For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Néprajz.

Néprajz

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A néprajz (idegen szóval etnográfia, a görög εθνος, ethnosz, azaz „nép” és γραφεια, grapheia, azaz „rajz” szavakból) a hagyományos életmódot folytató (paraszti, nomád vagy zsákmányoló-gyűjtögető) népcsoportok mindennapi tárgyait, művészetét (építészet, díszítőművészet, zene, tánc), valamint hagyománykincsüket (szokásaik, hitviláguk, énekes és szóbeli értékeik) felölelő jelenségek elnevezése. Mindezek gyűjtésével és összehasonlító vizsgálatával a néprajztudomány foglalkozik (röviden szintén néprajz).

Jellemzői

[szerkesztés]

A néprajztudománynak két fő ága van:

  • Európai néprajz kutatása, amely az egyes európai népek parasztságának tárgyait, művészetét és szóbeli hagyományainak gyűjtését és vizsgálatát jelenti. Az európai néprajz kutatása főleg német nyelvterületen, Magyarországon, Kelet-Európában és Észak-Európában alakult ki.
  • Etnológia (görög εθνολογεια, ethnologeia, vagyis „néptudomány”), amely a hagyományos európai kultúráktól eltérő, elsősorban Európán kívüli népcsoportok életét tanulmányozza, illetve a világ különféle népeit osztályozza, hasonlítja össze egymással.

A néprajztudománytól elkülönül a Nyugat-Európában és Amerikában kialakult etnográfia (angol Ethnography) tudománya. Ez alatt ugyanis elsősorban más népek életének a „részt vevő megfigyelés” módszerén alapuló leírását értik, míg a hagyományos európai néprajzot egyszerűen a folklór (az angol folklore, „néphagyomány” szóból) és népművészet kutatásaként jelölik meg. A részt vevő megfigyelés azt jelenti, hogy a kutató tartósan együtt él a tanulmányozott népcsoporttal, alkalmazkodva az őslakók életéhez, szokásaihoz és elsajátítva nyelvüket. Így képessé válik arra, hogy hitelesen leírja kultúrájukat, hitvilágukat, hagyományaikat. Az együttélő kutatás módszere azoknak a 19. századi utazóknak, gyarmati tisztviselőknek a munkásságára nyúlik vissza, akik a civilizációtól távol élő őslakó népek kultúrájával való megismerkedést értékesnek és tudományosan hasznosnak találták (például az ember őskori történetének rekonstruálása szempontjából.) A 20. század első felében a bennszülött népek közé költöző híres etnográfus kutatók voltak például Alfred Radcliffe-Brown (ausztrál őslakók) Evans-Pritchard (nuerek, Kelet-Afrika), Bronisław Malinowski (Melanézia), Margaret Mead (Szamoa), Claude Lévi-Strauss (Amazónia), Wacław Sieroszewski (Jakutföld).

A részt vevő megfigyelés módszeréből fejlődött ki a 20. század elején az amerikai Franz Boas kezdeményezésére a kulturális antropológia tudománya. A kulturális antropológusok alapvető módszere lett a tanulmányozott népcsoporttal való tartós együttélés, amit „terepmunkának” neveznek.

A magyarság néprajza

[szerkesztés]

Tárgyi néprajz

[szerkesztés]

Etnográfia: népi építkezés, településnéprajz, nép gazdálkodás, népi táplálkozás, kézművesség, népviselet és hímzőkultúra.

Gazdálkodás

[szerkesztés]

Szellemi kultúra - Folklorisztika

[szerkesztés]

Busójárás: A török megszállás óta Mohácson minden évben megtartják a szőrökbe és szarvakkal ,,díszített" faálarcba öltözött Busójárást, mely a törökök híján már csak a telet hivatott elzavarni. Ezt a ritka maskarás tánc- és népünnepség 2010-ben felkerült az Európai Szellemi Örökség listájára.

Lásd még:

Híres magyar néprajztudósok:

Híres európai néprajzkutatók :

Etnológia

[szerkesztés]

Az etnológia vagy általános néprajztudomány a természeti népek kutatásával foglalkozik.

Híres etnológusok:

Képzést indító felsőoktatási intézmények

[szerkesztés]

Szervezetek, intézmények

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A népi kultúra felfedezése Archiválva 2016. április 27-i dátummal a Wayback Machine-ben nyeomszsz.org

További információk

[szerkesztés]
File:Wiktionary-logo-hu.svg
Nézd meg a néprajz címszót a Wikiszótárban!
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Néprajz
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?