Odet de Coligny
Született	1517. július 10.[1] Châtillon-Coligny
Elhunyt	1571. február 14. (53 évesen) Canterbury[2]
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	magyar
Szülei	Louise de Montmorency Gaspard Ier de Coligny
Foglalkozása	diplomata katolikus pap
Tisztsége	nagykövet apát bíboros (1533. november 7. – )
Halál oka	méreg
Sírhelye	canterburyi katedrális
Bíboros, apostoli kormányzó
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallása	római katolikus egyház
Hivatal	Ss. Sergio e Bacco bíboros-dékánja
Hivatali idő	1533.11.10 – 1549.02.25
Hivatal	a Toulouse-i főegyházmegye apostoli kormányzója
Hivatali idő	1534.04.29. – 1550.10.20.
Hivatal	a Beauvais-i egyházmegye apostoli kormányzója
Hivatali idő	1535.10.20. – 1563.03.31.
Hivatal	a S. Adriano al Foro bíboros-dékánja
Hivatali idő	1549.02.25. – 1563.03.31.
Odet de Coligny aláírása
Catholic Hierarchy
A Wikimédia Commons tartalmaz Odet de Coligny témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Odet de Coligny, másképp Châtillon bíboros (Châtillon-sur-Loing, 1517. július 10. – Canterbury, 1571. február 14.) bíboros, a Toulouse-i főegyházmegye és a Beauvais-i egyházmegye apostoli kormányzója, Franciaország pairje, a hugenottákat vezető Gaspard de Coligny fivére volt. A katolikus egyházban betöltött magas funkciói ellenére testvéreihez hasonlóan a protestantizmus híve lett, ezért kénytelen volt Angliába menekülni, ahol nagy valószínűséggel megmérgezték.

Odet I. Gaspard de Coligny marsall és Louise de Montmorency második fia, ezáltal Anne de Montmorency connétable unokaöccse volt. Fivéreivel, a fiatalon meghalt Pierre-rel, Gaspard-ral és a később szintén komoly katonai karriert befutó François de Coligny d’Andelot-val együtt humanista nevelésben részesült Nicolas Bérault, Rotterdami Erasmus és Guillaume Budé levelezőpartnere keze alatt. Atyjuk 1522-ben hunyt el, édesanyjuk pedig 1530-ban Ausztriai Eleonóra francia királyné udvarhölgye lett, így Párizsba kerültek.

Bár eredetileg Gaspard-t szánták egyházi pályára, ő nagyobb affinitást mutatott a katonai pálya iránt. Így lett 1533-ban a tizenhárom éves Odet bíboros. A kinevezés hátterében az állt, hogy amikor VIII. Henrik elszakította az anglikán egyházat Rómától, I. Ferenc úgy fejezte ki lojalitását, hogy fiát, a későbbi II. Henriket VII. Kelemen pápa unokahúgával, Medici Katalinnal házasította össze. A pápa cserében hét bíborosi rangot ajánlott fel neki, amiből a befolyásos Montmorency-klán tagjaként Odet is részesülhetett.

1534. április 29-én Toulouse adminisztrátor-érseke lett, és ugyanebben az évben részt vett a konklávén. Az érsekség igazgatásáról 1550. október 20-án mondott le. 1535. október 20-ától Beauvais püspöke és pair is volt. Számos apátság felett is rendelkezett: a dijoni Szent Benignus- és a beauvais-i Szent Lucianus-kolostor (1537-től), továbbá Fleury, Ferrières (1556-tól), Vaux de Cernay, Vézelay (1560-tól), Grandchamps és Quincy (1560-tól) tartozott hozzá. Dús jövedelmeiből művészetpártolásra is jelentős összegeket fordított: támogatását élvezte Ronsard és Rabelais – ez utóbbi számára 1550-ben kijárta, hogy tíz évig könyveket nyomtathasson. (A művész ezért neki ajánlotta Negyedik könyvét.) Egyúttal a királyi tanács levéltárosaként is működött. Részt vett az 1549–50-es konklávén.

1560-ban IV. Piusz Franciaország főinkvizítorává nevezte ki, ám a parlament megakadályozta az inkvizíció meghonosítását, így a bíboros nem élhetett hatalmával. Mi több, családja ösztönzésére 1561 áprilisában nyilvánosan áttért a református vallásra, és a hugenotta táborban vett részt a hamarosan kitörő vallásháborúkban és a Medici Katalin anyakirálynő irányította IX. Károllyal folytatott tárgyalásokon. 1562-ben az inkvizíció eretnekké nyilvánította, mire Lyonba szökött, ahol lemondott egyházi rangjairól – de nem jövedelmeiről; magát a továbbiakban Beauvais grófjának nevezte. 1563. március 31-én a titkos konzisztóriumon IV. Pius ismételten eretnekké nyilvánította, egyúttal megfosztotta minden egyházi javadalmától.

1564-ben megnősült, pártja javaslatára bíborosi ornátusban vitte oltár elé Isabeau de Hauteville-t. 1567-ben fivére oldalán részt vett a vesztes Saint-Denis-i csatában, ahol nagybátyja, az ellenfél hadait vezető Montmorency connétable halálos sebet kapott. A protestáns tábor egyik vezetőjeként 1568-ban jobbnak látta Angliába menekülni a megbékélés politikájával szakító Medici Katalin elől. Erzsébet királynő szívesen fogadta őt és (a Madame la Cardinale-nak, azaz Bíboros úrnőnek nevezett) feleségét. 1571-ben, miután fivére, Gaspard sorozatosan aratta győzelmeit, úgy döntött, hogy csatlakozik hozzá La Rochelle-ben. Készülődés közben hunyt el váratlanul a volt canterburyi zarándokházban – nem bizonyítható, de nagy valószínűséggel inasával mérgeztették meg.

Holttestét ideiglenes jelleggel a canterburyi katedrális Szentháromság-kápolnájában helyezték nyugalomra azzal a szándékkal, hogy később visszaviszik Franciaországba, erre azonban mindmáig nem került sor. Özvegye, akitől házasságuk során nem született gyermeke, 1602-ben, a háborúskodás lezárulta után jelezte igényét a hozományára, ám a párizsi parlament visszautasította kérését.

Levelezését Léon Marlet adta ki 1885-ben.

• Az 1533-ban felavatott bíborosok életrajzai