Lucfenyő
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Közönséges lucfenyő (Picea abies)
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Fajok | ||||||||||||
|
Kb. 36, lásd a szövegben. | ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lucfenyő témájú kategóriát. |
_-_Lark_Harbour,_Newfoundland_2019-08-18.jpg)
A lucfenyő (Picea) a fenyőfélék (Pinaceae) egy nemzetsége. Kb. 36 örökzöld növény, tűlevelű fafaj tartozik ide.
Származása, elterjedése
[szerkesztés]Az északi mérsékelt égöv hegyvidékein és a tajgában erdőalkotó.
Megjelenése, felépítése
[szerkesztés]Kifejlett példányai 20–60, legfeljebb 95 méter magasak is lehetnek, felismerhetők kúp alakú koronájukról, csavarodó ágaikról. Gyökérzete sekély, szétterülő. Vékony kérge pikkelyes. Ágai örvökben állnak.[1]
Szúrós tűlevelei általában négyélűek, szórtan (egyesével) állnak az ágakon spirális elrendezésben. Minden tű egy-egy levélpárnából (pulvinus) nő ki. A levelek keresztmetszete többféle lehet; a legtöbb fajé rombusz alakú, de lehet háromszögletű és lapos is. A lehullott tűlevelek után visszamaradt levélpárnák az ágat durva tapintásúvá teszik (más nemzetségekben az ágak általában simák).
Lecsüngő tobozai éretten általában lehullanak. Vékony tobozpikkelyei nem hullanak le.[2]
Életmódja, termőhelye
[szerkesztés]Kezdetben nagyon lassan nő — tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra. Ezt a gyors növekedés ideje követi, a 25-30 méter magasságot 30-60 évesen éri el. Az intenzív növekedés 100-120 évig tart. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. Szinte bármilyen talajon megél. Sekély gyökérzete miatt a viharok könnyen kidöntik.
Tobozai már az első évben beérnek.[1] Tűlevelei 4–10 éves korukban hullanak le.
Szaporítása
[szerkesztés]Magról elsősorban az alapfajt szaporítják, de néhány díszváltozat (fajta) így is elég nagy arányban örökíti tulajdonságait. Ilyen elsősorban a Picea pungens kék lombú alakköre, melynek kiválogatott magoncait 'Glauca' gyűjtőnéven forgalmazzák a díszfaiskolák. Színük nem olyan intenzív, mint az oltott fajoké, de formájuk szabályosabb. Majdnem minden országban van néhány olyan anyafa, amely különösen nagy arányban ad kék lombú populációt. Ezeket a faiskolák néha üzleti titokként tartják nyilván, máskor (pl. az USA-ban) magtermő ültetvényt létesítenek belőlük, és magjukat emelt áron forgalmazzák.) Részben örökíti sárgás lombszínét a Picea abies ‘Finedonensis’, és alakját a Picea abies ‘Virgata’; a törpe fajták magjából pedig (ha egyáltalán hoznak magot) elég sok lesz a törpe utód.
Rendszertani felosztása
[szerkesztés]1. szekció Picea
[szerkesztés]Vastag pikkelyű tobozok; a tűlevelek keresztmetszete négyzet vagy téglalap.
1a A tobozok pikkelyei többnyire hegyesek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:
- közönséges lucfenyő (Picea abies) (Európa; fontos erdőalkotó fa, az „eredeti” karácsonyfa)
- kínai szúrós luc (Picea asperata) (Nyugat-Kína, számos változattal)
- koreai luc (Picea koraiensis) (Koreai-félsziget, Északkelet-Kína.
- Koyama-luc[3] (Picea koyamae) (Japán, hegységek).
- Picea meyeri.
1b A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:
- kaukázusi luc (keleti luc, Picea orientalis). Kaukázus, Északkelet-Törökország.
- tajvani luc (Picea morrisonicola). Tajvan (magashegységi).
- Wilson-luc (észak-kínai zöldtobozú luc, Picea wilsonii). Nyugat-Kína
- szibériai luc (Picea obovata). Észak-Skandinávia, Szibéria. Gyakran a P. abies változatának tekintik (hibrideket is alkot vele), de tobozaik különböznek.
- turkesztáni luc (Picea schrenkiana). Közép-Ázsia hegységei.
- himalájai hosszútűs luc (Picea smithiana). Nyugat-Himalája.
- Picea alpestris Európa, Alpok; ritka. Gyakran a P. abies változatának tekintik (hibrideket is alkot vele), de tobozaik különböznek.
1c A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a tűlevelek csúcsa igen hegyes:
- Picea maximowiczii Japán (ritka, hegységekben).
- japán luc (japán tigrisfark-luc, Picea torano, Picea polita). Japán.
- kínai tigrisfark-luc (Picea neoveitchii). Északnyugat-Kína (ritka, veszélyeztetett).
- Picea martinezii Északkelet-Mexikó (nagyon ritka, veszélyeztetett).
- Picea chihuahuana Északnyugat-Mexikó (ritka).
2. szekció Omorika
[szerkesztés]A tobozpikkelyek vastagok, hullámosak, a levelek enyhén vagy erősen lapítottak.
2a A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek lapítottak, aljuk fehér:
- oregoni luc (Picea breweriana). Klamath-hegység, Észak-Amerika; endemikus faj.
- közép-kínai fehér fonákú luc (Picea brachytyla). Délnyugat-Kína.
- Picea farreri Északkelet-Burma, Délnyugat-Kína (hegységek).
- szerb luc (Picea omorika). Szerbia; endemikus faj; fontos kerti fenyő.
2b A tobozpikkelyek többnyire hullámosak; a levelek enyhén lapítottak, aljuk gyakran halványabb:
- kanadai fekete luc (Picea mariana). Észak-Amerika északi része.
- vörös luc (Picea rubens). Észak-Amerika északkeleti része.
- szahalini luc (Picea glehnii). Észak-Japán, Szahalin.
- kétszínű luc (Picea alcoqiana, Picea bicolor) Közép-Japán (hegységek).
- vöröstobozú luc (Picea purpurea). Nyugat-Kína.
- Picea balfouriana Nyugat-Kína.
- licsiangi luc (Picea likiangensis). Délnyugat-Kína.
- Picea spinulosa Kelet-Himalája.
3. szekció Casicta
[szerkesztés]A tobozpikkelyek igen vékonyak, hullámosak:
- szürke luc (Picea glauca). Észak-Amerika északi része.
- sziklás-hegységi szürke luc (Picea engelmannii). Észak-Amerika nyugati hegységei.
- szitka luc (Picea sitchensis). Észak-Amerika csendes-óceáni partvidéke; a legnagyobb faj, 95 méteres magasságával.
- ajáni luc (Picea jezoensis). Északkelet-Ázsia, Kamcsatkától délre Japánig.
- szúrós luc vagy ezüstfenyő (Picea pungens). Észak-Amerika, Sziklás-hegység. Fontos kerti fenyő.
Hibrid fajok
[szerkesztés]- Picea saághyi — Saághy István állította elő a Kámoni arborétumban a szürke luc (Picea glauca) és az ajáni luc (Picea jezoensis) keresztezésével. Kizárólag gyűjteményi jelentősége van.[4]
Képek
[szerkesztés]-
Fehér lucos tajgaerdő Alaszkában -
Kanadai fekete lucos tajgaerdő Alaszkában -
Lucfenyők Új-Mexikóban -
Szerb luc (Picea omorika) a Miskolc Városi Vadasparkban
Érdekesség
[szerkesztés]Nyugat-Svédország hegységeiben rábukkantak közönséges lucfenyők egy klónból álló, 9550 éves kolóniájára, ami ezzel a világ legöregebb élő fakolóniái közé tartozik — gyökereiből újra és újra kihajt, a legidősebb gyökerek kora volt a szénizotópos kormeghatározás szerint 9550 év.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 130. old.
- ↑ Podani, János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, 89. o. (2003. július 22.). ISBN 963 463 632 2
- ↑ Kirándulástervező: Mesterházy Fenyőgyűjtemény
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 153. old.
- ↑ Swedish Spruce Is World's Oldest Tree: Scientific American Podcast
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Spruce című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 100. o. ISBN 978-963-09-6602-3
További információk
[szerkesztés]
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
