A V–1 (Vergeltungswaffe–1, magyarul: megtorlófegyver–1), gyári típusjelzéssel Fieseler Fi 103 a második világháborúban kifejlesztett, lüktető sugárhajtóművel felszerelt német, pilóta nélküli repülőeszköz volt, ami a mai robotrepülőgépek elődjének tekinthető. Elsődleges feladata a dél-angliai, főként londoni területek rombolása volt, melyet irányba állított indítósáncról való kilövéssel értek el, majd a levegőben egy pörgettyűs iránytűvel stabilizált robotpilótával módosította a repülési paramétereket.

Kezdetben Flakzielgerät 76-nak (FZG 76) nevezték a berendezést. A berepülések során sok probléma jelentkezett. Ezeket csak úgy tudták a németek fölszámolni, hogy önkéntes berepülőpilótákat alkalmaztak. A hiba okára Hanna Reitschnak^[1] sikerült rájönnie, az előző három berepülőpilóta meghalt. Gyártási nehézségek is adódtak. Az első sikeres kísérletre 1942 végén került sor. A brit hírszerzés és felderítés sok adatot szolgáltatott a fegyverről, ennek következtében több súlyos légitámadás is érte Peenemündét.

Dániai ügynökök fényképeket küldtek a fegyverről és az irányítóberendezésekről, Lengyelországból pedig elküldték egy felrobbant és szétszerelt V–1 darabjait. A francia vezérkar védelmi kutatással foglalkozó két zsidó tagja (dr. Alfred Eskenazi és André Heilbronner professzorok), vállalva a kockázatot, Párizsban a helyszínen maradt és jelentette a kilövések helyét. Szükség volt egy sértetlen robotrepülőre. A lengyel Honi Hadsereg (lengyelül: Armia Krajowa) felderítőinek sikerült adatokat gyűjteni a V-1-ről és gyártási helyéről, bár az angolok kezdetben elég kétkedve fogadták az információkat. Bizonyos verziók szerint egy pályájáról letért és a Bug mocsarába csapódott V–1-et sikerült kiásni, és egy angol DC–3-as repülőgépen Londonba szállítani. A francia ellenállás tagjai adatokat szolgáltattak a kilövések helyéről, a kilövőrámpákról, ezeket az angolok légi felderítése is megfigyelte.

A német kettős ügynökök hamis adatokat szolgáltattak a becsapódások helyszínéről, így a németek fokozatosan korrigálva az irányt, egyre keletebbre helyezték a becsapódást Londontól.

Harci alkalmazását többször elhalasztották, de a normandiai partraszállás után már nem várhattak a németek a "csodafegyver" bevetésével. Hitler megtorlásul London ellen vetette be a „csodafegyvert”, nem a (logikusabb) partraszálló erők ellen. 1944 nyarán sorozatosan hatórás szárnyasbomba- és rakéta-össztüzeket zúdítottak Londonra. Egy-egy ilyen periódus során 672-840 szárnyas bomba csapódott be a brit fővárosban. A német egységek parancsnoka - Ulrich Wachtel - nem tudhatta, hogy az amerikaiak kifejlesztették az első hatásos repülőgép-elhárító radarrendszert. Az SCR 584 összekapcsolta a radart a célkövető berendezéssel és a légvédelmi ágyúval. A britek többféle ellenszert is alkalmaztak a főleg London ellen irányuló támadásokkal szemben. A léggömbzárak, a partközelbe telepített légvédelem és az annak háta mögött tevékenykedő vadászok is sok V–1-est semmisítettek meg. Módszert dolgoztak ki a Királyi Légierő számára a V–1 robotrepülők elfogó-vadászgéppel történő kibillentésére. Több támadás érte a rögzített kilövőállásokat is. A németek próbálkoztak a He 111-es bombázókról való indítással is, de ez sokat rontott az amúgy sem jó találati pontosságon. A fegyvernek inkább lélektani hatása volt. A kiszámíthatatlan becsapódások több emberéletet követeltek. A háború későbbi szakaszában Antwerpen és Liège ellen vetettek be V–1-eseket, ezek egy részét a szövetséges légvédelem megsemmisítette.

A második világháború végén a megszállt Németországban mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió több V–1-re tett szert, amelyeket kísérletek céljára hazaszállítottak. Az Egyesült Államokban már négy hónappal a fegyver bevetését követően a Nagy-Britanniában zsákmányolt lezuhant V–1 alapján megépítették a JB–2 Doodle Bug robotrepülőgépet, amelynek sárkányszerkezetét a Republic Aviation, a lüktető sugárhajtóművét a Ford Aerospace készítette. Tervezték a JB–2 bevetését egy Japán elleni invázió előkészítésekor, és felmerült az atomtöltet alkalmazásának az ötlete is. A fegyvert azonban harci körülmények között az Egyesült Államok nem vetette be. A JB–2-t a háború után tovább tökéletesítették a Németországból szerzett ép V–1-k alapján. A JB–2 bázisán kifejlesztették a KGW–1 Loon robotrepülőgépet, amelyet a tengeralattjáróról történő indítás kísérleteire használtak fel. A V–1 alapján épített amerikai fegyvereket harci körülmények között ugyan nem használták, mégis értékes tapasztalatokkal szolgáltak a későbbi amerikai robotrepülőgépek fejlesztéséhez.

A 2160 kg tömegű fegyver 848 kg AMATOL^[2] robbanótöltetet hordozott.

A V–1-es hossza 7,74 m, a fesztávolsága 5,71 m volt.

Egy Argus As 014 lüktető sugárhajtómű hajtotta meg 2,9 kN tolóerővel, mellyel 576 km/h sebességet ért el.

kb. 900 m

322 km

A Wikimédia Commons tartalmaz V–1 témájú médiaállományokat.

• Legeza László: Mérnöki etika, Esettanulmányok, A V–1 szárnyas bomba, 120-121. p. Bp., Akadémiai Kiadó - Mikes Kiadó, 2004 ISBN 963-8130-54-7 ISBN 963-8130-54-7
• William Stephenson: Titkos háború (I.P.C. Kiadó ISBN 963-7930-05-1)

• Hans Kammler
• Walter Dornberger
• Wernher von Braun

Sablon:Robotrepülőgépek m v sz Robotrepülőgépek
	ADM–20 Quail •  AGM–28 Hound Dog •  AGM–86 ALCM •  AGM–84 Harpoon •  AGM–84 SLAM •  AGM–129 ACM •  AGM–158 JASSM •  BGM–109 Tomahawk •  GAM–63 RASCAL •  Joint Strike Missile  •  LOCAAS •  MGM–1 Matador •  MGM–13 Mace •  SLAM •  SM–62 Snark •  SM–64 Navaho •  SM–73 Goose •  XSM–74 •  SSM–N–8 Regulus •  UGM–89 Perseus
	Storm Shadow/SCALP EG
	Storm Shadow/SCALP EG • MBDA Apache
	BrahMos
	CJ-10
	V–1
	Ice Breaker / Sea Breaker • Delilah
	KEPD–350 Taurus
	Naval Strike Missile
	H–32 •  H–90 •  H–101 (H-102) •  Kalibr •  H–555/RKV–500 •  P–700 Granyit •  P–750 Grom •  P–800 Onyiksz •  9M730 Burevesztnyik •  3M22 Cirkon
	RBS–15  •  KEPD–350 Taurus
	Burja •  EKR •  H–20 •  H–35 •  H–55 •  H–65 •  KSZ–1 Kometa •  KSZSCS •  P–5 Pjatyorka •  P–15 Tyermit •  P–70 Ametyiszt •  P–120 Malahit •  P–270 Moszkit •  P–500 Bazalt •  R–27 Zib •  RK–55 •  RKV–500 •  Tu–123 •  Tu–141 •  Tu–143
	Neptun
Levegő-föld rakéták · Légiharc-rakéták · Páncéltörő rakéták · Ballisztikus rakéták · Robotrepülőgépek · Légibombák