For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Lovagi torna.

Lovagi torna

I. Lajos magyar király lovagi öltözete

A lovagi tornák hajdanán hozzátartoztak a középkori ember mindennapjaihoz, s több funkciójuk is volt. A lovagoknak alkalmat adott arra, hogy bizonyítsák rátermettségüket és bajvívásban szerzett tudásukat. A tornák istenítéletként is szolgáltak, amely esetekben a vesztest ítélték el, a győztes pedig szabadon távozhatott. Később, a 12. századra a lovagok közötti küzdelmek az imádott hölgy kegyének megszerzéséért indultak, s a párbaj végén a hölgy „ítélkezett” győztes és vesztes felett.


A lovagi tornák a lovagok számára lehetőséget teremtettek arra, hogy békeidőben is művelhessék a bajvívást, s bizonyítsák effajta tudásukat. A párbajok tétje sok esetben élet vagy halál volt. A küzdelmek kezdetben szabályok nélkül folytak, melynek eredménye hatalmas vérontás lett. Emiatt később írásban rögzített szabályokat fogalmaztak meg, melyek biztosították a kiegyenlített küzdelmet.

A tornák helyszíne a várudvar volt, ahol a lovagi torna az egybegyűltek szórakozását is szolgálta. A klasszikus lovagi párharcok mellett voltak csoportos küzdelmek, illetve bábuval vívott harcok is. A két lovag közötti küzdelem általában lándzsával vagy karddal történt. A vesztes lovag átadta a győztesnek fegyvereit és páncélját. A győztes pedig váltságdíjat kért a legyőzöttért, melynek értéke a legyőzött lovag iránti tiszteletével volt arányban. Királyok és főurak is előszeretettel vettek részt a tornákon, kedvelt időtöltése volt ez I. Károly (Károly Róbert) királynak is.

A tornákon később a lovagok kifüggesztették címerüket és sisakjukat, s így könnyen felismerhetővé és megkülönböztethetővé váltak.

A harcokon kívül azonban a lovagi tornák adtak lehetőséget arra is, hogy az ifjú lovag-jelöltek bemutatkozzanak a király előtt, s egy-egy győztes viadal okán elnyerjék a lovagi címet. A torna kezdetén a herold felsorolta a részt vevő lovagokat, megmagyarázta címereiket, s bemutatta a lelátókon ülő hölgyeket és urakat.

Képek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Tournaments
A Wikimédia Commons tartalmaz Lovagi torna témájú médiaállományokat.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Lovagi torna
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?