For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Sablonvita:A budapesti Katona József Színház alapító tagjai.

Sablonvita:A budapesti Katona József Színház alapító tagjai

Átláthatóbbá tétel

[szerkesztés]

Töröltem innen a halálozási adatokat, meg hogy Helyey László nevét hogyan írják tévesen. Ezek nem a színházalapító tagsággal kapcsolatosak, tessék inkább az adott személy lapján megnézni. Megya vita

Kunágota

[szerkesztés]

Szeretném megtudni, milyen összefüggés van a kunágotai származás és a színház alapító tagsága között, és ennek az érdekességnek miért kell a sablonban szerepelnie. --Regasterios vita 2014. február 26., 20:02 (CET)Válasz


A userlapomon és másutt is többször említettem, hogy mániám a cikkek olvasottságának vizsgálata, ezen keresztül ezen -általam nagyon fontosnak- tartott mutató pozitív befolyásolása. Ebben az esetben sem történt más. Az alapítótagok szócikkeinek készítésekor, kiegészítésekor felfigyeltem erre az érdekességre. Miszerint: egy "isten háta mögötti", békés-megyei kistelepülés egykori lakói Kunágotán töltötték gyermek-ifjú korukat. Ezt az információt osztottam meg egy apró betűs lábjegyzetben a wikipédia olvasóival. Reméltem, hogy ezzel a községet rajtam kívül mások is felfedezik. Két évig vizsgáltam ebben az esetben a kunágotai szócikk olvasottságát és megállapíthattam, hogy számításom ezáltal is bevált Kunágota mellett a mezőkovácsházi kistérség településeinek szócikkei olvasottsága is nőtt.


Az elmúlt négy évben a színház illetve alapító tagjainak szócikkeit több százezren olvasták, köztük a wikipédia közösség különféle ellenőrző funkciót ellátó szerkesztői. Ezért a pozitív, manipulálásért senki sem emelt szót. Kérem ezúttal is indoklásom akceptálását.


Ettől az esettől teljesen függetlenül szeretném javasolni a wikipédia egyes, az elmúlt évtizedben meghaladott állásfoglalásainak, ajánlásainak újragondolását, korszerűsítését. A sablonokról például kiderült, hogy az eredeti szándéktól eltérően a korábbiaknál szélesebb körű informálásra képesek. A tízéves alapelvek szerinti sablon elhelyezések sok esetben értelmezhetetlenné válnak. Ezt a témát jó lenne egy közösségi pldalon megvitatni. Kispados

Erő demonstráció

[szerkesztés]

Örülök, hogy a wikipédiában minden bejegyzésnek nyoma marad. Sajnálatos, hogy a magyar wikipédiában értelmes polémiát nem lehet folytatni. Tényleg egy világ dőlt volna össze, ha Kunágota népszerűsítése érdekében elhelyezett apró-betűs lábjegyzet benne marad a lábjegyzetben. Hogy lehet, hogy négy évig ez nem szúrt szemet senkinek? Még annak a két szerkesztőnek sem, akik most eltávolították ezt az információt. Kedvem lenne egyébként az elmúlt néhány hét ellenőrizetlen cikkeinek sok százas listáját közzétenni, de nem teszem. Nyilvánvaló, hogy itt nem tartalmi kérdésről, hanem erődemonstrációról van szó. Részemről ennyi. Üzenetem, továbbra is próbálom gondozni az általam írt, módosított cikkeket. --Kispados vita 2014. február 27., 22:53 (CET)Válasz

Igazán ne haragudj, de a fentiek csak megerősítettek abban, hogy ennek az úgynevezett érdekességnek, amivel a szócikkek nézettségét szeretnéd manipulálni, semmi köze a színházhoz. Engem nem érdekel, hogy ki hozta létre a sablont, meg se néztem, egyszerűen szemet szúrt az oda nem való tartalom. Egyébként Kátay Endre szócikkében tűnt fel, nyugodtan ellenőrizheted a szerkesztéseim időbeli sorrendjét, előtte abba nyúltam bele. --Regasterios vita 2014. február 27., 23:02 (CET)Válasz

Addig semmi gond, hogy szemet szúrt és törölted. Én azonban részletesen indokoltam a lábjegyzet okát. Ezt a polémiát igenis egy közösségi oldalon kellett volna megvitatni és akkor nem lett volna semmi gond. Továbbra is állítom, hogy nem ez a lábjegyzet a magyar wikipédia legnagyobb gondja. Döbbenet -most nem rólad írok- hogy a magyar wikipédia egyik sok funkciós szerkesztőjének az egyik legfontosabb ténykedése az én egyre csökkenő szerkesztéseimnek a figyelése. Ez a magyar wikipédia. Mit számítanak a dilettáns szócikkek, amíg egy olyan szerkesztő is van a stábban, aki vitatkozni, polémiázni mer. Őszintén sajnálom, hogy mélységesen csalódnom kellett Benned, nem csak ebben, hanem más témában is. Ezt itt nem részletezem, azt hiszem pontosan tudod miről van szó. --Kispados vita 2014. február 27., 23:27 (CET)Válasz
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Sablonvita:A budapesti Katona József Színház alapító tagjai
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?