For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Munk Veronika.

Munk Veronika

Munk Veronika
Munk Veronika (balra) a Telex.hu indulásakor, 2020. október 2-án
Munk Veronika (balra) a Telex.hu indulásakor, 2020. október 2-án
Született1979 (45 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaNádori Péter
Gyermekeikét gyermek
Foglalkozása
Tisztsége
  • főszerkesztő-helyettes (2019. szeptember – 2020. augusztus, Index.hu)
  • főszerkesztő (2020. szeptember – 2022. január, Telex.hu)
Iskolái

SablonWikidataSegítség

Munk Veronika (Budapest, 1979 –) magyar újságíró, egyetemi oktató, az Index.hu főszerkesztő-helyettese 2017–2020 között, majd a Telex.hu alapító-főszerkesztője 2020–2021 között, 2021-től 2023-ig[2][3] pedig a tartalomfejlesztési vezetője.

Életpályája

Kőbányán nőtt fel, szülei egyetemi oktatók.[4] A budapesti Szent István Gimnáziumban érettségizett, matematika szakos volt.[4] 1998–2003 között szociológia, 2000–2005 között kommunikáció szakon tanult és végzett az ELTE-n.[4] 2007 és 2011 között az ELTE TáTK Kisebbségszociológiai tanszékén, 2015 és 2017 között a bölcsészettudományi kar Média és kommunikáció tanszékén dolgozott óraadóként, 2017-ben egyetemi tanársegéd lett. 2014-ben doktori fokozatot szerzett az ELTE-n filozófiából.[5][6][7] Disszertációjának címe: Roma sztárok médiareprezentációja Magyarországon.[8] 2017-ben könyvet írt a Németországban dolgozó magyar szexmunkásokról.[9]

2002-től 2020 augusztusáig az Index.hu-nál dolgozott, előbb a tech-tudomány rovatnál, majd 2006-tól politikai újságíróként, 2019 szeptemberétől távozásáig egyben a hírportál főszerkesztő-helyettese volt.[10][11] Felmondását követően ő állt az Index.hu-tól vele együtt tömegesen távozó újságírók élére,[12] illetve ő lett a távozók jelentős részével 2020 őszén alapított új hírportál, a Telex.hu főszerkesztője 2022 januárjáig.[13][14]

Férje Nádori Péter újságíró-menedzser, a Telex.hu alapítótagja. Két lányukkal Budapesten élnek.[4]

Díjai, elismerései

  • Szegő Tamás újságíródíj első helyezettje (2009)
  • Lila szalag újságíródíj első helyezettje (2009)
  • Antistigma-díj első helyezettje (2014)
  • a Robert Bosch alapítvány Reporters in the Field programjának ösztöndíjasa (2016)

Könyve

Jegyzetek

  1. a b https://player.hu/kult/munk-veronika-kejutca-konyv
  2. Dániel, Szalay: Felmondott Munk Veronika, a Telex első főszerkesztője (magyar nyelven). Media1, 2023. április 28. [2023. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  3. Változás a Telexben (magyar nyelven). telex, 2023. április 28. (Hozzáférés: 2023. szeptember 27.)
  4. a b c d Gergely Márton: Portré: Munk Veronika a Telex főszerkesztője. HVG, 47. sz. (2020. november 19.) 98. o. ISSN 1217-9647
  5. Munk Veronika. mediapiac.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  6. Munk Veronika. media.elte.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  7. Munk Veronika. Libri kiadó. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  8. Munk Veronika védése. doktori.hu. (Hozzáférés: 2021. július 25.)
  9. Bodnár Judit Lola: Azért elég hosszan kell szellőztetni utána – harminc euró egy magyar menet ára. 24.hu, 2017. június 27. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  10. Változás az Index vezetésében. media1.hu, 2019. szeptember 5. [2020. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  11. Távozik az Index szerkesztőségének vezetése és szinte minden munkatárs. Index.hu, 2020. július 24. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.)
  12. Tiefenthaler Eszter: „Most nem alkalmas a pillanat az összeomlásra” – interjú Munk Veronikával, az Index főszerkesztő-helyettesével. marieclaire.hu, 2020. július 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  13. Telex című lapot indítanak a távozó indexesek. hvg.hu, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  14. Egy-két héten belül elindulhat a Telex, a távozó indexesek új lapja. hvg.hu, 2020. szeptember 8. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)

Források

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Munk Veronika
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?