A monász vagy monád egyfelől a görög μονάς (ejtsd: monász, jelentése: "egység"),^[1] másfelől a μόνος (ejtsd: mónosz, jelentése: "egyedül, egyetlen")^[2] szóból eredeztethető, mely a kozmogóniában a Legfőbb Lényre, istenségre, illetve minden dolgok teljességére utal.^[3]

A fogalmat már a püthagoreusok használták, mint egy számsorozat kezdő elemét, melyből az összes további szám eredeztethető.^[1] A legelső létbe lépő dolgot hívták monásznak (egység), mely nemzette (szülte) a diászt (kettősség), a számokat, a pontot, a vonalakat, a "végességet", stb.^[4] Ez istenséget jelent, a legelső létezőt, minden dolgok teljességét.^[3]

John Dee (1527-1609) angol alkimista 1564-ben megjelentetett Monas Hieroglyphica című tanulmányában komplex leírását adja a saját maga által feltalált monádnak.^[5] Később, Giordano Bruno (1548-1600), olasz teológus-szerzetes az 1591-ben kiadott De monade, numero et figura liber című értekezésében háromféle monádtípust írt le, úgymint: Isten, lelkek és atomok.

Az elképzelés Leibniznél (1646-1716) elemi részecske értelmet kap és népszerűségre tesz szert az 1714-ben írt Monadologia című művében. Nála a monádok olyan alapvető szubsztanciák, melyek felépítik a Világegyetemet, azonban térbeli kiterjedés nélküliek és anyagtalanok. Minden monád egyedi, elpusztíthatatlan, dinamikus, lélekszerű entitás, melynek tulajdonságai kedvtelése és felfogóképessége függvénye. A monádok nincsenek valódi kapcsolatban egymással, de egy előre meghatározott harmóniában (Prästabilierte Harmonie) Isten mindegyiket tökéletesen összehangolja. Az anyagi világ tárgyai egyszerűen monádok együttes megnyilvánulásai.^[1]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Monad című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.