Az olasz ábécé az olasz nyelv leírására használt latin betűs ábécé.

Az ábécé a következő 21 betűből áll: A, B, C, D, E, F, G, H, I, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, Z.

A betűk nevei a következők: a, bi, ci, di, e, effe, gi, acca, i, elle, emme, enne, o, pi, cu, erre, esse, ti, u, vi/vu, zeta.

A betűkapcsolatok (pl. ch, gh, gl, gn, sc stb.) nem alkotnak önálló betűket, a betűrendbe sorolásukkor az alkotó tagokat kell figyelembe venni.

Idegen szavakban előfordulhatnak még a j, k, w, x, y betűk, melyek nevei: i lunga, cappa, vi doppia/vu doppia, ics, ipsilon/i greca. A k, w, y betűk csak idegen eredetű szavakban találhatók meg (pl. whisky, New York). Az x használatos az extra- előtagban, valamint a taxi szóban. A j betűt gyakran használják személy- (Jacopo) és földrajzi nevekben (Mar Jonio ~ Mar Ionio 'Jón-tenger'; Jesolo, Majano stb.). Ez utóbbi gyakran megtalálható a nyelvjárások helyesírásában is.

A h csak az avere jelen idejű ragozott alakjaiban (ho, hai, ha, hanno), a ch, gh betűkapcsolatokban és néhány idegen eredetű szóban (hovercraft) található meg, és mindenhol néma, nem ejtjük.

Az olasz nyelv az utolsó szótagon található hangsúlyt mindig jelöli, éles vagy tompa ékezettel. Éles ékezetet kap a zárt [e] és [o] kiejtésű hangok (jelük: é, ó), a többi hangsúlyos hangot tompa ékezet jelöl: à, è, ì, ò, ù.

Szakmai jellegű munkákban jelölhetik a szabályostól eltérő (azaz nem az utolsó előtti szótagra eső) hangsúlyokat is. Például egyes térképeken a településnevek így szerepelhetnek: Jésolo, Údine, stb. Hasonlóan jelölhetik az azonos írásképű, de eltérően hangsúlyozott szavaknál a hangsúly helyét is: princìpi ('alapelvek') – prìncipi ('hercegek'). Régebbi művekben ennek a megkülönböztetésnek a jele a kúpos ékezet volt: principî ('alapelvek').

Herczeg Gyula. Olasz leíró nyelvtan. Budapest: Terra (1991). ISBN 963-205-264-1