For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Vélelem.

Vélelem

A vélelem (latinul praesumptio, németül Erfahrungssatz) valóságnak elfogadott előfeltételezés, más szóval bizonytalan dolog feltételezése. Célja az egyik tényből egy másik tényre való következtetés helytállósága, a döntés alapjául vett valószínű tényállás megállapítása érdekében. Általában egy jogalkotási eszköz, amely a jogalkalmazást segíti. Egyes vélelmek ellen van helye bizonyításnak, míg a jogi fikció esetén soha. Kivételesen szerződésekben is előfordulhatnak vélelmek.

Összevetése a jogi fikcióval

[szerkesztés]

Egy konkrét eset jogilag releváns tényeinek megállapítása háromféle módon történhet: bizonyítási eljárással, vélelemmel, illetve fikcióval. A jogi fikció végső soron azt jelenti, hogy egy tényállásról azt mondjuk ki, hogy azonos egy másik tényállással – holott tudjuk, hogy ez nem így van – azért, hogy valamely jogkövetkezményt alkalmazni lehessen, anélkül, hogy hosszadalmas bizonyítási eljárást kellene lefolytatni. A vélelem és a fikció annyiban közös, hogy a jogszabály mindkét esetben egyes tényállási elemeket adottnak ír elő, és ezekhez automatikus jogkövetkezményt kapcsol. A vélelem és a fikció elhatárolását a valósággal való kapcsolat, illetve a megtámadhatóság adja. A vélelem esetén egyrészt nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vélelemben szabályozott tényállás ténylegesen megfelel a valóságosnak. Egyes vélelmek ellen van helye bizonyításnak, míg a jogi fikcióval szemben soha.

Fajtái

[szerkesztés]

A megcáfolhatóság szerint

[szerkesztés]
  • Megdönthető (megcáfolható) vélelem: ellene van helye bizonyításnak
  • Megdönthetetlen (abszolút) vélelem: ellene nincs helye bizonyításnak (főleg szerződésekben fordul elő)

A vélelmet felállító szerint

[szerkesztés]
  • Törvényes vélelem (praesumptio iuris) - a hatása a perben abban áll, hogy, mentesül a bizonyítás terhe alól az, akinek a javára szól
  • Bírói vélelem (praesumptio hominis) - a bírónak a vélelmet csak olyan biztos és meghatározott tények alapján szabad felállítania, amelyek a vita tárgyával közvetlen összefüggésben vannak.

Példák törvényes vélelemre

[szerkesztés]

A vélelem megdöntése

[szerkesztés]
  • A vélelem bíróság előtt megdönthető `megcáfolható), amennyiben az ellenkezőjét bizonyítják.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
  • Jog Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Vélelem
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?