Pierre Messmer
1988-ban
Franciaország miniszterelnöke
Hivatali idő 1972. július 5. – 1974. május 27.
Elnök	Georges Pompidou Alain Poher (intérim)
Előd	Jacques Chaban-Delmas
Utód	Jacques Chirac
Franciaország tengerentúli megyéiért és területeiért felelős miniszter
Hivatali idő 1971. február 25. – 1972. július 5.
honvédelmi miniszter
Hivatali idő 1960. február 5. – 1969. június 22.
Katonai pályafutása
Csatái	második világháború
Született	1916. március 20. Vincennes
Elhunyt	2007. augusztus 29. (91 évesen) Párizs
Sírhely	Saint-Gildas-de-Rhuys
Párt	UNR, UDR, Tömörülés a Köztársaságért (RPR)
Foglalkozás	jogász, gyarmatügyi kormányhivatalnok
Iskolái	École Nationale de la France d'Outre-Mer Lycée Louis-le-Grand Institut national des langues et civilisations orientales Lycée Charlemagne
Halál oka	rák
Vallás	római katolikus egyház
Díjak	a francia Becsületrend nagykeresztje (1993. július 5.) Croix de guerre 1939–1945 Companion of the Liberation Médaille de la Résistance Románia Csillaga érdemrend Overseas Medal Louis-Marin prize (1993) Commander of the order of Nichan Iftikhar Knight Grand Cross of the Order of St. Olav‎ (1962) a Pierre-Lafue Alapítvány díja (1994) Grand Cross of the Order of Polonia Restituta
Pierre Messmer aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Messmer témájú médiaállományokat.

Pierre Messmer (Vincennes, 1916. március 20. – Párizs, 2007. augusztus 29.) francia politikus, az Ötödik Francia Köztársaság 5. miniszterelnöke.

1871-ben a porosz–francia háború után a Poroszországhoz csatolt Elzászból nagyapja Párizsba települt át. Messmer jogi doktorátusa után a Keleti nyelvek és civilizációk főiskoláján tanult, 1938/39-ben a gyarmatok igazgatásából szerzett diplomát. 1939-ben behívták katonának, a 12. szenegáli lövészezredhez helyezték. 1940 júniusában Allier-ben állomásoztak, amikor Pétain fegyverletételre szólított fel a rádión keresztül. Jean Simon alhadnagy és Messmer nem fogadták el Pétain döntését és csatlakoztak Humbert Vuillemen hajóskapitány által szervezett partizánakcióhoz. A marseille-i kikötőben horgonyzó Capo Olmo olasz hajót lefoglalta a Francia Haditengerészet, miután Olaszország hadat üzent Franciaországnak. Vuillemen utasítására közel 500 tonna hadianyagot, (többek között 12 db ládákba csomagolt Glenn Martin repülőgépet, repülőgép vontatókat) raktak a hajóra, és elindultak Észak-Afrika felé. Simon, Messmer és Vuillemen eldöntötték, hogy csatlakoznak a britekhez, és a Londonban működő Szabad Franciaország szervezethez. A spanyol partoknál csellel leszakadtak a konvojról, és Gibraltárba hajóztak. Onnan Liverpoolba szállították a hadianyagot. A szállítmányért kapott összeg további három hónapra biztosította a Szabad Franciaország működését, amelynek mindhárman tagjai lettek. Charles de Gaulle engedélyezte, hogy Messmer és Simon belépjenek a Francia Idegenlégióba.^[1] A hajót csapatszállításra alakították át, és 400 önkéntest vittek Doualába és a Francia Egyenlítői-Afrikába.^[2]

Messmer a Francia Idegenlégió 13. féldandárjának zászlóalj parancsnokaként részt vett a dakari, gaboni, eritreai és szíriai katonai expedíciókban. Harcolt Bir Hakeimnél, és a második el-alameini csatában. Azután Tunéziába helyezték, majd Londonba. 1944 augusztusában részt vett a normandiai partraszállásban, a 2. páncélos hadosztállyal Párizs és Franciaország felszabadításában. November 11-én Charles de Gaulle személyesen adta át Messmernek a Francia Köztársaság Becsületrendjét az Arc de Triomphe-nál. Azután újra visszatért az Idegenlégió 13. félbrigádjához, majd rövid időt töltött Kalkuttában a francia missziónál. 1945-ben ejtőernyőn ledobták a dzsungelbe Indokínában, a Việt Minh fogságába esett, de két hónap után sikerült megszöknie, és eljutott Hanoiba a francia misszióhoz. Leszerelése után az indokínai ügyekkel foglalkozott.

Az ötvenes években Messmer visszatért Afrikába: Mauritánia Adrar régiójának parancsnoka (1950–1951), Mauritánia (1952–1954) majd Elefántcsontpart kormányzója (1954–1956). Kamerunban a francia kormány főbiztosa (1956–1958). 1958-ban a Francia Egyenlítői-Afrika főbiztosa, 1958–1959-ben a Francia Nyugat-Afrika általános főbiztosa.

1960-ban de Gaulle elnök honvédelmi miniszterré nevezte ki. Messmer kezdeményezésére jött létre a NATO Tigris Szövetség, a NATO különböző egységei közötti kapcsolatok erősítésére.^[3]

1961-ben de Gaulle átszervezte az ország védelmi erőit. A fegyverkezésért felelős minisztériumi megbízott hatáskörébe kerültek a technikai és ipari vonatkozások is. Az elnök direktívájában meghatározta a francia nukleáris csapásmérő erők méretét, amit ez az új védelmi szervezet valósított meg Messmer hozzáértő irányítása alatt, minden szinten rendkívül nehéz körülmények között.^[1]

Messmer jelen volt 1962. május 1-jén a Béryl fedőnevű földalatti kísérleti atomrobbantásnál Algériában, Tamanrassettől északra az Ahaggar-hegységben, s ami nukleáris balesetté vált. A robbanás következtében egy földalatti járat beszakadt és különböző erősségű sugárzás érte a helyszínen tartózkodókat.

Bírálatok érték Messmert, mert 1962-ben az algériai háború végén elfogadta és érvényesítette a francia kormánynak azt a politikai döntését, hogy nem mentik meg a harkikat.^[4]

1971. február 25-én kinevezték Franciaország tengerentúli megyéiért és területeiért felelős miniszterré Jacques Chaban-Delmas kormányában. 1972 júliusában Chaban-Delmas-t követte a miniszterelnöki poszton. Messmer szerint a munkanélküliség és az infláció okozza a társadalmi feszültségeket. Politikai programjában meghirdette a nemek esélyegyenlőségét, az aktív évek alatti szakmai továbbképzés biztosítását, az oktatásügy reformját, a munkaadók felmondási jogának felülvizsgálatát. Kormánya folytatta a nagyberuházások tervezését és megvalósítását (BP de Paris, TGV Párizs–Lyon, Párizs-Charles de Gaulle repülőtér, atomerőművek építése).

1974. május 27-én Messmer elhagyta a kormányt és különböző regionális funkciókat töltött be: Sarrebourg polgármestere (1971–1989), Lotaringia regionális tanácsának tagja (1968–1992), Lotaringia regionális tanácsának elnöke (1978–1979), Moselle nemzetgyűlési képviselője (1979–1984), az Európai Parlament képviselője (1979–1984), a Fondation Charles de Gaulle elnöke (1992–1995). 1999-ben a Francia Akadémia tagjává választották.

• A Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
• Compagnon de la Libération
• Croix de guerre 1939–1945
• Médaille de la Résistance
• Médaille des évadés
• Croix du combattant
• Médaille coloniale
• Médaille commémorative de la guerre 1939-1945
• Legion of Merit
• Nísan el-Iftihár-rend parancsnoka (Tunézia)
• A Kambodzsai Királyi Rend parancsnoka
• A Szent Olaf-rend nagykeresztje

• Le Régime administratif des emprunts coloniaux : thèse pour le doctorat en droit, 1939
• De la Répression des fraudes commerciales : contribution à l'étude des dispositions législatives relatives à la répression des fraudes commerciales, thèse, 1954
• Le Service militaire, débat avec Jean-Pierre Chevènement, 1977
• Les Écrits militaires de Charles de Gaulle : essai d'analyse thématique, 1985 (Alain Larcannal közösen)
• Après tant de batailles : mémoires, 1992
• Les Blancs s'en vont : récits de décolonisation, 1998
• La patrouille perdue : et autres récits extraordinaires, 2002
• Ma part de France, 2003

• Pierre Messmer (francia nyelven). Gouvernement.fr. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
• Pierre Messmer (francia nyelven). Assemblée nationale. (Hozzáférés: 2015. június 23.)

• L’ancien premier ministre Pierre Messmer est mort (francia nyelven). La Croix, 2007-08-29. (Hozzáférés: 2015. június 23.)

• Franciaország miniszterelnökeinek listája