. szeptember 6-án megsemmisítő vereséget szenvedtek a katolikus ligától Nördlingennél. Oxenstierna 1635-ben ugyan megerősítette a francia–svéd szövetséget, amely 1638-ig állt fent, de Svédország ezt követően már érdemben nem avatkozott be a háborúba. 1643-ban azonban Oxenstierna hadat üzent az országot dél felől fenyegető dán–norvég szövetségnek, s a viszályt lezáró 1645. augusztus 13-ai brömsebroi béke rendelkezései szerint Svédország megkapta Dániától Gotland és Ösel (ma Saaremaa) szigetét, Härjedalen és Jämtland tartományokat.

Időközben Oxenstierna belpolitikai téren is több intézkedést hozott. Az 1634-ben létrehozott, általa kezdeményezett svéd alkotmány megerősítette a királyi tanács és a régenstanács hatalmi helyzetét a rendi gyűléssel (Riksdag) szemben. 1636-ban létrehozta a svéd királyi postaszolgálatot. Javaslatára jött létre 1638-ban az Új Svédország Társaság (Nya Sverigekompaniet), amely a mai amerikai Delaware állam területén svéd telepesekkel létrehozta New Swedent. 1640-ben Oxenstierna megalapította a Turkui Egyetem elődjét, az Åbói Királyi Akadémiát (Regia Academia Aboensis).

Nagykorúsága elérésekor, 1644-ben Krisztina teljes jogú uralkodóként lépett a trónra. A királynő és kancellárja bel- és külpolitikai elgondolásai nagyban különböztek egymástól, így Oxenstierna visszaszorult a politikai hatalomból, befolyása csökkent. A harmincéves háborút lezáró, 1648. évi vesztfáliai békében Oxenstierna a béketárgyalásokon megjelenő fián, a diplomata Johan Axelsson Oxenstiernán keresztül még részben érvényesíthette elképzeléseit. Bár a királynővel való kapcsolata 1650 körül megjavult, a kancellár tényleges hatalmat többé már nem gyakorolt. Királyi kancellári címét ezzel együtt 1654. augusztus 28-án, hetvenegy éves korában bekövetkezett haláláig megtartotta. Posztján utódja kisebbik fia, Erik Axelsson Oxenstierna lett.

• Axel Gustavsson Oxenstierna, in Henry Kamen, Who’s who in Europe 1450–1750, London, New York, Routledge, 2000, 228–229.
• Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 320. o. ISBN 963-9257-11-7