For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for 8403-as mellékút (Magyarország).

8403-as mellékút (Magyarország)

8403-as mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza32,0 km
Ország Magyarország
TartományokVeszprém vármegye
Az út elejeKamond
Az út végePápa

A 8403-as számú mellékút egy bő 32 kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Veszprém vármegye nyugati részén; Jánosháza és Pápa térségét kapcsolja össze egymással és a köztük fekvő kisebb településekkel.

Nyomvonala

[szerkesztés]

Veszprém vármegye nyugati szélén, Vas vármegye határától alig 300 méterre, a legközelebbi Vas vármegyei várostól, Jánosházától nagyjából 4 kilométerre ágazik ki a 8-as főútból, annak a 110+200-as kilométerszelvénye közelében, észak felé. Kezdeti szakasza Kamond határai közt húzódik, bár a község lakott területét nem érinti, oda csak a 84 118-as számú mellékút vezet, amely 1,2 kilométer után ágazik ki belőle, északi irányban, tehát az addig követett irányában, lényegében egyenes folytatásaként. A 8403-as ugyanis ezen elágazását követően északkeleti irányba fordul, és kisebb-nagyobb irányváltásai ellenére a fő iránya a továbbiakban végig ez marad.

4,3 kilométer után lép át Kerta területére, majd alig 200 méterrel arrébb keresztezi a Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal vágányait, közvetlenül Kerta vasútállomás mellett. A község első házait 6,7 kilométer után éri el, a települési neve előbb Kossuth Lajos utca, majd egy iránytörését követően Dózsa György utca. Majdnem pontosan a 8. kilométerénél egy elágazása következik: a 8414-es út torkollik bele déli irányból, Apácatorna-Karakószörcsök felől. Mintegy 8,2 kilométer után lép ki a belterületről, 8,6 kilométer után pedig már Iszkáz határai közt folytatódik.

Iszkáz belterületének déli részén előbb József Attila utca néven húzódik, majd egy irányváltással az elnevezése is megváltozik, az 1925-ben itt született költő, Nagy László nevét veszi fel. Ugyanott csatlakozik hozzá déli irányból egy alsóbbrendű út, a 84 116-os számú mellékút, amely Iszkáz közvetlen elérését biztosítja a 8-as főút felől, Somlójenő irányából. A település északi részén a 8403-asnak még egy elágazása következik: nyugat felé kiágazik belőle a 8413-as út, Csögle-Adorjánháza-Külsővat irányába. Ezt követően már csak néhány lépésnyit halad belterületen, majd kilép a faluból.

12,4 kilométer után egy rövid szakasz erejéig Kiscsősz határai között húzódik, de a település belterületét elkerüli, attól mintegy 2 kilométerre délkeletre halad el, és közúti kapcsolata sincs vele. 13,2 kilométer után már kisszőlősi területen folytatódik, de ezzel a községgel sem kerül közvetlen kapcsolatba, annak lakott részeitől délnyugatra vezet a nyomvonala, mezőgazdasági területek között.

14,7 kilométer után ér Vid területére, majd még a falu elérése előtt, a 15+650-es kilométerszelvénye táján keresztezi a 8411-es utat, amely a 8-as főút (Somlóvásárhely) és a Marcal völgye (Szergény) között húzódva itt kevéssel a 10. kilométere után jár. Vid lakott területét a 8403-as nagyjából 16,5 kilométer után éri el, ahol a Fő út nevet veszi fel; ezen a néven a faluközpontban északnyugati irányban húzódik, de a belterület északi részén visszatér az északkeleti irányhoz.

A 17. kilométerétől Nagyalásony határvonalát kíséri, bár a déli oldalán egy darabig még vidi házak, telkek sorakoznak; körülbelül 17,3 kilométer után lép teljesen nagyalásonyi területre. A község szélét 18,8 kilométer után éri el, és alig fél kilométerrel arrébb keresztezi az Ajka-Dabrony közt húzódó 8401-es utat, utóbbi itt szintén a 19. kilométere környékén jár, még kevéssel annak előtte. A keresztezésig a 8403-as a Rákóczi Ferenc utca, onnan tovább pedig a Petőfi utca nevet viseli, így hagyja el a községet, nagyjából a 20. kilométerénél.

Ezután egy hosszabb szakaszon dákai külterületek között folytatódik, így éri el következő elágazását is, a 24+350-es kilométerszelvénye táján, ahol a 84 108-as út ágazik ki belőle dél felé, Pápasalamon irányába. A 26. kilométerénél elhalad a dákai magánrepülőtér létesítményei mellett, 27 kilométer teljesítése után pedig beér Dáka házai közé. A településen végig a Dózsa György utca nevet viseli, közben kiágazik belőle délnyugati irányban a Pápadereske központjába, és azon keresztül a 834-es főútig vezető 84 111-es számú mellékút. Nagyjából 28,5 kilométer után hagyja el a község legkeletibb házait, és még a 29. kilométere előtt átlépi Pápa határát.

Nagyjából a 29+700-as kilométerszelvényénél újabb elágazást ér el, ott a 84 109-es számú mellékút ágazik ki belőle, Nóráp, és azon keresztül a 8402-es út pápakovácsi szakasza irányába. Innen alig pár lépést követően már Kéttornyúlak háza között folytatódik, a Pápához csatolt, egykor önálló településen a Pápai út nevet viseli. Kevéssel Pápa alsóvárosi városrészének elérése előtt véget ér, beletorkollva a 83-as főút 26+250-es kilométerszelvénye táján lévő körforgalomba, a központot délről elkerülő szakaszon. Egyenes folytatása a 832-es főút, amely keresztülszeli Pápa központjának déli részét, majd továbbfolytatódik Veszprémvarsány(-Kisbér-Tatabánya) felé.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 32,025 kilométer.

Története

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Települések az út mentén

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
8403-as mellékút (Magyarország)
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?