For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Tiszteletreméltó.

Tiszteletreméltó

A tiszteletreméltó [1] (Venerabilis Dei servus) a római katolikus egyházban egy megtisztelő cím azoknak a személyeknek, akiknek a szentté avatási vizsgálat és eljárás során megállapítják a pápa jóváhagyásával, hogy „hősi fokon gyakorolta a keresztény erényeket”, azaz a hit, remény és szeretet teológiai erényeiben, valamint a négy sarkalatos erényben, az okosságban, igazságosságban, erősségben és mértékletességben hősiesen helyt álltak. A szentté avatási eljárásoknak ez a második állomása a négyből.

Ha valaki szentség hírében halt meg, akkor a halál utáni öt év elteltével akár egyetlen hívő is, vagy egy közösség egy választott posztulátoron (az eljárás kinevezett tisztviselőjén) keresztül kérheti a halál helye szerint illetékes püspököt, hogy indítsa meg a szentté avatási eljárást. Ha a püspök – konzultálva a környező egyházmegyék püspökeivel, vagy a püspöki kar egészével – úgy dönt, hogy az eljárást és a vizsgálatot megindítja, akkor az illető személy megtisztelő címe az „Isten szolgája”. A helyi főpásztor kinevez egy bíróságot, egy olyan egyházi testületet, amelynek feladata, hogy a személy életútjának minden egyes részletéről szóló tanúvallomásokat összegyűjtse. Ezt megelőzően Isten szolgájának írásait meg kell vizsgálni, hogy a katolikus hittel és erkölccsel megegyeznek-e, és történész szakértőkre is szükség van, akik már az egyházmegyei szakaszban nyilatkoznak az illető személyiségről az összegyűlt dokumentáció alapján. Amikor összeáll ez a nagy anyag, akkor hiteles fordítást kell készíteni (általában olaszra szokták fordítani az iratokat). Az aktákat – hitelesítésük után – ünnepélyesen lezárják, lepecsételik, majd a Vatikánba küldik. Ezzel ér véget az egyházmegyei eljárás. Ha Rómában elismerik az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét, akkor utána többlépcsős eljárás keretében vizsgálják az összegyűlt anyagot. Az iratok alapján készített összefoglaló munka az ún. positio. Először általában a történészek vizsgálják az életutat, akkor még ez a positio szürke színű. Utána a teológusok következnek, akkor már piros a borító aranybetűkkel. Ezután kerül az anyag a Szentté Avatási Kongregáció bíborosaihoz. A történészek a dokumentációról nyilatkoznak, annak a teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a hősies erénygyakorlatról, életszentségről vagy a vértanúságról, a bíborosok pozitív összegző véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárja az ügyet, aki – mint egyedüli bíró – meghozza a döntést az életszentségről. Ha ekkor a pápa pozitívan nyilatkozik az életszentségéről, akkortól a személy megtisztelő címe „tiszteletre méltó”.

Ha lezárult ez a szakasz, akkor kezdődhet a csoda kivizsgálása, amely a következő állomáshoz, a boldoggá avatáshoz szükséges, hacsak nem vértanúról van szó.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. tiszteletreméltó (egyh.) (magyar nyelven). e-nyelv.hu. (Hozzáférés: 2022. március 29.)

További információk

[szerkesztés]

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Tiszteletreméltó
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?