For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Szalatnai Rezső.

Szalatnai Rezső

Szalatnai Rezső
Élete
Született1904. október 23.
Nagyszalatna
Elhunyt1977. március 23. (72 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
GyermekeiSzalatnai Judit
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza
A Wikimédia Commons tartalmaz Szalatnai Rezső témájú médiaállományokat.

Szalatnai Rezső (Nagyszalatna, 1904. október 23.Budapest, 1977. március 23.) tanár, irodalomtörténész, író, kritikus, műfordító.

Élete

[szerkesztés]

Szakolcán volt diák, majd 1926-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. A pozsonyi magyar tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban tanított 1945-ig. 1945–1948 között a szlovákiai magyarság jogfosztottsága ellen küzdött. Az egyik szervezője és szellemi irányítója volt a Magyar Végrehajtó Bizottság néven működő illegális szervezetnek és az üldözött szlovákiai magyarokat segítő Segélybizottságnak.

Kényszerűségből 1948-ban Magyarországra települt át. Itt először a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára volt, majd 1950-től nyugdíjazásáig, az Egyetemi Könyvtár tájékoztatási osztályán dolgozott.

A Mi Lapunkban kezdett publikálni és nagy hatása volt a Sarló baloldali irányultságára. Később is elsősorban baloldali lapokban (A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava), de polgári jellegű irodalmi és elméleti szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban (Független Szemle, Magyar Írás, Nyugat, Századok) közölte írásait.

Számos írásában népszerűsítette a cseh és a szlovák irodalom eredményeit, illetve a magyar irodalommal való kapcsolatukat. Portréban mutatta be például Alois Jiráseket (1954) és Vitĕzslav Nezvalt (1957). Élete végéig szoros kapcsolatot ápolt a szlovákiai magyar irodalommal. Irodalomtörténeti kutatásokat folytatott és rendszeresen szerepelt publicisztikai írásaival a napi sajtóban is. A személyi kultusz idején nem publikálhatott. 1964-ben ő írta meg az első magyar nyelvű cseh irodalomtörténetet. Több írása megjelent csehül és szlovákul is.

Lánya Szalatnai Judit (1933–2016) Európa-bajnoki bronzérmes evezős, síelő.

Könyvhagyatéka a Fórum Kisebbségkutató Intézet könyvtárába került.[1]

Emléke

[szerkesztés]
Emléktáblája Budapesten
Emléktáblája Pozsonyban
  • 2004-től a pozsonyi Duna utcai gimnázium falán emléktáblája található (Mag Gyula alkotása)
  • 2018 Szalatnai Rezső és hagyatéka című kiállítás, Pozsony

Művei

[szerkesztés]
  • Van menekvés; Slovenská Grafia, Bratislava, 1932
  • Győry Dezső költészete; Magyar Figyelő, Bratislava-Pozsony, 1936
  • Juhász Gyula Szakolcán; Toldy Kör, Bratislava-Pozsony, 1940 (Szlovákiai magyarok kincsestára)
  • Utazás a Szepességen; Toldy Kör, Bratislava-Pozsony, 1940 (Szlovákiai magyarok könyvtára)
  • Na brehu čiernych vôd. Výber z modernej madarskej lyriky; szerk. Szalatnai Rezső, bev. Emil Boleslav Lukáč; Elán, Bratislava, 1943
  • A Duna költői. Öt évszázad versei a Dunáról; összeáll., bev. Szalatnai Rezső; Hungária, Bp., 1944
  • Petőfi Pozsonyban; Magyar Kiadó, Bratislava, 1954
  • 1957 Kempelen, a varázsló
  • Kempelen Farkas és az egyetem átköltöztetése Budára; Akadémiai, Bp., 1959 (A Budapesti Egyetemi Könyvtár kiadványai)
  • 1962 Juhász Gyula hatszáz napja Szakolcán
  • 1964 A cseh irodalom története
  • Magyarország madártávlatból; fotó Járai Rudolf, szöveg Szalatnai Rezső; Panoráma, Bp., 1967 (Panoráma képeskönyvek)
  • Magyar írók nyomában; Móra, Bp., 1967
  • Arcképek, háttérben hegyekkel. Esszék és emlékezések; Szépirodalmi, Bp., 1969
  • Kisebbségben és igazságban. Cikkek; Szépirodalmi, Bp., 1970
  • 1977 Elindulunk és visszatérünk (regény)
  • 1982 Két hazában egy igazsággal
  • Magyar magatartás és irodalom Csehszlovákiában. Cikkek, kritikák, tanulmányok; vál., szöveggond., bev. Tóth László; AB-art, Bratislava, 1994 (AB-bibliotéka)
  • Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése; szerk., jegyz. Filep Tamás Gusztáv; Present–Noran, Bp., 2001
  • Elfeledett esszék. Emlékezetek és karcok; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2004
  • Juhász Gyula hatszáz napja; Clara Design Studio, Csenke, 2004

Irodalom

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Szalatnai Rezső
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?