For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Tóth Enikő (színművész).

Tóth Enikő (színművész)

Tóth Enikő
Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele
Rózsavölgyi Gyöngyi felvétele
Született1959. szeptember 11. (64 éves)[1]
Szerencs
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1981)
Színészi pályafutása
Aktív évek1977 –
Híres szerepei
Tevékenységszínész
Díjai
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007)

SablonWikidataSegítség
Ez a szócikk a színészről szól. Hasonló címmel lásd még: Tóth Enikő (egyértelműsítő lap).

Tóth Enikő (Szerencs, 1959. szeptember 11. –) magyar színésznő, szinkronszínész.

Életpályája

[szerkesztés]

A Magyar Televízió 1977-es Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban volt először látható, vers kategóriában indult. 1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán végzett. 1981 óta a budapesti Madách Színház színésznője volt. Előnyös nőies külső adottságai sokban meghatározták szerepkörét, bár főként komédiákban volt látható, de más műfajokban is bizonyíthatta tehetségét. Játszott A salemi boszorkányok, a Jutalomjáték, a Játék a kastélyban című darabokban. Jelentős szerepe volt A makrancos hölgy Biancája, illetve a Macskák szexis cicája. Legnagyobb sikerét a Páratlan párosban aratta, amit már több mint 25 éve játszik a színpadon. A legnagyobb művészi kihívása a Bolond lány címszerepének megformálása volt. A Madách Színházon kívül a Játékszínben, a Reflektor Színpadon, a Pinceszínházban, a RAM Colosseumban, Székesfehérváron, Tatabányán, Sopronban és Kecskeméten is játszott.

Szépségére a filmesek is hamar felfigyeltek. Még főiskolás volt, amikor már tévéfilmeket forgatott. Játszott A kertész kutyája, a Charley nénje, a Bolondok bálja című filmekben. Műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. Székhelyi Józseffel együtt vezették az Egy szoknya, egy nadrág című bolondos divattörténeti sorozatot. A szinkron is gyakran foglalkoztatja. Leggyakrabban Julia Robertsnek adja a hangját. Első alkalommal a Micsoda nő!-ben szinkronizálta. A szinkronrendező azért szemelte ki a feladatra, mert nevetésük és temperamentumuk egyaránt magával ragadó. Többször szinkronizálta már Catherine Zeta-Jonest, emellett számtalan sorozatban is felismerhető volt a hangja.

Színpadi szerepei

[szerkesztés]
  • Karinthy FerencMikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival... Tóth Mari
  • Shakespeare: A makrancos hölgy... Bianca
  • Arthur Miller: Salemi boszorkányok... Maet
  • Molnár Ferenc: Játék a kastélyban... Annie
  • Slade: Jutalomjáték... Sally Baines
  • Németh Ákos: Lili Hofberg... Hanna Küstrin
  • Christie: A vád tanúja... Greta
  • Zempléni–Mészöly: Hoppárézimi!... Konduktornő
  • Achard: A bolond lány... Josefa Lantenay
  • Higgins: Maude és Harold... Sunshine Dore
  • Szép Ernő: Lila ákác... Hédi
  • Schönthan - Kellér Dezső: A szabin nők elrablása... Irma
  • Kaufman - Hart: Egyszer az életben... Miss Leighton
  • Simon: Ölelj át!... Faye
  • Miller: Hegyi út... Leach
  • Geyer - Katscher - Farkas: Gyertyafénykeringő... Mária
  • Anouilh: Becket... Királyné
  • Cooney - Chapman: Ne most, drágám!... Jannie McMichael
  • Marriott - Foot: Csak semmi szex, angolok vagyunk... Frances Hunter
  • Molnár: Nászinduló... Mary Watkins
  • Rostand: A sasfiók... Főhercegnő
  • Karp: Örömszülők... Alice Sloan
  • Simon: Pletyka... Chris Gorman
  • Gyurkovics Tibor: Nagyvizit... Klári
  • Arthur Miller: Alku... Esther Franz
  • Donald Margulies: Vacsora négyesben... Karen
  • Neil Simon: A különterem... Mariette
  • Peter Shaffer: Black comedy... Clea
  • T. S. Eliot: Koktél hatkor... Lavinia Chamberlayne

Filmjei

[szerkesztés]

Játékfilmek

[szerkesztés]

Tévéfilmek

[szerkesztés]
  • Látástól vakulásig... (1980)
  • Szerelmem Elektra (1980)
  • Mathiász panzió (1980)
  • Gyilkosság a 31. emeleten (1980)
  • Rest Miska (1981)
  • II. József császár (1982)
  • Irány Caracas! (1982)
  • Papucshős (1983)
  • Mint oldott kéve 1–7. (1983)
  • Bolondok bálja (1984)
  • Csodatopán (1984)
  • Királygyilkosság (1984)
  • A láperdő szelleme (1984)
  • Francia négyes (1984)
  • Györgyike, drága gyermek (1984)
  • Széchenyi napjai (1985)
  • Akli Miklós (1986)
  • A kertész kutyája (1986)
  • Földi kacaj (1986)
  • Kérők (1986)
  • Charley nénje (1986)
  • Nyolc évszak 1-8. (1987)
  • Fűszer és csemege (1987)
  • Ragaszkodom a szerelemhez (1987)
  • Randevú Budapesten (1989)
  • Oktogon (1989)
  • Szindbád nyolcadik utazása (1989)
  • Linda (1989)
  • Eszmélet (1989-tévésorozat)
  • Napóleon (1989)
  • Családi kör (1990) Szabadúszó című része
  • Esküdtszéki tárgyalás (1991)
  • Szakíts helyettem (1991)
  • Öregberény 1-21. (1993-1995)
  • Pasik! (2001)
  • Szerencsi, fel! (2004)
  • A mi kis falunk (2017 –)
  • Az őrszem
  • Voltál-e már boldog Pesten?
  • Bikaviadal
  • Merénylők
  • Rablók
  • Három dobás 6 forint
  • Haláltánc
  • Tüzet viszek!
  • Csillagűzött szerető
  • Harmódiás és meg kell dögleni
  • Egymilliárd évvel a világvége előtt
  • A hallgatás ára
  • A sárkány menyegzője
  • Az áldozat visszatér
  • A nagy Romulus
  • A kis cukrászda

Szinkron

[szerkesztés]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. https://www.blikk.hu/blikk-tv/sztarvilag/hangadok-toth-eniko-julia-roberts-interju/rv30mlm
  3. Papageno: Művészeit díjazta a Játékszín (magyar nyelven). Papageno, 2024. június 12. (Hozzáférés: 2024. június 12.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Tóth Enikő (színművész)
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?