For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Molosszok.

Molosszok

A molosszok hellén eredetű ókori nép. A hagyomány szerint Thesszáliából a később Épeirosznak nevezett Molossziába vezette őket Akhilleusz fia, Pürrhosz. Ennek fiáról, Molosszosz héroszról kapták nevüket. Később a görögök oresztai néven is ismerték az északkeleti törzseiket, amely név azt jelenti: „hegyiek”. Lakhelyük Oresztisz. Mindkét név a görög orosz (=hegy, orom) kifejezésből ered. Hekataiosz már Felső-Makedónia népeit is molossznak nevezte, akiknek törzsei az oresztai mellett a Tümphé-hegy közelében lakó tümphaioi és azok szomszédai, az elimiótai törzsek.

Az i. e. 12. század körüliek az első említéseik, amikor a dór vándorlás egyik elemeként feltűntek és kiszorították a Píndosz hegység nyugati részéből a maketai törzseket (ennek jelentése szintén „hegyi ember”, és talán a makedónok etnogenezisében részt vevő korai népről van szó). A molosszok olyan keveréknép, akik magukat gyakran hellénnek tartották, de a jelentős illír és trák befolyás miatt maguk a görögök általában nem fogadták el őket helléneknek. Az Illíria, Makedónia, Thesszália és Aitólia általá határolt nagy területen erős királyság alakult ki.

Épeiroszban, Dodona környékén volt területük, északra az ambraciai tengeröböltől. A molosszok később hatalmukba kerítették a dodonai jósdát, és Épeirosz egyik legjelentékenyebb népévé váltak. Hellén származásuk ellenére a barbár népekkel való többszörös keveredésük miatt a többi görög őket is barbárnak tartotta. Uralkodóik komoly hatalomra tettek szert, olyannyira, hogy Épeirosz királyainak nevezték magukat. Fővárosuk Passzaron volt. A peloponnészoszi háború után elfoglalták Ambraciát, s ezt tették országuk székhelyévé. III. Pürrhosz halála után i. e. 192-ben a királyság felbomlott, előbb a makedónok, később a rómaiak foglalták el. Híresek voltak a molossz vadászkutyák.

Források

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Molosszok
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?