T–28 Trojan
A US Navy T–28B gépe a Whiting Field légibázis fölött 1973-ban
Funkció	kiképző, felderítő és földi támogató repülőgép
Gyártó	North American Aviation
Sorozatgyártás	1950–1957
Gyártási darabszám	1948 db
Fő üzemeltetők	USAF, US Navy
Első felszállás	1949. szeptember 24.
Szolgálatba állítás	1950
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz North American T-28 Trojan témájú médiaállományokat.

A T–28 Trojan amerikai, dugattyús motoros katonai kiképző, felderítő és könnyű földi támogató repülőgép, melyet a North American Aviation gyártott 1950–1957 között. Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) és a Haditengerészete (US Navy) alkalmazta. A kiképző-gyakorló feladatkör mellett a vietnámi háborúban a gerillaellenes hadműveletekben mint felderítő és földi támogató gépet is bevetették.

Elődjét, az XSN2J gyakorló repülőgépet az 1940-es évek második felében fejlesztették ki az amerikai haditengerészet számára, de a tesztek alapján a gép nem felelt meg a követelményeknek. 1947-ben az Egyesült Államok Légiereje szintén új típust keresett a kiöregedő T–6 Texan gyakorlógépek leváltására. A North American az XSN2J továbbfejlesztett változatát, az NA–159 gyári jelzésű gépet ajánlotta. A gép elnyerte a légierő tetszését és szerződést kötöttek két darab XT–28 jelzésű prototípus elkészítésére. Az első prototípus 1949. szeptember 26-án emelkedett először a levegőbe. A prototípusokkal folytatott tesztek alapján a légierő a gép rendszeresítése mellett döntött és megrendelt a North Americantól 266 darabot. 1950-ben elkezdődött a gép sorozatgyártása. Az 588 kW maximális teljesítményű Wright–1300–1A motorral és kéttollú légcsavarral felszerelt gépet a légierő T–28A típusjelzéssel állította szolgálatban alapfokú kiképző gépként.

A gépet 1952-ben tesztelte az amerikai haditengerészet is. 1953. április 6-án repült először a nagyobb teljesítményű, 1047 kW-os Wright R–1820–26 motorral és háromtollú légcsavarral felszerelt T–28B változat, melyből a Haditengerészet 489 darabot rendelt, ezzel az SNJ gyakorló gépeket váltották le. 1954-ben készült szintén a Haditengerészet számára a repülőgép-hordozókon is alkalmazható változat, a T–28C.

A sorozatgyártást 1957-ben szüntették be, addig összesen 1948 darabot készítettek az A, B és C változatokból. A gépet nagy számban exportálták is. Az 1957-ig elkészített gépekből később több módosított változatot is kialakítottak.

A Tactical Air Force (TAC) a vietnámi háború miatt az 1960-as évek elején kezdett el keresni egy olyan gépet, amelyet a gerilla-hadviselés ellen bevethető földi támogató gépként lehet használni. Több repülőgép tesztelését követően a TAC a T–28-ast találta a legmegfelelőbbnek erre a szerepkörre, ráadásul az USAF Davis–Monthan légibázisán nagy mennyiségű kivont gépet tároltak abban az időben. 1961-ben jelent meg a T–28A-n alapuló továbbfejlesztett, erősebb fegyverzetű T–28D változat. A korábban gyártott A, B és C változatok jelentős részét a North American átalakította D változatúra, illetve a Fairchild AT–28D változatúra. Ezeket a gépeket a vietnámi háborúban a gerillaellenes akciókban alkalmazták felderítő, kutató-mentő és földi támogató szerepkörben. A katonai szolgálatból kivont gépek átalakításával polgári változata is készült (T–28R Nomair), emellett külföldi átalakított változatai is voltak. Ilyen volt a T–28A módosításával készült francia T–28S felderítő és csatarepülőgép, valamint a légcsavaros gázturbinával ellátott tajvani T–CH–1.

A vietnámi háború tapasztalatai alapján az 1960-as évek elején elkészítették a légcsavaros gázturbinás változatát is. Ebből két prototípust építettek, de a fejlesztési programot 1965-ben törölték.

Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje

Először az USAF rendszeresítette alapfokú kiképző repülőgépként, majd hamarosan megjelent az amerikai haditengerészetnél és a haditengerészeti légierőnél is. A légierőnél viszonylag hamar, az 1950-ev évek közepétől elkezdték a kivonását és a T–34 Mentor váltotta fel. A légierő ez után már csak főként speciális kiképzési feladatokra alkalmazta, majd később jelentős részüket átalakították földi támogató és csatarepülőgéppé. A haditengerészetnél az 1980-as évek elejéig szolgálatban maradt kiképzési célokra. Legjelentősebb számban a Whiting Field haditengerészeti légibázison használták a haditengerészeti pilóták kiképzésére. Az 1970-es évektől a haditengerészetnél fokozatosan a modernebb, légcsavaros gázturbinás T–34C váltotta fel a kiképző feladatkörben. A haditengerészetnél 1984-ben vonták ki az utolsó gépeket.

1961-től bevetették a vietnámi háborúban is. Az amerikai légierő földi támogató szerepkörben alkalmazta a gerillaellenes hadműveletekben. Egy T–28-as volt a vietnámi háborúban elvesztett első amerikai merevszárnyú repülőgép, melyet 1962. augusztus 28-án az észak-vietnámi légvédelem lőtt le. Az USAF összesen 23 gépet veszített el a vietnámi háborúban, az utolsót 1968-ban.

Vietnámi Légierő

A T–28-as gépet a Vietnámi Köztársaság légiereje is használta. Sőt, egy Laoszból 1963-ban az észak-vietnámi oldalra átállt T–28-ast átalakítva az észak-vietnámi erők is használtak.

A gép szerephez jutott más regionális konfliktusban is. A CIA az 1960-ban Belga Kongóban folytatott műveleteiben vetett be több mint egy tucat (legalább 16 darab) gépet. Franciaország az algériai háborúban alkalmazta a típust. Közép-Amerikában 1969-ben a Honduras és Salvador közötti, „futballháború” nevű konfliktusban a hondurasi légierő vetett be T–28D gépeket.

• XT–28 – Prototípus, két darab készült.
• T–28A – Az USAF számára készített alapváltozat 597 kW-os (800 LE) Wright–1300–7 motorral és állandó fordulatszámú kéttollú légcsavarral felszerelve. 1950–1953 között összesen 1194 darab készült ebből a változatból. A sorozatgyártása három helyszínen folyt. 1950-ben először a North American ingelwoodi üzemében gyártották, majd 1951 folyamán áttelepítették a gyártást a downey-i üzembe, és még ugyanabban az évben a cég dallasi üzemébe. A gép szárnyai alá, a futón kívüli részen egy-egy függesztő pontra gyakorlási célra szolgáló fegyverzetet lehetett függeszteni. Elsősorban géppuskakonténert (.30-as és .50-es kaliberű géppuskával és 100 db-os lőszerjavadalmazással), valamint 500 fontos légibombákat, és földi célok elleni rakétaindító konténereket.
• T–28B – A US Navy számára készített változat 1063 kW-os (1425 LE) motorral és háromtollú Hamilton Standard légcsavarral. 489 darabot gyártottak ebből a változatból 1954–1955 között.
• T–28C – A T–28B-n alapuló, hajófedélzeti üzemelésre alkalmas haditengerészeti változat. Megerősített törzs-hátsórésszel és fékezőhoroggal látták el, valamint kisebb átmérőjű légcsavart kapott. Összesen 166 darab készült ebből a változatból 1955–1957 között, emellett több T–28A és T–28B változatú gépet is átalakítottak T–28C-vé. A gépek fegyverzete megegyezett az A és B változatokkal, vagyis géppuska-konténert, légibombákat és rakéta-konténert lehetett rögzíteni a szárny alatti tartókra.
• T–28D Nomad – A légierő állományában lévő T–28A-k átalakításával készített erősebb fegyverzetű változat, melyet felderítésre, kutatás-mentésre és földi támogató szerepkörben alkalmaztak, főként a vietnámi háborúban. Az oldalanként 3–3 felfüggesztő pontra rögzíthető nagyobb fegyverterhelés miatt megerősítették a szárnyat. Az oldalanként három függesztési pontból a külsőre géppuska konténert lehetett rögzíteni, míg a két belsőn Aero15C–1 típusú bombazár volt. Ezekhez légibombákat (BLU–10/8 gyújtóbomba, Mk. 81/82 és BLU–1C/B légibomba) és rakétaindító konténereket (LAU–32A) lehetett rögzíteni. Nagyobb teljesítményű motort kapott a gép. A T-28 Nomad Mark I alváltozat 1300 LE-s Wright R–1820–56S, a T–28D Nomad Mark II 1425 LE-s R–1820–70A motort, a T–12D Nomad Mark II változat 1535 LE-s R–1820–80 csillagmotort kapott. Összesen 321 gépet alakított át D változatúvá a North American 1961–1969 között. Később tovább módosították a szárnyat, négy-négy fegyverfelfüggesztő ponttal látták el és a lőszerjavadalmazás növelésére a géppuska konténer helyett a szárnyban lévő rekeszben kaptak helyet a géppuskák lőszerei (T–28D–5 változat). Az alacsony támadó feladatkör miatt a pilótafülke kiegészítő páncélzatot kapott és a pilótaülésekre páncélozott fejtámla került.
• AT–28D – Könnyű csatarepülőgép változat, melyet a T–28A gépekből alakított át a Fairchild Hiller cég D változatúvá. A gépet katapultüléssel is ellátták. Összesen 72 darab készült.
• RT–28D – A dél-vietnámi légierő részére a T–28D-ből átalakított fotófelderítő változat. A törzs alsó, szárnytő mögötti részen helyezték el az előre, oldalra és lefelé néző fényképezőgépeket.
• YAT–28E – Légcsavaros gázturbinás változat, melyet az 1960-as évek elején készítettek a vietnámi háború tapasztalatai alapján. A háborús tapasztalatok alapján a T–28D-nek elégtelen volt a hatótávolsága, a meleg és magashegyi klimatikus viszonyok mellett nem volt elégséges a motorteljesítmény, valamint elégtelen volt a fegyverterhelés. A hiányosságok kiküszöbölésére készítette el az UASF számára a North American a 2445 LE-s Lycoming YT–55L–9 légcsavaros gázturbinával felszerelt változatot a T–28A sárkányát alapul véve. Az új hajtómű miatt áttervezték az orr-részt. A gépet Aero Products-Allison gyártmányú négytollú fém légcsavarral szerelték fel. A hosszabb orr rész miatt az egész gép hossza növekedett. Megerősítették a szárnyat a 12 fegyverfelfüggesztő pont miatt (hat-hat félszárnyanként). Növelték a csűrők, a vezérsíkok és a kormányok felületét. Nőtt az üzemanyagtartály kapacitása és a szárnyakon egy-egy üzemanyag-póttartály is elhelyezhető volt. Tervezték a szárnyvégen elhelyezhető AIM–9 Sidewinder légiharc-rakéta integrálását, de ez nem valósult meg. A YAT–28E első prototípusa 1963. február 15-én repült először. 1963. március 27-én 12 sikeres tesztrepülést követően a prototípus egy erős túlterhelés mellett végrehajtott manőver során lapos dugóhúzóba került és lezuhant. A gép teljesítményével összességében elégedett volt a légierő, ezért két további prototípust rendelt, melyek kismértékben különböztek az elsőtől. A második prototípusnak nagyobb volt a függőleges vezérsíkja, módosították a pilótafülkét, melybe LW–2C típusú katapultüléseket szereltek. A harmadik prototípuson tovább finomították a vezérsíkokat. A légierő tovább folytatta a teszteket és ezek alapján több új módosításra tett még javaslatot. Az időközben megjelent más típusok miatt a gép a légierő számára elvesztette a vonzerejét, így 1965-ben a projektet felfüggesztették. 1966-ban a haditengerészet is tesztelte a gépet, de számos hiányosságot fogalmazott meg és nem találta alkalmasnak a rendszeresítésre.

• Al Adcock. T-28 Trojan in action – 89. füzet (angol nyelven). Squadron/Signal Publication (1989). ISBN 0-89747-211-X