Mezőszilas
Légi fotó a Droppa-kastélyról
Mezőszilas címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Dunántúl
Vármegye	Fejér
Járás	Sárbogárdi
Jogállás	község
Polgármester	Steidl János (független)[1]
Irányítószám	7017
Körzethívószám	25
Népesség
Teljes népesség	1989 fő (2023. jan. 1.)[2]
Népsűrűség	31,85 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	139[3] m
Terület	64,97 km²
Földrajzi nagytáj	Alföld[4][5]
Földrajzi középtáj	Mezőföld[4][5]
Földrajzi kistáj	Káloz–Igari-löszhátak[4][5]
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 49′ 04″, k. h. 18° 28′ 28″46.817711111111, 18.47436944444446.817711°N 18.474369°EKoordináták: é. sz. 46° 49′ 04″, k. h. 18° 28′ 28″46.817711111111, 18.47436944444446.817711°N 18.474369°E
Mezőszilas Pozíció Fejér vármegye térképén
Mezőszilas weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Mezőszilas témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Mezőszilas község Fejér vármegyében, a Sárbogárdi járásban. 1942 előtt Szilasbalhásnak hívták.

Fejér vármegye déli részén található a 64-es főút mentén, az észak-déli irányban húzódó Bozót patak völgyében; Sárbogárddal a 6306-os út kapcsolja össze.

A településen és környékén a legrégibb idők óta élnek emberek. Alsóbogárd-pusztán őskori földvár nyomaira bukkantak. Az időszámítás előtt e tájat a kelta eraviscus nép lakta. Kelta sírok kerültek elő a Józan-hegy lábánál. Később a rómaiak uralma alá tartozott a területet. Ebben az időben Fortiana néven kisebb római telep/őrállomás volt e helyen. Az őrállomás mellett két római kori villát is találtak a régészek.

A római birodalom bukása után hunok, majd Kr. u. 600 körül az avarok éltek a területen, de gepidák, gótok és longobárdok nyomait is feltárták.

A falu házai között például Honfoglalás kori és 11. századból származó sírok is a felszínre kerültek.

Az egykori források szerint a mai település Szilas és Balhás helységek összeépülésével jött létre. A két település különélése a 14. századtól a 18. század elejéig követhető nyomon.

Szilas nevét 1436-ban említették először az oklevelekben Zylas alakban. 1536-tól rövid ideig Zylas egy Szilasi Boldizsár nevű személy birtoka lett. Később 1564-ben Mezezylas, 1570-ben Mezeozylas, 1588-ban Me­ző Szijlas, 1590-ben Mezewsylas, 1617-ben Mező Zylas, 1688-ban Sillas, 1701-ben pedig Szylass néven szerepelt a különböző forrásokban.

Az 1540-es évektől a falu a török hódoltság területe. Szilas ekkor a simontornyai szandzsák­hoz tartozott. Szilas a 16. század végén a tizenöt éves háború követ­keztében elnéptelenedett. 1775-ben Szilas mint puszta volt említve, melyet Nicky Kristóf birtokolt.

Balhást a Bozót-patak nyugati partján fekvő helyként említették az iratok, mint lakott helyet. Nevét egy 1346-ban kelt oklevél említette először, ekkor Lackfi István erdélyi vajda kapta zálogba Balphas falut, majd 1397-ben Zsigmond király oklevelében szerepelt, mely szerint Bolhach falut a Kanizsaiaknak adományozta.

Az 1540-es évektől Balhás is a török hódoltság területéhez és a simontornyai szandzsák­hoz tartozott, majd a tizenöt éves háború idején a falu Szilassal egyidőben elnéptelenedett. 1636-ban Bolhást Szili György, Kenessey István és fiai kapták királyi adományként. 1697­-ben Lipót király Bolhást a Losonczi és a Kenessey családok­nak adományozta. Újjáépítését 1713-ban kezdték meg, Bél Mátyás az 1730-as évek első felében készült Veszprém vármegyei leírásában Szilas másképpen Bolhás néven említi. A települést 2 mérföldes körben puszták vették körbe. Magának a falunak 3 birtokosa volt, a Kenesseyek, a Losoncziak és a Roboszok, közülük a legnagyobb birtokkal Kenessey István Archiválva 2020. június 18-i dátummal a Wayback Machine-ben (1677/78-1750) rendelkezett, akinek a faluban elég alkalmas és tisztes tartózkodásra való háza volt. A közbirtokosok az 1740-ben újratelepített falut három részre osztották. Ez a felosztás lehet az alapja az 1773-tól használt Alsó-, Közép- és Felső-Bolhás névnek. A három Bolhást csupán csak egy kis köz választotta el egymástól. A II. József kori katonai leírás (1782-85) szerint a három Szilason néhány magánházon kívül egy kőfallal bekerített templom állt, és a falu útjait épnek és jól járhatónak tünteti fel. 1828-ban már ismét egy néven, Bolhás alakban jegyzik ezt a települést.

Az 1715. évi országos összeírásban már együtt szerepelnek („Bohas aliter Szilas”), az 1720. évi megismételt összeírásban viszont csak a „Balhas” nevet rögzítették. 1718-ban „Szilas aliter Bolhas” névvel említik, majd 1828-ban Bolhas falut és Szilas praediumot (puszta) különböztetik meg. 1851-ben Balhás Szilas, 1863-ban Szilas­-Balhás, 1898-ban Szilasbalhás névalakkal szerepel a forrásokban, egészen 1942-ig.

A török időkben elnéptelenedett Szilas és Balhás településeken együttesen az 1784-1785-ös népszámlálás adatai szerint 236 ház állt, a népesség száma ekkor 1739 fő volt, mely 386 családot jelentett.

Az újratelepített falu lakosságának többsége református volt, de már ezt megelőzően 1640-ben Balhásnak Herczegszőllősi János személyében lelkésze, 1745-­ben pedig már tanítója is volt: Győri János iskola­mester. Balháson 1749–1797 között kőtemplom és 1799-ben új iskola is épült, majd 1812-ben elkezdték az első községhá­za építését is. 1836-ban 2906 volt a település lakóinak száma.

A földművelés mellett az állattenyésztés – különösen a juhászat – volt számottevő a falu életében. Az 1828-as összeírás szerint a lakosság 9,3 %-a iparral és kereskede­lemmel foglalkozott. 1817-ben Balháson 18 takácsot, 6 csizmadiát, 3 szűrszabót, 2 asztalost, 1 szűcsöt, 3 német vargát és 4 kovácsot jegyeztek fel. Ezen kívül több helybeli családnak jövedelem-kiegészítést jelentett a fuvarozás is. Az 1824-ben Balháson lakó, vagy a település határában birtokkal rendelkező 121 nemesből 77 volt földbirtokos.

Az 1831-es kolerajárvány a faluban 140 áldo­zatot követelt. A járvány halottainak emlékére 1838-ban kőkeresztet állítottak a Kereszt-kertben.

1848. október 6-án tüzérségével az Ozora felé igyekvő Görgey is itt töltött el egy éjszakát a faluban. A győztes csata után a foglyok egy részét Szilasra kísérték. Közsé­günkben szállásoltak el nemzetőröket is, az épületben kolera ütött ki.

1857-ben Szilasbalhás területe 17.246 kh. volt. A köz­ség lakossága az 1850-es évek elején 2681 fő. Közülük 1713 református, 754 katolikus és 214 zsidó vallású. 1871-ben a település nagyközség címet nyert, megalakult a képviselő-testület. 1875-ben gyógy­szertár létesült a községben.

A millennium évében adták át a Budapest-Dombóvár közötti távíróvonalat, melynek egyik állomása Szilas volt. 1897-ben kezdték meg a Simontornya-Szabadbattyán közötti vasútvonal építését, amely eredetileg Szilast is érintette volna, azonban ezt a község vezetősége nem támogatta, a vasút így Szilast elkerülte.

1898-ban a képviselőtestület a falu nevét Szilasbalhásról Szilasfalvára szerette volna változtatni. A kérést azonban Veszprém vármegye Törvényhatósági Bizottsága elutasította. 1899-ben a község vásártartási jogot kapott.

Az 1800-as évek végén a faluban több társaskör, egyesület létesült. Ekkor alakult a Református, majd a Katolikus Dalárda, a Pol­gári Olvasókör, az Iparos Kör, az Iparos Temetkezési Egyesület, valamint a pénzgazdálkodást szolgáló, eredmé­nyesen működő Takarék Egylet. Ebben az időben épült a szilasi gőzmalom is, amelyet 1933-ban villamosítottak.

Az 1900-as évek első évtizedében a fellendülés tovább folyta­tódott:

A Huszár és Kenessey család birtokait a Huszár-kúria épületével együtt 1893-ban a Szécsi (Schoenberg) testvérek Kálmán és Illés vásárolták meg. Az agrárgazdász végzettségű, később kerámiagyárosként befutó Szécsi Illés itt letelepedve kezdte el kiépíteni a későbbi Droppa kastélyt. 1902 júniusában összesen 2000 holdat kitevő birtokaik nagy részét felparcellázták és kiárusították a falusi parasztság körében.^[6] A Huszár-kúriát és az új kastélyt a birtok maradékával 1903-ban eladták Szabó Karolina (1858-1929) színésznőnek, aki Blaskovich Ernő szeretője volt.^[7] A Szécsi-féle épületre ezután emeletet és két tornyot is húztak. Az építés költségeit az 54-szeres nyertes, verhetetlen ver­senyló, Kincsem versenyló gazdája, Blaskovich Ernő tápiószentmártoni földbirtokos viselte. Blaskovich halála után 1911-ben Szabó Karolina Droppa Károly (1863-1929) kiugrott tápiószentmártoni plébánoshoz ment feleségül és 1929-ben bekövetkezett halálukig éltek a kastélyban. Szabó Karolina a birtokot a két kastéllyal együtt Droppa két unokaöccsére Droppa Kálmánra és Bélára hagyta.^[8]

A Sárga (Kenessey-Strommel) kastélyt is ebben az időszakban újították fel.

1912-ben 12 előfizetővel telefonhálózat létesült, egy év­vel később megalakult a Szilasbalhási Hitelszövetkezet. Ennek a nyugodt, békés állapotnak vetett véget az Első világháború. A község hősi halottainak száma 163 fő volt.

Szilas 1921-ben Veszprém vármegye negyedik legnagyobb lé­lekszámú nagyközsége volt 4568 főnyi lakossal.

1925-ben leplezték le az Első világháborús emlékművet. Az arté­zi kutat 1927-ben kezdték el fúrni, majd 1932-ben adták át. A község elöljárósága által szorgalmazott villanyvilá­gítási terv is 1932-ben valósult meg.

1935-ben a helyi lakosság adakozása és orszá­gos gyűjtés eredményeképpen katolikus templom építésbe fogtak, mely 1937-ben készült el. 1935-ben a MAVART rendszeres autóbuszjáratot indított. 1937-ben felépült a katolikus és 1942­-ben a református iskola és ez időszakban alapították az óvodát is.

A község vezetősége ismét kérte a falu nevének megváltozta­tását a következő névjavaslatok sze­rint: Mezőszilas, Nemesszilas, Nagyszilas és Szilasfalu. 1942-ben megszületett a döntés a névváltoztatásról, és a község a középkorban már használatos Mezőszilas nevet kapta.

A Második világháború idején 1944. december 5-től 1945. március 20-ig folytak harcok a község területén, a lakosság azonban a több mint 3 és fél hónapos harcok alatt sem hagyta el lakó­helyét.

1945 végén a község lakóinak száma a közeli pusztákkal együtt 4300 fő, a lakó­épületek száma 640 volt, területe ekkor 16.976 kataszteri hold. A földreform során 600 család jutott földterülethez.

A település az 1950-es megyerendezés előtt Veszprém vármegyéhez tartozott.

1950-ben a képviselő-testület szerepét a községi taná­cs vette át. A községet Fejér megyéhez csatolták. Ebben az időszakban kezdődött meg a puszták elcsatolása is Szilastól, és ez a folyamat 1979-ig tartott, ezért népessége, területe lényegesen csökkent. 1980-ban a népesség száma 2362 fő lett.

• 1990–1994: Kiss Géza (független)^[9]
• 1994–1998: Kiss Géza (független)^[10]
• 1998–2002: Kiss Géza (független)^[11]
• 2002–2006: Kiss Géza (független)^[12]
• 2006–2010: Magyar József (MSZP)^[13]
• 2010–2014: Magyar József (MSZP)^[14]
• 2014–2019: Magyar József (független)^[15]
• 2019–2024: Steidl János (független)^[16]
• 2024– : Steidl János (független)^[1]

A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 92,1%-a magyarnak, 2,4% cigánynak, 0,2% németnek mondta magát (7,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 36,5%, református 30,6%, evangélikus 0,6%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 15,7% (16,1% nem nyilatkozott).^[17]

2022-ben a lakosság 92,9%-a vallotta magát magyarnak, 2,3% cigánynak, 0,1% németnek, 1,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 24,7% volt római katolikus, 23,4% református, 0,3% evangélikus, 0,3% izraelita, 0,2% görög katolikus, 0,6% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 19,2% felekezeten kívüli (30,1% nem válaszolt).^[18]

• Németh László Községi Könyvtár és Emlékszoba
• Zsembery-kúria
• Kenessey-kúria
• Droppa-kastély és kertje, amelynek 1911-től Droppa Károly és Szabó Karolina volt a tulajdonosa, jelenleg használaton kívül van a látogatás szünetel.

• Bácsi József (1926–2015) 1956-os forradalmár
• Földváry Ákos (1823–1883) állami főreáliskolai tanár
• Kovács Károly (1902–1990) színművész
• Lorsy Ernő (1889-1961) újságíró
• Szilasi Móric (Sonnenfeld Móric) (1854–1905) klasszika-filológus, nyelvész, finnugrista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1902).
• Valószínűleg itt született Losontzi István pedagógus, tankönyvíró.

• 
  Droppa-kastély
• 
  Légi fotó a kastélyról

• Magyar települések: [1]
• Mezőszilasi látnivalók
• Bél Mátyás: Veszprém megye leírása. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. Veszprém, 1989
• Kurucz János: Mezőszilas. in: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. szerk. Farkas Gábor Székesfehérvár, 1990 pp. 189-253.
• Varga István: Mezőszilas története. Bogárd és vidéke, Sárbogárd, 1998

• Nemesek „hazája” volt a mezőföldi település, Szilasbalhás Archiválva 2021. február 13-i dátummal a Wayback Machine-ben

Sablon:Fejér megye települései m v sz Fejér vármegye települései
Megyei jogú városok	Dunaújváros Székesfehérvár
Városok	Aba Adony Bicske Bodajk Csákvár Enying Ercsi Gárdony Martonvásár Mór Polgárdi Pusztaszabolcs Rácalmás Sárbogárd Velence
Nagyközségek	Bakonycsernye Cece Előszállás Etyek Lajoskomárom Lepsény Mezőfalva Pákozd Perkáta Sárosd Seregélyes Soponya Szabadbattyán
Községek	Alap Alcsútdoboz Alsószentiván Bakonykúti Balinka Baracs Baracska Beloiannisz Besnyő Bodmér Csabdi Csákberény Csókakő Csősz Csór Daruszentmiklós Dég Fehérvárcsurgó Felcsút Füle Gánt Gyúró Hantos Igar Iszkaszentgyörgy Isztimér Iváncsa Jenő Kajászó Káloz Kápolnásnyék Kincsesbánya Kisapostag Kisláng Kulcs Kőszárhegy Lovasberény Magyaralmás Mány Mátyásdomb Mezőkomárom Mezőszentgyörgy Mezőszilas Moha Nadap Nádasdladány Nagykarácsony Nagylók Nagyveleg Nagyvenyim Óbarok Pátka Pázmánd Pusztavám Ráckeresztúr Sáregres Sárkeresztes Sárkeresztúr Sárkeszi Sárszentágota Sárszentmihály Söréd Sukoró Szabadegyháza Szabadhídvég Szár Tabajd Tác Tordas Újbarok Úrhida Vajta Vál Vereb Vértesacsa Vértesboglár Zámoly Zichyújfalu