For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Zalán János.

Zalán János

Zalán János
Született1966. március 28. (58 éves)
Salgótarján
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
KitüntetéseiBalázs Béla-díj (2019)
Színészi pályafutása
Aktív évek1987
Híres szerepeiGróf András
Kisváros

SablonWikidataSegítség

Zalán János, PhD, DLA (Salgótarján, 1966. március 28. –) egyetemi docens, Balázs Béla-díjas producer, színigazgató. Több, filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője. 2015–2024 között a Pesti Magyar Színház igazgatója.[1] 2018. augusztus 30-ától az újjáalakult Színházművészeti Bizottság elnöke. 2020. október 1-től 2022-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese.[2]

Életpályája

[szerkesztés]

1984-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaként. Már egészen fiatalon megfogta a film világa, ezért döntött úgy, hogy színész lesz. 1985-1986 között a Nemzeti Színház Stúdiójába járt, majd 1987–1991 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója, Horvai István és Kapás Dezső osztályában. 2005–2007 között elvégezte a Kodolányi János Főiskola Televízió és reklám szakát, 2008–2009 között pedig a londoni Middlesex University(wd) budapesti kampuszán[3] Master of Arts(wd) in Marketing Communications (marketing-kommunikáció művészi mester-)[4] képzését, angol nyelven. M. Tóth Géza témavezető mellett szerezte meg abszolutóriumát a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában[5] 2017-ben pedig PhD tudományos fokozatát film és videóművészet tudományágban, melynek kutatási területe az audiovizuális tartalmak (film, televíziós sorozat, internetes tartalmak) elérhetővé tétele a látássérültek számára.[6] Ezzel párhuzamosan 2015-ben az általa vezetett Pesti Magyar Színházban bevezette vakok és gyengénlátók segítésére az – országosan elsőként – intézményesített audionarrációt, ahol ingyenes mobilapplikációt is elérhetővé tettek a színházi előadások élő közvetítéséhez.[7] Második doktori fokozatát (DLA) 2018-ban szerezte[8] meg. Doktori fokozatának kutatási területe: a színházi élmény elérhetővé tétele a kihívással élők, elsősorban a látássérültek számára.

1994-ben megalapította a Masterfilm Ltd. (ami neve 1999-től[9] Masterfilm Digital Kft.) szinkronstúdiót, aminek tulajdonosa és ügyvezetője. 2000-től a Digital Media Services Kft., 2005-től az Eurosport, 2007-től az Eurosport 2 élő sportközvetítésekért felelős cég magyarországi ügyvezető igazgatója is. 2010–2016 között[10] az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének megbízott előadója. 2013. december 16-tól 2015. december 31-ig az NKA Színház- és Táncművészet Kollégiumának miniszteri hatáskörben kinevezett vezetője volt.[11][12] 2014 szeptemberében Balog Zoltán az ő igazgatói pályázatát választotta a Pesti Magyar Színház vezetésére, aminek 2015. január 1-jétől 2024 februárjáig igazgatója. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere 2018. augusztus 30-ától pedig az újjáalakult Színházművészeti Bizottság elnökévé választotta.[13]

2020. október 1-től 2022-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, akit a 2020. szeptember elsejével működési modellt váltott egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nevezett ki.[14][15] 2020-tól a Szent István Egyetem Kaposvári Campusán a Művészeti Kar egyetemi docense, osztályvezető tanára.[16]

Számos szinkronszerepben hallható és szerepelt filmekben, sorozatokban is. Színházban – stúdiós és főiskolai évei után – a budapesti Játékszín, a Komédium, az Újpest Színház és a Vidám Színpad előadásiban játszott.[17] Részt vett a Disney Channel, Warner Bros. Cartoon Network, a National Geographic Channel, a Hallmark Channel, az MTM-SBS TV, régebben az Animal Planet, a Diginet Discovery és a FoxKids Channel csatornák magyar nyelvű adásainak gyártásában.

Szinkronszerepei

[szerkesztés]
  • New York árnyai (Shadows, 1959.): Ben - Ben Carruthers
  • A nagyfőnök (Tang shan da xiong, 1971.): Hsiu Chien - James Tien
  • A lordok bandája (The Lord's of Flatbush, 1974.): Chico Tyrell - Perry King Perry King
  • A fejvadász (L'alpagueur, 1976.): Costa Valdez - Patrick Fierry
  • Gyilkos kiáltás (The Shout, 1978.): Robert Graves - Tim Curry
  • Superman 3. (Superman III, 1983.): Jimmy Olsen - Marc McClure
  • Ator, a legyőzhetetlen (Ator l'invincibile 2, 1984.): Ator - Miles O'Keeffe
  • Fletch (Fletch, 1985.): Alan Stanwyk - Tim Matheson
  • III. Lupin - Babilon aranykincse (Rupan sansei: Babiron no Ôgon densetsu, 1985): Goemon Ishikawa - Makio Inoue
  • Szent Elmo tüze (St. Elmo's Fire, 1985.): Kirby Keger - Emilio Estevez
  • Teen Wolf (Teen Wolf, 1985.): Scott Howard - Michael J. Fox
  • Utánunk a KGB (Hamos sto aigaio, 1985.): Bobby - Clayton Norcross
  • Sárkány szeme (Fight to Win, 1987.): Ryan Kim - George Chung
  • A bökkenő (Glitch!, 1988.): T.C. - Will Egan
  • Démonok birodalma (Demonwarp, 1988.): Fred Proctor - Hank Stratton
  • Keresztanya (Married to the Mob, 1988.): Mike Downey - Matthew Modine
  • A megnevezhetetlen (The Unnamable, 1988.): Howard Damon - Charles Klausmeyer
  • Mentőakció (The Rescue, 1988.): J.J. Merrill - Kevin Dillon
  • A vadnyugat fiai (Young Guns, 1988.): William H. Bonney - Emilio Estevez
  • Karatetigris 3. (No Retreat, No Surrender 3: Blood Brothers, 1990.): Will Alexander - Loren Avedon
  • Ski Patrol (Ski Patrol, 1990.): Jerry Cramer - Roger Rose
  • Svindlerek (The Grifters, 1990.): Roy Dillon - John Cusack
  • Frankenstein iskolaévei (Frankenstein: The College Years, 1991.): Mark Chrisman - William Ragsdale
  • Megfigyelés alatt (Under Surveillance, 1991.): Joel - Gale Hansen
  • Amerikai szamuráj (American Samurai, 1992.): Kenjiro - Mark Dacascos
  • A túlvilág kapuja (The Gate II: Trespassers, 1992.): Terrence `Terry` Chandler - Louis Tripp
  • Geronimo - Az amerikai legenda (Geronimo: An American Legend, 1993.): Britton Davis hadnagy - Matt Damon
  • Lángoló ring 2. (Ring of Fire II: Blood and Steel, 1993.): Brad - Dale Jacoby
  • Made in America (Made in America, 1993.): Tea `Süti` Walters - Will Smith
  • Napok romjai (The Remains of the Day, 1993.): Cardinal - Hugh Grant
  • Az ördögkatlan (Arctic Blue, 1993.): Eric Desmond - Dylan Walsh
  • A holló (The Crow, 1994.): Eric Draven - Brandon Lee
  • Alvilági átverés (Inferno, 1997.): Ravi felügyelő - Madhavan
  • Az áruló csókja (Judas Kiss, 1998.): Ruben Rubenbauer - Til Schweiger
  • Vakrepülés (Pushing Tin, 1999.): Nick Falzone - John Cusack
  • A kis hableány 2. - A tenger visszavár (The Little Mermaid II: Return to the Sea, 2000.): Eric herceg (hangja) - Rob Paulsen
  • Némó nyomában (Finding Nemo, 2003.): Bob, a csikóhal apuka (hangja)
  • Lemony Snicket - A balszerencse áradása (Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events, 2004): Lemony Snicket - Jude Law
  • Stepfordi feleségek (The Stepford Wives, 2004.): Walter Kresby - Matthew Broderick
  • 1408 (1408, 2007.): Mike Enslin - John Cusack
  • Grace nélkül az élet (Grace Is Gone, 2007.): Stanley Phillips - John Cusack
  • Miért éppen Alaszka? (Northern Exposure, 2008. 1-4. évad) Dr. Joel Fleischman – Rob Morrow[18]
  • Védelmi kód (The Numbers Station, 2013.): Emerson Kent - John Cusack
  • Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars, 2014.): Dr. Stafford Weiss - John Cusack
  • Baywatch (Baywatch, 1991.): Harvey Miller - Tom McTigue

Szinkronrendezői munkássága

[szerkesztés]
  • Vérbeli hajsza (Innerspace, 1987) - 1994, Masterfilm (Digital) Kft.
  • Rejtőzködő 2. (The Hidden II, 1994) - Masterfilm (Digital) Kft.
  • Nemesis 4. (Nemesis 4: Death Angel, 1996) - Masterfilm (Digital) Kft.

Filmes, tv-s szerepei

[szerkesztés]
  • Lesz még nekünk szebb életünk... - Összeállítás Erdélyi Mihály operettjeiből (zenés műsor) - szereplő[19]
  • Szemet szemért (tévéfilm, 1984)[20]
  • Szomszédok (tévésorozat, 1991) - epizódszereplő[21]
  • Bukfenc (vígjáték, 1993) - rezonőr[22]
  • Szellő szárnyán - Huszka Jenő filmoperettjei (zenés műsor, 1993) - műsorvezető
  • Kisváros (tévésorozat, 1993–1998) - Gróf András / Gróf András őrmester
  • Kisvasutak (7 részes ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat, 2002) - közreműködő
  • Kérnék egy kocsit (4 részes játékfilm-sorozat, 2001-2002) - borhamisító[23]
  • 1000-szer Júlia (film, 2007)[24]
  • A magyar Schindler (dokumentumfilm, 2016) - narrátor[25][26]

Produceri munkássága

[szerkesztés]
  • A Vörös gróf - Károlyi Mihály bűnei (magyar dokumentumfilm, 2020) - társproducer[27]
  • Rabbi sorsok Magyarországon (az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület és a Magyar Művészeti Akadémia között létrejött támogatási szerződés alapján, dokumentumfilm, 2016)[28][29]
  • Kisvasutak (7 részes ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat, 2002)
  • Kérnék egy kocsit (4 részes játékfilm-sorozat, 2002)
  • Eltolt határok – Kitoloncolt népek (7 részes dokumentumfilm-sorozat, 2003)
  • Nincs út haza (No Way Home, 1996) - produkciós vezető

Színházi szerepei

[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 17.[m 1][17]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. 2014. október 1-i lekérdezés

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Közlemény. (Hozzáférés: 2023. október 6.)
  2. https://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Az egyetem vezetése (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 6.)
  3. Kun Zsuzsa: Klubdélelőtt 1. rész Archiválva 2017. augusztus 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (Zalán János), Klub rádió - 2017. augusztus 5.
  4. mdx.ac.uk Marketing Communications Archiválva 2014. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, Middlesex University - London (angolul) (hozzáférés: 2014. október 1.)
  5. Zalán János, Doktori Iskola hallgatók; doktori.hu (hozzáférés: 2018. január 29.)
  6. Zalán János: "Audio Description Láttatni a láthatatlant – az audiovizuális tartalmak audionarrációja" (2017) című értekezésének védése film- és videoművészet tudományágban, doktori.hu - 2017. január 27.
  7. Ványi Viktória: A Pesti Magyar Színház teret ad! 2015/2016-os évad, artnews.hu - 2015. szeptember 29.
  8. Meghívó Zalán János DLA disszertációjának nyilvános védésére Archiválva 2018. október 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Tanácsa, szfe.hu - 2018.
  9. Masterfilm Digital Kft., nemzeticegtar.hu (hozzáférés: 2018. február 1.)
  10. ELTE BTK, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet: oktatók. media.elte.hu. [2016. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  11. Az NKA Igazgatósága A Nemzeti Kulturális Alap 2013. évi beszámolója (53. oldal) Archiválva 2014. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2013. november 13.
  12. NKA állandó szakmai kollégiumainak vezetői és tagjai Archiválva 2018. június 7-i dátummal a Wayback Machine-ben 2015. december 31-ig érvényes szakmai kollégiumi rendszer, vezetők, tagok; nka.hu (hozzáférés: 2018. január 29.)
  13. Az emberi erőforrások miniszterének 2018. augusztus 30-ával megalakult előadó-művészeti tanácsadó bizottságai és tagjai Archiválva 2018. október 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, kormany.hu - 2018. augusztus
  14. Vidnyánszky Attila lett a Színművészetit fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. papageno.hu, 2020. július 31. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  15. Vidnyánszky megnevezte az SZFE két új rektorhelyettesét. szinhaz.org, 2020. szeptember 30. [2020. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  16. Zalán János PhD, DLA Archiválva 2021. szeptember 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, mk.ke.hu (hozzáférés: 2020. november 27.)
  17. a b szinhaziadattar.hu Zalán János Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
  18. comment:com Tm: Flejsmen doktor új hanggal, Új szinkront kap a Miért éppen Alaszka? - 2008. április 16.
  19. nava.hu Lesz még nekünk szebb életünk...
  20. [1]
  21. animare.hu Szomszédok Archiválva 2014. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben - 2014. március 20.
  22. Csejdy András: Reszkírotott hányavetiség - Bukfenc (Kritika), Filmvilág folyóirat 1997/12 52-53. oldal
  23. port.hu Kérnék egy kocsit
  24. nava.hu 1000-szer Júlia Archiválva 2014. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  25. A magyar Schindler Archiválva 2017. augusztus 5-i dátummal a Wayback Machine-ben dokumentumfilm projekt, eromuegyesulet.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 5.)
  26. A Magyar Schindler I resz. YouTube a 'Kortars Eromu' nevű YouTube csatornán - 2016. aug. 12.
  27. A Vörös Gróf, Károlyi Mihály bűnei, mecenatura.mediatanacs.hu - 2020.
  28. Rabbi sorsok Magyarországon Archiválva 2017. augusztus 5-i dátummal a Wayback Machine-ben dokumentumfilm projekt, eromuegyesulet.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 5.)
  29. Rabbisorsok Magyarországon. YouTube közzétéve a 'viktor pacsorasz' YouTube-csatornán - 2016. júl. 24.
  30. Művészeket díjaztak március 15-e alkalmából – Itt a teljes lista! (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2019. március 13.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Zalán János
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?