Széna téri harcok
A Déli pályaudvarról odavontatott vagonokból épített barikád a Széna téren
Konfliktus	1956-os forradalom
Időpont	1956. október 25. – november 6.
Helyszín	Széna tér (Budapest)
Eredmény	szovjet győzelem
Szemben álló felek
Szovjetunió 128. lövész-gárdahadosztály Magyar Népköztársaság ÁVH Magyar forradalmárok
Parancsnokok
Nyikolaj A. Gorbunov Szabó János
Szemben álló erők
ismeretlen október 25: 100 fő október 28: 800-900 fő november 4: 1 400 fő

A Széna téri harcok sorozata az 1956-os forradalom egyik jelentős összecsapása volt, amelynek során a magyar felkelők a kommunista államhatalom és a szovjet hadsereg ellen harcoltak. Budapest budai oldalán a legerősebb ellenállási gócpont a stratégiai elhelyezkedésű Széna téren alakult ki, ahol a forradalmárok Szabó János vezetésével barikádokat emeltek. A legismertebb Széna téri felkelők a parancsnok Szabó mellett Mansfeld Péter és Ekrem Kemál voltak. A legsúlyosabb tűzharc november 4-én zajlott le, amikor a szovjet páncélosok legyőzték a védekező szabadságharcosokat. A megtorlás során 14 Széna térit ítéltek halálra.^[1]

A Széna téri felkelőcsoport 1956. október 23-án este jött létre, első tagjai munkások, segédmunkások és ipari tanulók voltak. A gyorsan növekvő létszámú csoport 25-én szerzett fegyvereket, majd első parancsnokuk, egy ismeretlen nevű 24 éves egyetemista vezetésével megszerezték az irányítást a környéken és elkezdték a barikádok építését. Központjukat az építés alatt álló M2-es metróhoz tartozó munkásszállóban alakították ki. Október 26-án csatlakozott hozzájuk Szabó János és Ekrem Kemál is. Hamarosan Szabó lett az új parancsnok.

Októberben a legsúlyosabb harcok elkerülték a Széna teret, de kisebb összecsapások történtek. Az első tűzharc október 27-én tört ki, amikor a forradalmárok visszaverték az ÁVH egy támadását, megölve egy államvédelmist. A szorványos összecsapások folytatódtak a következő napokban, a szovjet páncélkocsik és tankok időnként géppuskával lőtték azokat a házakat, ahol felkelőkre számítottak. A fegyveres civileknek kézigránátokkal sikerült mozgásképtelenné tenni egy páncélkocsit a téren, a jármű szovjet legénysége ekkor a Széna tér és a Retek utca sarkán álló épületbe menekült, ahonnan később társaik sikeresen kimentették őket, miután a forradalmárok nem kockáztatták meg a ház ostromát.

A forradalom első napjait követően a kormányzat felismerte a helyzet komolyságát és igyekezett tárgyalásos úton lefegyverezni a szabadságharcosokat. A hadsereg részéről Kővágó Sándor alezredes, a Bem laktanya parancsnoka igyekezett személyesen meggyőzni a felkelőket az ellenállás értelmetlenségéről, de ők az ÁVH feloszlatásához és a szovjet csapatok távozásához kötötték a fegyverletételt. A tárgyalások második fordulóján Deák Ferenc őrnagy képviselte a kormányt, azonban miután a Széna tériek kitartottak az ellenállás mellett, október 28-án a magyar hadsereg 110 katonája és 20 rendőr körbevette a parancsnokságként szolgáló munkásszállót. Szabó János nem vállalta a harcot a páncélosokkal is megerősített alakulat ellen és a felkelők szétszéledtek, sokan hazamentek vagy a Budai-hegységbe szöktek és elrejtették a fegyvereiket.

Nagy Imre tűzszüneti felhívása radikális fordulatot hozott, a szovjet csapatok ideiglenesen elvonultak és megszűnt az ellenségeskedés a magyar szabadságharcosok és a katonák között. Az újabb tárgyalássorozat folyamán Ekrem Kemál alparancsnok képviselte a felkelőket és aláírta a 8 pontból álló „Tüzet Szüntess Egyezményt”, amelynek értelmében a Széna tériek visszakapták a bázisukat és közös járőrözést folytattak a katonasággal együtt. A forradalmárok saját igazolványt is kaptak, amelyen az „XY. a Széna téri Szabadságharcos Fegyveres Csoport tagja” felirat állt.

A tűzszünet idején a Széna téri ellenállókhoz csatlakozó civilek száma rohamosan növekedett. A forradalmi tömeg számos prominens kommunista tisztviselőt és ÁVÓ-s rendőrt fogott el. Október 30-án a tüntetők megtámadták a II.kerületi pártházat és könyveket, képeket és zászlókat gyújtottak fel, a rongálást végül a helyszínre érkező Szabó János állította meg. Széna téri fogságba esett a határőrség országos parancsnoka és politikai csoportfőnöke is, őket is a felkelő parancsnokok mentették meg a lincseléstől. Ugyanezen a napon 30 ÁVH-st is letartóztattak. A Kormányőrség Maros utcai laktanyáját több alkalommal is megtámadták a forradalmárok, az államvédelmisek 26-án még két tank segítségével visszaverték őket, de 30-án végül megadták magukat, ekkor 90-120 kormányőr esett fogságba. A tűzszünet időszakában a Széna tériek az ellenőrzésük alatt álló területen összegyűjtötték a Rákosi-rendszer fő bűnöseinek tartott személyeket, azzal a céllal, hogy később bíróság elé állítsák őket. Olyan magasrangú politikusokat is elfogtak, mint Marosán György és Nagy Dániel, ezenkívül Farkas Mihály feleségét is ők vették őrizetbe.^[2][3]

A Széna téri ellenálló gócpontot elkezdték átszervezni katonai mintára, és szavazással megerősítették Szabó János főparancsnoki pozícióját. Működésbe lépett a Nemzeti Bizottmány, amely az ország forradalmi csoportjait fogta össze és a közigazgatást helyettesítette. A szervezetben képviseltették magukat a Széna téri felkelők is.^[4]

November 4-én megkezdődött a szovjet intervenció, így a fegyveres civilek és a magyar hadsereg a Széna tér körzetében ismét a Nyikolaj A. Gorbunov által vezetett 128. lövész-gárdahadosztállyal nézett szembe. A forradalmárok hívták a II.kerületi rendőrséget, hogy segítsen a harcban. A rendőrök elutasították a hívást, de fegyvereiket átadták a szabadságharcosoknak. A magyar hadsereg részéről Görgényi Dániel vezérőrnagy fegyverletételre utasította Szabó Jánost, aki ezt kategorikusan visszautasította. Nagy Imre harcra buzdító felhívására válaszolva Szabó összegyűjtötte a forradalmárokat és beszédet mondott, amelyben mindenkit felszólított, hogy utolsó csepp véréig harcoljon a megszállók ellen. A támadás napján több száz civil jelentkezett önkéntes harcosnak és a Maros utcai központban tartózkodó mintegy 200 felkelő is átvonult a Széna térre. Erősítésképpen megérkezett a pesthidegkúti forradalmárok egy csoportja is Köteles Lajos vezetésével.

A szovjet páncélosok Kelenföld irányából nyomultak előre a Moszkva tér felé. Először a Déli pályaudvarnál ütköztek ellenállásba, itt a szabadságharcosok nem tudtak kárt tenni a páncélozott járművekben, de 5 szovjet katona kiszállt a tankjából és őket megölték a forradalmárok. Az Alkotás utcánál a szovjet hadoszlop generátoros autóját sikerült felgyújtani Molotov-koktélokkal. A kommunista parancsnokság végig értesült a szabadságharcosok terveiről egy forradalmárok közé beépült kémnek, Antal Ferencnek köszönhetően.

A kezdeti összecsapások után a szovjetek a délutáni órákban elérték a megerősített Széna teret. A védők a metróépítkezés tornyában géppuskaállást alakítottak ki és lőállásokban helyezkedtek el a Mártírok útja (ma Margit körút) bérházainak tetején, Ekrem Kemál csapata pedig az Ostrom utcában védekezett. Amikor megérkezett a támadó hadoszlop, kitört a tűzharc, a felkelők nem tudtak kárt tenni a tankokban, de a kísérő motorkerékpárokat kilőtték. A szovjet tankok válaszul géppuskáikkal és fő lövegükkel lőtték a házakat, számos forradalmárt megölve. A harc szünetében rádión ultimátumot intéztek a felkelőkhöz, a fegyverletételért cserébe szabad elvonulást ígérve. A szabadságharcosok elutasították az ajánlatot, ebben az is közrejátszott, hogy ekkor még reménykedtek az ENSZ közbeavatkozásában. Ezt követően a szovjetek nem kezdtek még egy frontális támadást hanem biztos távolságból aknavetőkkel lőtték szét a forradalmárok állásait. A legtöbb felkelő elmenekült, így másnap, november 5-én az előző napi létszám alig 25%-a maradt csak a helyszínen. Szabó János ekkor áttekintve a helyzetet védhetetlennek ítélte a Széna teret és a megmaradt felkelők először a KSH épületébe vonultak vissza, majd a pesthidegkúti SZOT-üdülő felé vették az irányt, ahol Király Béla tábornokhoz, a nemzetőrség vezetőjéhez akartak csatlakozni. A környéken november 10-ére a megszállók teljesen felszámolták a szorványos ellenállást és azokat a forradalmárokat, akik nem menekültek külföldre, letartóztatták.^[1]

A forradalom leverése után megkezdődött a megtorlás, a hatóságok 14 Széna téri szabadságharcost ítéltek halálra, köztük Szabó Jánost, Ekrem Kemált^[5] és Mansfeld Pétert, 16 ember pedig több mint 10 év börtönbüntetést kapott. Mansfeld az '56-os forradalom során futárként segítette a Széna térieket, 18 évesen ő lett a megtorlás legfiatalabb áldozata.^[6]

Az összecsapás első emlékműve 1991-ben készült el, egy másfél méter magas, 1956 feliratú kőtömb formájában.^[7] A Széna téren a Mammut bevásárlóközpont előtt 2001-ben krómacél szobrot állítottak az 1956-os ellenállóknak, az alkotást Árvai Ferenc és Bakos Géza készítette.^[8] A Széna téri autóbusz-állomás helyén 2022-ben parkot alakítottak ki, amely a forradalomnak is emléket állít, a téren emléktáblákat és kronoszkópokat is elhelyeztek, amiknek a segítségével meg lehet nézni, hogy az adott helyszín hogyan nézett ki 1956-ban.^[9][10] A második kerületi önkormányzat és a kormány szervezésében minden évben megemlékezést tartanak a Széna téren.^[11][12]

• 
  A Széna téri forradalmároknak emléket állító kőtömb és szobor
• 
  Megemlékezők 2012-ben
• 
  Szabó János emléktáblája
• 
  Mansfeld Péter szobra a Rózsadombon

Sablon:1956-os forradalom m v sz 1956-os forradalom
Előzmények	Sztálinizmus Magyarország 1945–1956 között Rákosi-korszak Első Nagy Imre-kormány (1953–55) Rajk-újratemetés
Események	Budapest Az október 23-i tüntetés A Magyar Rádió ostroma asszonyok tüntetése Corvin köz Juta-dombi csata Köztársaság téri csata Műegyetemi diákgyűlés Széna téri harcok Budapesten kívül A keceli rendőrőrs ostroma Debrecen Győr mecseki láthatatlanok Miskolc Sortüzek Baj Kalocsa Kossuth tér Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Salgótarján Szabadszállás Tinnye Tiszakécske
Szervezetek, pártok	Államvédelmi Hatóság Független Kisgazdapárt füredi platform KGB Magyar Dolgozók Pártja Magyar Írók Szövetsége Magyar Szocialista Munkáspárt MEFESZ Munkástanácsok Nemzeti Parasztpárt Nemzetőrség Petőfi Kör pufajkások Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Személyek	Forradalmi oldal Bibó István Brusznyai Árpád Fónay Jenő Gimes Miklós Göncz Árpád Király Béla Kopácsi Sándor Kovács Béla Krassó György Losonczy Géza Maléter Pál Mansfeld Péter Mécs Imre Mindszenty József Nagy Imre Pálinkás-Pallavicini Antal Pongrátz Gergely Rácz Sándor Tildy Zoltán Wittner Mária Szovjetek és magyar államhatalom Apró Antal Gerő Ernő Hegedüs András Jurij Andropov Kádár János Kós Péter (Konduktorov Leó) Marosán György Mező Imre Münnich Ferenc Nyikita Hruscsov Ivan Konyev Anasztasz Mikoján Nyikolaj Nyikovszkij Ivan Szerov Mihail Szuszlov Georgij Zsukov
Kormányok	Hegedüs-kormány (10.24-ig) Második Nagy Imre-kormány (10.24–11.03.) Harmadik Nagy Imre-kormány (11.03–11.07.) Első Kádár-kormány (11.07-től)
Egyéb	16 pont 301-es parcella Albánia viszonyulása becenevek cigányok részvétele jelszavak különleges pillanatok emigráció Kossuth-címer Luctuosissimi eventus Márciusban újrakezdjük „Mától kezdve lövünk” melbourne-i vérfürdő művészet nemzetközi visszhang pesti srácok Rákosi-címer Románia viszonyulása „Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!” Szabad Európa Rádió Szabad Kossuth Rádió Szabad Nép Szovjetunió viszonyulása Sztálin-szobor vitatott hírek vörös csillag Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 120. sz. határozata