Németalföld történelmi régió, amelyet a tengerszinthez mérten alacsonyan fekvő területek, illetve országok alkottak a Rajna, a Schelde és a Maas (Meuse) folyó torkolatvidékén.

A név sok nyelvben ismert, de ma már több okból inkább csak történeti fogalomként használják, a magyar nyelvben is.

Területe ugyanis az évszázadok folyamán sokat változott és soha nem is esett pontosan egybe azzal a területtel, amelyet ma Hollandia, Belgium és Luxemburg államok együtt alkotnak. Többek közt az értelmezési bonyodalmak áthidalására e három ország együttesére a második világháborút követő korszak óta nemzetközileg a Benelux nevet alkalmazzák.

További értelmezési nehézségeket okoz, hogy a Németalföld valamikor legelterjedtebb nemzetközileg használt neve (de Nederlanden) később egyik része, a mai Hollandia neve lett a legtöbb nyelvben (a magyarban nem).

Németalföld történelmét döntően két tényező határozta meg:

1. a terület több nagy folyó torkolatvidéke.
2. három nagy nemzet (a német, az angol és a francia) ütközőzónájában fekszik.

Az első tényező eredményei a nagy kikötők, amelyekben a tengeren érkező árut átrakták a folyami hajókra, a második tényező eredménye egyfajta kulturális és gazdasági közvetítő szerep.

Miután a Frank Birodalom felbomlott, Németalföldön számos önálló feudális állam alakult ki. Ezek részben a francia királyok, részben a német-római császárok hűbéresei voltak. Az államocskák többségét először a burgundi hercegek egyesítették uralmuk alatt, de azok sosem váltak egységes gazdasági-társadalmi, illetve nyelvi-kulturális közösséggé.

Különösen megerősödtek a városok; jobban, mint Európa más részein: Flandriát a 13. században már „a városok hazájának” nevezték. Ez eleve nem tette lehetővé a központosítást még az egyes államocskákon belül sem.

A burgundi hercegek férfiágának kihalása (Merész Károly, 1477) után Burgundi Mária örökölte a tartományokat, és ezzel azok 1482-ben a Habsburg-házból származó férjéhez, I. Miksa német-római császárhoz kerültek át. Miksa unokája és utóda, V. Károly német-római császár egyesítette uralma alatt az összes németalföldi Habsburg-uradalmat (az utolsó Guelders grófsága volt), és 1543-ban a család spanyol ágának adta azokat, létrehozva a Tizenhét Tartomány egységét. A Tizenhét Tartomány jogrendszerét, örökösödési viszonyait, a Német-római Birodalom szervezetéhez képest eltérő jogállását V. Károly 1549-ben kiadott, Pragmatica sanctiónak nevezett uralkodói rendeletével szabályozta.

A Németalföld gazdaságában 1500 körül kezdődött erőteljes fejlődést a Habsburg világbirodalom felvirágzása segítette elő. 1495 és 1520 között Antwerpen lett a nyugati világ legnagyobb kereskedővárosa, az európai tranzitkereskedelem központja, továbbá az amerikai spanyol és a nyugat-afrikai portugál gyarmatáruk legfontosabb behozatali kikötője (az arany- és az ezüstflotta továbbra is Spanyolország, illetve Portugália felé hajózott). A tartományok gazdaságában oly nagy szerepet játszó hagyományos textilipar nem fejlődött, de felvirágzott egy sor egyéb, erősen specializált kisebb iparág, mint például a harangöntés, szőnyegszövés, könyvnyomtatás.

Az erősen változó gabonaárak azonban a lakosság széles rétegei számára komolyan megnehezítették az alapvető élelmiszerek beszerzését. Az Amerika felfedezése utáni első évtizedekben a népesség növekedése, valamint arany és ezüst Európába áramlása inflációt okozott. Az állam szigorú, általános rendelkezésekkel szorította vissza a koldulást, ami már a 15. században nyugtalanító méreteket öltött.

• Burgundiai Körzet
• Tizenhét Tartomány
• Dél-Németalföld (Spanyol- és Osztrák-Németalföld)
• Habsburg Németalföld kormányzóinak listája
• Belgium történelme
• Benelux államok

• Wittman Tibor: Németalföld aranykora. Gondolat, Budapest, 1965. 346 p.

Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!