For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Public-private partnership.

Public-private partnership

A TGV LGV Est vonala, mely szintén PPP finanszírozással épült

A public-private partnership (rövidítve: PPP) (angol kifejezés, magyarul köz- és magán-együttműködés) közfeladatoknak a közszféra és a magántőke együttműködésében történő ellátását jelenti.

A PPP a közszolgáltatások biztosításának olyan új formája, amelyben a közfeladat ellátásához szükséges létesítmények, intézmények, eszközök tervezésébe, létrehozásába, fenntartásába, finanszírozásába és üzemeltetésébe – komplex együttműködés keretében – az állam bevonja a magánszektort. A klasszikus magánfinanszírozású PPP-rendszerben mindezt egyetlen cég vagy csoport végzi el. A közszereplő vagy végfelhasználó a beruházás értékét és az üzemeltetés költségeit az üzemeltetőnek fizetett díj formájában téríti meg. Az üzemeltetési periódus végén (20-25 év) a vagyon és az üzemeltetési jogok a közszereplőre szállnak át.

Az együttműködés gyakorlati megvalósítása

[szerkesztés]

A PPP keretében a vállalkozó szolgáltatást nyújt az államnak, átvállal tőle bizonyos feladatokat, s mindezért díjat kap. Az állam megrendelőként azt határozza meg, hogy a magánvállalkozótól adott minőségű szolgáltatást mennyi ideig kívánja igénybe venni. A PPP-ben a felek – vagyis az állam és a magánszféra – a közszolgáltatás nyújtásának felelősségét és kockázatát közösen viselik, a hagyományos gyakorlattal ellentétben az állam a közszolgáltatás hosszú távú biztosítását rendeli meg a magánszférától. Ilyenkor – például egy infrastrukturális fejlesztésnél – a magántársaság felelőssége például a tervezés, a kivitelezés, a működtetés, valamint – legalább részben – a projektek finanszírozása, az állam és a szolgáltatásokat igénybe vevő intézmény pedig a díjat fizeti. A magánszférabeli szerződő fél a megvalósításhoz általában projekttársaságot alapít, biztosítja hozzá a szükséges saját tőkéjét, a kivitelezéshez a finanszírozási forrásokat.

A felek – a közszférabeli és a magánvállalkozó partner – közötti szerződésben rögzítik az építményekkel és/vagy a szolgáltatás színvonalával és mennyiségével kapcsolatos állami elvárásokat, valamint az állam által fizetendő díj összegét, illetve annak ütemezését. A projekttársaság a szolgáltatási díjból fedezi az üzemeltetés költségeit, hitelkötelezettségeit, a fennmaradó rész a beruházásban részt vevő befektető által realizálható hozam.

A felek között létrejöhet hitelszerződés is, a külső források bevonásának legjellemzőbb formája a bankhitel. Ilyenkor a gyakran alkalmazott eljárás a hitelminőség javítása állami szerepvállalással, ami viszont olcsóbbá teheti a finanszírozást. A bankhitel mellett egyre inkább terjedő mód a kötvénykibocsátás, ezt különösen autópályaprojektek esetén alkalmazzák.

A PPP struktúrák fejlődése rendkívül dinamikus, szektoronként és projektenként változó konstrukciók alakultak ki, különböző szerződésrendszerek jöttek létre és ezek mindegyike egyedi jellegzetességeket mutat.

Az elmélet célja

[szerkesztés]

A PPP elmélet célja, hogy a magánszektor gazdasági hatékonyságát, projekt megvalósítási és üzemeltetési tapasztalatait, innovatív eljárásait bekapcsolja a közszolgálati feladatok ellátásába; a költségvetés kímélése, hiányának csökkentése a feladatok ellátása közben oly módon, hogy a beruházás finanszírozásának terhei hosszabb időtávon és kizárólag az előre meghatározott feltételek teljesülése esetén terheljék a költségvetést. Célja ezen túl a projekt megvalósítás során jelentkező kockázatok jelentős részének áthárítása a magánszektorra; a tisztán állami konstrukcióhoz képest összességében kedvezőbb ár-érték arány realizálása (a pénzért több érték, Public Sector Comparator). Az elmélet lényegét tehát az adja, hogy a magánszektor a piac törvényeihez igazodva profitmaximalizálásra törekszik, s ezt a hatékonyságot igyekszik átültetni a közszektorba is. Ezeket a célokat az elmélet szerint a privát szektor a szakértelme, magasabb innovatív képessége és menedzsment ismeretei révén éri el. Az állami tőkejavak kereskedelmi logikájú hasznosításából eredően magasabb szintű hozzáadott érték keletkezik. Az egész koncepció arra törekszik, hogy a felek haszna ne a másik fél kárából származzon, hanem mindkét fél „nyertes” legyen.

Források

[szerkesztés]
  • Karakas Péter-Leiner Vera-Percze Róbert-Wagner Anna: PPP kézikönyv. A köz-és magánszféra sikeres együttműködése. (Szerkesztette: Leiner Vera). Budapest, 2004. 127. Komáromi Nyomda.
  • Barátki László Attila: A köz- és magánszféra PPP modelje, egy gyakorlati projekt bemutatása. Budapest, 2006. Zrínyi nyomda, ZMNE BJKMFK.
  • Koi Gyula: Public-Private Partnership: előnyök, hátrányok, alkalmazási lehetőségek. Elméleti megjegyzések a külhoni irodalom figyelembevételével. Magyar Közigazgatás LVI. évf. (2006) 10. sz. 586-592.
  • Koi Gyula: A PPP elméleti és terminológiai megalapozásának kérdései a nemzetközi szakirodalom tükrében. In: Gyergyák Ferenc (ed.): XIV. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia. „Államreform – közigazgatási reform” Siófok, 2006. augusztus 30. – szeptember 1. [Budapest, 2007.] 215-222. Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége.

További információk

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Abou-bakr, A (2013), Managing Disasters Through Public–Private Partnerships,Georgetown University Press.
  • Burnett, M. "PPP – A decision maker's guide", European Institute of Public Administration, 2007
  • Chinchilla, C. "El nuevo contrato de colaboración entre el setor público y el sector privado", Revista Española de Derecho Administrativo nº 132 (2006)
  • Delmon, J. "Private Sector Investment in Infrastructure: Project finance, PPP projects and risk," Kluwer, 2009.
  • Delmon, J. "Public Private Partnership Programs: Creating a framework for private sector investment in infrastructure, Kluwer, 2014.
  • Gonzalez Garcia, J. "El contrato de colaboración público privada", Revista de Administración Pública, nº 170 (2006).
  • Linotte Didier, Un cadre juridique désormais sécurisé pour les contrats de partenariat, AJDA, n° 1/2005 du 10 janvier 2005.
  • Monera Frédéric, Les financements innovants de services et de projets publics, Revue de la Recherche Juridique – Droit prospectif, PUAM, 2005-1, p. 337 & s.
  • Moszoro M., Gasiorowski P. (2008), 'Optimal Capital Structure of Public–Private Partnerships', IMF Working Paper 1/2008. [1]
  • Colman, J. (2002), 'Mumbo jumbo…and other pitfalls:Evaluating PFI/PPP projects', National Audit Office PFI / PPP Conference "Bringing about beneficial change, London, May.
  • Economic Planning Advisory Commission (EPAC) (1995), 'Final Report of the Private Infrastructure Task Force', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Economic Planning Advisory Commission (EPAC) (1995), 'Interim Report of the Private Infrastructure Task Force', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Harris, A.C. (1996), 'Financing infrastructure: private profits from public losses', Audit Office of NSW, Public Accounts Committee, Parliament of NSW, Conference, Public/Private infrastructure financing: Still feasible?, Sydney, September.
  • Hart, Oliver (2003). "Incomplete contracts and public ownership: Remarks, and an application to public‐private partnerships". Economic Journal 113: C69-C76.
  • (2013) „Public‐private partnerships versus traditional procurement: Innovation incentives and information gathering”. RAND Journal of Economics 44, 56–74. o. DOI:10.1111/1756-2171.12010.  
  • House of Representatives Standing Committee on Communications Transport and Microeconomic Reform, (1997), 'Planning not Patching: An Inquiry Into Federal Road Funding', The Parliament of the Commonwealth of Australia, Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Industry Commission (1996), 'Competitive Tendering and Contracting by Public Sector Agencies', Australian Government Publishing Service, Canberra.
  • Iossa, Elisabetta and Martimort, David (2012). "Risk allocation and the costs and benefits of public‐private partnerships". RAND Journal of Economics 43: 442–474.
  • Minnow, Martha and Jody Freeman (2009), Government By Contract: Outsourcing and American Democracy, Harvard U.P.
  • Möric, K. (2009), 'Les partenariats public-privé – le choix du partenaire privé au regard du droit communautaire, Editions Larcier, 264 p.
  • Onses, Richard. The Public Private Partnership of Cartagena de Indias – Colombia: Agbar's Experience (2003). ISBN 84-607-8089-9 
  • Quiggin, J. (1996), 'Private sector involvement in infrastructure projects', Australian Economic Review, 1st quarter, 51–64.
  • Schaeffer, PV and S Loveridge (2002), 'Toward an Understanding of Types of Public–Private Cooperation'. Public Performance and Management Review 26(2): 169–189.
  • Spackman, M. (2002), 'Public–private partnerships: lessons from the British approach', Economic Systems, 26(3), 283–301.
  • Strauch, L. (2009), 'Public Private Partnership in European Road Infrastructure: PPP as Investment Asset Following the M6 Road Project in Hungary', VDM.
  • Nazar Talibdjanov and Sardorbek Koshnazarov, UNDP & Chamber of Commerce and Industry of Uzbekistan, Public–Private Partnership in Uzbekistan: Problems, Opportunities and Ways of Introduction (2008–2009)
  • Monbiot, G. (2000), 'Captive State, The Corporate Takeover of Britain', Macmillan.
  • Venkat Raman, A. and JW Bjorkman (2009), 'Public Private Partnerships in Health Care in India: Lessons for Developing Countries'. London. Routledge.
  • PwC Health Research Institute (2010), 'Build and beyond: The (r)evolution of healthcare PPPs' http://www.pwc.com/us/ppphealth Archiválva 2016. február 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • National Round Table on the Environment and the Economy (2012), 'Facing the elements: building business resilience in a changing climate' http://preventionweb.net/go/26487[halott link]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Public-private partnership
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?