For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Oltványi Ottó.

Oltványi Ottó

Oltványi Ottó
Született1925. december 21.
Debrecen
Elhunyt2011. február 12. (85 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaújságíró
IskoláiDebreceni Tudományegyetem (–1949)
A Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója
Hivatali idő
1990 1993
ElődPálos Tamás
UtódAlexa Károly
SablonWikidataSegítség

Oltványi Ottó, születési nevén Obersdorfer Ottó (Debrecen, 1925. december 21.2011. február 12.) újságíró, tudósító, sportvezető, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója 1990 és 1993 között.

Életpályája

Újságírói karrierje

Gyerek- és ifjúkorát Debrecenben töltötte. Negyedikes elemistaként gombfoci iránti elhivatottságából kiadta a Gombfoci című újságot. Füzetlapokra, négy oldalon kézzel írta tudósításait. Debrecenben végezte el az általános és a középiskolát, és a helyi egyetem Jogi Karán szerzett diplomát 1949-ben. A Nemzeti Sportban megjelent írását követően – hetedikes gimnazistaként – Kiss István, a Debreczen című napilap sportrovatvezetője felkérte, hogy vállalja el a város jégkorong-eseményeinek állandó tudósítását. Így lett gyakorló újságíró. Négy hónap múlva a Nemzeti Sport debreceni munkatársává lépett elő. 1942-től jelentek meg rendszeresen beszámolói a budapesti lapban, majd az örökébe lépő Népsportban. Közben a Debreczen sportrovatvezetője lett, amit 1951-ig, a lap végleges betiltásáig ellátott. Bekapcsolódott az MTI debreceni szerkesztőségének munkájába, rövidesen Budapesten dolgozott. 1971-től öt éven át bécsi, majd később két alkalommal a bukaresti tudósítói munkát látta el. Az MTI tudósítójaként részt vett a Mexikóban rendezett 1968. évi nyári olimpiai játékokon.

Oltványi és a sport

A gombfocit kinőve, a Debreceni EAC színeiben nyáron egyre lelkesebben futballozott, télen pedig jégkorongozott. 1942-ben egy budapesti mérkőzésen komolyabb sérülést szenvedett. A pálya szélén Keresztényi József, a Nemzeti Sport újságírója mellé ült. Beszélgetésük végén Keresztényi felkérte, hogy írjon egy kis beszámolót a debreceni jégkorong-életről és küldje el a szerkesztőségbe. Ez lett az első „komoly lapban” megjelent írása. Sérülését követően sem szakad el a sporttól: bokszolt, teniszezett, kerékpározott, művelte a műugrást és az atlétika egyes ágait. 1990-ben a Lufthansa német légitársaság Bukarestben rendezte meg a hivatalos kiküldöttek öregfiú-teniszversenyét, ahol az ezüstérmet szerezte meg.

Játékvezetői vizsgát tett, és megyéjében különböző szintű bajnokságaiban kamatoztatta ismereteit.

Sikerei, díjai

2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta „több évtizedes sokoldalú újságírói és vezetői munkásságáért”.

Titkosszolgálati múltja

A pártállami titkosszolgálat III/I-3 osztálya 1970 októberében 'Zsigmondi' fedőnéven - hazafias alapon - beszervezi, beszervezője Hidasi János alezredes. Ilyen minőségében Bécsben kapcsolatot tart fenn, és összekötői szerepet játszik Lendvai Pál és a pártállami szolgálatok között. 1976 április 23-án Bécsben találkozik Lendvaival, aki közli, hogy az 1956-os események 20. évfordulója kapcsán tervezett nyugati - elsősorban osztrák - megemlékezések hatását tompítandó, filmet forgatna Magyarország fejlődéséről. A hazai vezetés válaszát május 3.-i találkozójuk alkalmával közli Lendvaival. 1978 januárjában átkerül a III/II-10-a osztályhoz. Mivel Antall Józsefet nem tájékoztatták Oltványi titkosszolgálati múltjáról, így az 1990-ben kinevezi az MTI élére, aminek 1993-ig vezetője, később a tulajdonosi testület MSZP által delgált tagja. [1]

Jegyzetek

  1. Ilkei Csaba: Paul Lendvai különös esete a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel. utolag.com. (Hozzáférés: 2011. március 15.)

Források

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Oltványi Ottó
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?