For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Női egyéni párbajtőrvívás a 2008. évi nyári olimpiai játékokon.

Női egyéni párbajtőrvívás a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

Női egyéni párbajtőrvívás
a XXIX. nyári olimpián
Adatok
HelyszínNemzeti Konferencia-központ, Peking
Dátumaugusztus 13.
Versenyzők25 résztvevő
20 nemzetből
Érmesek
Aranyérem   Németország
Ezüstérem   Románia
Bronzérem   Magyarország

 ← 20042012 → 

A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a vívás női egyéni párbajtőr versenyszámát augusztus 13-án rendezték.

A versenyszámot egy ötkörös egyenes kieséses rendszerben rendezték, ahol a két elődöntő vesztese megmérkőzött a bronzéremért. Egy mérkőzés (asszó) addig tartott, míg a szemben álló felek valamelyike el nem érte a tizenöt találatot (tust), vagy le nem telt a háromszor három perces vívóidő. Ha a kilenc perc letelte után egyik vívó sem érte el a tizenöt tust, akkor az nyert, aki több találatot vitt be. Ha a két versenyző ugyanannyi tust ért el, akkor következett egy egyperces ráadás, az úgynevezett „hirtelen halál”, ahol ha valamelyik vívó találatot ért el, akkor megnyerte az asszót, azonban a hosszabbítás megkezdése előtt egy számítógép sorsolással eldöntötte, hogy melyik fél lesz a „kedvezményezett”. Abban az esetben, ha a hosszabbításban nem sikerült egyik félnek sem tust bevinnie, akkor a kedvezményezett vívó nyerte meg a mérkőzést.

Mérkőzések

[szerkesztés]

Minden időpont helyi, pekingi idő szerint van megadva (UTC+8).

Felső ág

[szerkesztés]
16 közé jutásért Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntők
1  Britta Heidemann (GER) 12
17  Kelley Hurley (USA) 6 16  Csong Hjodzsong (KOR) 5
16  Csong Hjodzsong (KOR) 15 1  Britta Heidemann (GER) 15
9  Tatyjana Logunova (RUS) 6 24  Emma Samuelsson (SWE) 10
24  Emma Samuelsson (SWE) 15 24  Emma Samuelsson (SWE) 15
25  Ája esz-Szajjed (EGY) 7 8  Király-Picot Hajnalka (FRA) 13
8  Király-Picot Hajnalka (FRA) 15 1  Britta Heidemann (GER) 15
4  Li Na (CHN) 13
5  Csung Vej-ping (CHN) 11
21  Noam Mills (ISR) 8 12  Laura Flessel-Colovic (FRA) 13
12  Laura Flessel-Colovic (FRA) 15 12  Laura Flessel-Colovic (FRA) 10
13  Sophie Lamon (SUI) 15 4  Li Na (CHN) 15
20  María Martínez (VEN) 9 13  Sophie Lamon (SUI) 10
4  Li Na (CHN) 15

Alsó ág

[szerkesztés]
16 közé jutásért Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntők
3  Imke Duplitzer (GER) 15
19  Jesica Jiménez (PAN) 15 19  Jesica Jiménez (PAN) 10
14  Jana Semjakina (UKR) 13 3  Imke Duplitzer (GER) 11
11  Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 15 11  Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 15
22  Yeung Chui Ling (HKG) 11 11  Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 15
6  Sherraine Schalm (CAN) 13
11  Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 14
2  Ana Brânză (ROU) 15
7  Ljubov Sutova (RUS) 15
23  Hádija Bentáleb (ALG) 4 10  Szász Emese (HUN) 12
10  Szász Emese (HUN) 15 7  Ljubov Sutova (RUS) 13
15  Harada Megumi (JPN) 15 2  Ana Brânză (ROU) 15
18  Amber Parkinson (AUS) 9 15  Harada Megumi (JPN) 11
2  Ana Brânză (ROU) 15

Négyes döntő

[szerkesztés]
Elődöntők Döntő
19:00 – Jegyzőkönyv
 Britta Heidemann (GER) 15  
 Li Na (CHN) 13
 
21:30 – Jegyzőkönyv
   Britta Heidemann (GER) 15
 Ana Brânză (ROU) 11
Bronzmérkőzés
19:30 – Jegyzőkönyv 20:30 – Jegyzőkönyv
 Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 14  Li Na (CHN) 11
 Ana Brânză (ROU) 15    Mincza-Nébald Ildikó (HUN) 15

Végeredmény

[szerkesztés]
Helyezés Név Nemzet
1Aranyérem Arany Heidemann, BrittaBritta Heidemann  Németország
2Ezüstérem Ezüst Brânză, AnaAna Brânză  Románia
3Bronzérem Bronz Ildikó, Mincza-NébaldMincza-Nébald Ildikó  Magyarország
4. Na, LiLi Na  Kína
5. Duplitzer, ImkeImke Duplitzer  Németország
6. Sutova, LjubovLjubov Sutova  Oroszország
7. Flessel-Colovic, LauraLaura Flessel-Colovic  Franciaország
8. Samuelsson, EmmaEmma Samuelsson  Svédország
9. Schalm, SherraineSherraine Schalm  Kanada
10. Vej-ping, CsungCsung Vej-ping  Kína
11. Hajnalka, Király-PicotKirály-Picot Hajnalka  Franciaország
12. Emese, SzászSzász Emese  Magyarország
13. Lamon, SophieSophie Lamon  Svájc
14. Hjodzsong, CsongCsong Hjodzsong  Dél-Korea
15. Megumi, HaradaHarada Megumi  Japán
16. Jiménez, JesicaJesica Jiménez  Panama
17. Logunova, TatyjanaTatyjana Logunova  Oroszország
18. Semjakina, JanaJana Semjakina  Ukrajna
19. Parkinson, AmberAmber Parkinson  Ausztrália
20. Hurley, KelleyKelley Hurley  Egyesült Államok
21. Martínez, MaríaMaría Martínez  Venezuela
22. Mills, NoamNoam Mills  Izrael
23. Chui Ling, YeungYeung Chui Ling  Hongkong
24. Bentáleb, HádijaHádija Bentáleb  Algéria
25. esz-Szajjed, ÁjaÁja esz-Szajjed  Egyiptom

Források

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Női egyéni párbajtőrvívás a 2008. évi nyári olimpiai játékokon
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?