Szerkesztő:Sasuke88/Clamp
Clamp | |
Típus | mangastúdió |
Alapítva | 1987 |
Vezetők | Jelenlegi tagok: Ókava Nanasze Mokona Nekoi Cubaki Igarasi Szacuki Korábbi tagok: O-Kyon Nanao Szei Akijama Tamajo Szei Leeza Hisika Szósi Nakamori Kazue Ómi Sinja |
Iparág | képregényipar |
Termékek | mangák |
A Clamp weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Clamp (クランプ; Kuranpujapán női mangaművész csoport, amely az 1980-as évek közepén alakult meg. 22 befejezett és további öt futó vagy szünetelő mangasorozat megalkotói, amelyek többségéből animefeldolgozás is készült. Vezetőjük, Ókava Nanasze, aki a történetek jelentős résztét alkotja meg és a művek, illetve azok adaptációinak forgatókönyvét írja. A többi tag, Mokona, Nekoi Cubaki, és Igarasi Szacuki a rajzolást és az ellenőrzést végzik. 2007-ig mintegy 100 millió tankóbon kötetet adtak el a Clamp műveiből.[1]
; stilizálva CLAMP) egy négy tagból állóPályafutásukat egy tizenegy tagú dódzsinsi baráti körben kezdték az 1980-as évek közepén, majd 1987-ig saját munkákat készítettek. 1989-ben az RG Veda című művel debütáltak, ekkor már csak hét tagból álltak. 1993-ban újabb három tag hagyta el a csoportot, így kialakult a jelenlegi négyfős összetétel. A hírnevet a Magic Knight Reyearth hozta meg számukra 1993-ban, ezután olyan címekkel folytatták, mint az X (1992) és az Angelic Layer (1999). 1999-ben kezdték el írni a Cardcaptor Sakura című sorozatot, amellyel nemzetközi hírnévre tettek szert.
Tagok
[szerkesztés]Ókava Nanasze
[szerkesztés]Ókava Nanasze (大川七瀬; Hepburn: Nanase Ōkawa ; Oszaka, 1967. május 2. –) a Clamp vezetője, és az együttes műveinek rendezője. Ő felel elsődlegesen a történetek és a forgatókönyvek megírásáért. A Clamp megalakulásának 15. évfordulóján, a tagok megváltoztatták neveiket, Ókava az Ókava Ageha (大川 緋芭; Hepburn: Ageha Ōkawa ) nevet vette fel. Ennek ellenére több helyütt, így az animesorozatokhoz írt szövegkönyvein is régi nevét használta. 2008. március 1-jén jelentette be blogján, hogy újra felvette az Ókava Nanasze nevet.[2][3]
Mokona
[szerkesztés]Mokona (もこな; Hepburn: Mokona ; Kiotó, 1968. június 16. –) a Clamp vezető rajzolója, színezője és kompozíció-tervezője.[4] Korábban Mokona Apapa (もこな あぱぱ ) néven is ismert volt.
Nekoi Cubaki
[szerkesztés]Nekoi Cubaki (猫井 椿; Hepburn: Tsubaki Nekoi ; Kiotó, 1969. január 21. –) a Clamp társrendezője, feladatköre a mangák megfelelő tónusainak kiválasztása és az illusztrációk javítása.[5] Ő volt a Legal Drug, a The One I Love, a Wish, a Suki és az xxxHolic esetében a fő rajzoló. Az xxxHolic-nál Cubaki a férfi, míg Mokona a női szereplők rajzolásáért volt felelős.
Korábban Mick Nekoi (猫井 みっく; Hepburn: Nekoi Mikku ) néven volt ismert. 2004-ben változtatta meg a nevét. A változtatást Ókava egy interjúban azzal magyarázta, hogy Nekoi belefáradt abba, hogy a névhasonlóság miatt Mick Jaggerhez hasonlítgatták.
Igarasi Szacuki
[szerkesztés]Igarasi Szacuki (いがらし 寒月; Hepburn: Satsuki Igarashi ; Kiotó, 1969. február 8. –) Ókava Nanasze véleményezője a Clampben. Ő alkotta meg a szereplőket a Chobits hoz és Tsubasa: Reservoir Chronicle vonalrajzolója volt. Unokatestvére, Igarasi Jumiko szintén mangaművész.
Igarasi eredeti neve Igarasi Kangecu (いがらし 寒月; Hepburn: Kangetsu Igarashi ) volt, amit a Clamp megalakulásának 15. évfordulóján változtatott meg. A The One I Love manga szerint az óvodában Szacukit rendszeresen bántotta a fiúk egy csoportja, de egy másik fiú mindig kiállt mellette, s Szacuki lassan beleszeretett.
Pályafutásuk
[szerkesztés]Debütálásuk előtt (1989-ig)
[szerkesztés]1990–1999
[szerkesztés]2000-től
[szerkesztés]Alkotási folyamat
[szerkesztés]Stílus és témák
[szerkesztés]Munkáik listája
[szerkesztés]Fogadtatásuk és díjaik
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Pink, Daniel H. (2007. október 22.). „Japan, Ink: Inside the Manga Industrial Complex”. Wired Magazine (15–11), 5. o, Kiadó: Condé Nast Digital. (Hozzáférés: 2009. április 18.)
- ↑ Ohkawa changes pen name from "Ageha" back to "Nanase"
- ↑ CLAMP's profiles on www.clamp-net.com, access date: June 21, 2009
- ↑ Charles Solomon. „Four Mothers of Manga Gain American Fans With Expertise in a Variety of Visual Styles”, 'The New York Times:Art & Design', 2006. november 28. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
- ↑ Petersen, Robert. Comics, Manga, and Graphic Novels: A History of Graphic Narratives. ABC-CLIO, 183â4. o. (2010. november 18.). ISBN 978-0-313-36330-6. Hozzáférés ideje: 2011. május 24.
További információk
[szerkesztés]Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.