For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for London Boys.

London Boys

London Boys
Információk
Alapítva1986
Műfajeurodance
Kiadó
SablonWikidataSegítség

A London Boys egy Németországban alapított angol diszkóduó volt. Az 1980-as évek második felében váltak népszerűvé Európa-szerte, vidám, jó ritmusú felvételeikkel. Különösen első nagylemezük, a The Twelve Commandments of Dance bővelkedett a slágerekben. Róluk készült az Emberrabló lányok című magyar film, amelyet azonban végül nem mutattak be. 1996. január 21-én egy tragikus autóbalesetben életüket vesztették.

Karriertörténet

[szerkesztés]

A kezdetek

[szerkesztés]

Edem és Dennis 1981 óta éltek Hamburgban, ám mégis Londonban ismerkedtek meg. 1986-ban Ralf-René Maué dalszerző és lemezproducer javaslatára társultak London Boys néven. Kettőjük közül Dennis rendelkezett kicsit több szakmai tapasztalattal: korábban tagja volt a Roxy Rollers nevű görkoris csapatnak,[1] amely 1979-ben kislemezt is kiadott I Need A Holiday címmel. Ami a görkoris táncot illeti, abban Edemnek is voltak tapasztalatai, melyeket jól hasznosítottak a London Boys koreográfiáinak megtervezésében.

1986-ban jelent meg a Harlem Desire című maxijuk, szinte egyidőben egy másik, még szintén ismeretlen kettős, a svéd Roxette Neverending Love című felvételével. A Harlem Desire sikeres lett a diszkókban, s nem maradt el a folytatás sem: I’m Gonna Give My Heart; My Love; Dance Dance Dance. Megannyi lendületes ritmusú, jó hangulatú felvétel, melyek új színt hoztak az akkoriban divatos, de kissé egyhangúvá vált italodisco és a Dieter Bohlen nevével fémjelzett, esetenként szentimentális-affektáló német popzene (Modern Talking, C. C. Catch stb.) világába. A London Boys első nagylemeze, az 1988 végén boltokba került The Twelve Commandments of Dance alighanem az évtized egyik legjobb diszkóalbuma: 12 dalt tartalmaz, köztük a korábban megjelent 4 sláger rövidebb albumverzióját, illetve újabb sikerszámokat. Ezek közül a London Nights és a Requiem lett az együttes két legsikeresebb felvétele: mindkettővel bekerültek a brit Top 10-be. Angliában egyébként csak az album megjelenése után lett ismert és népszerű a Harlem Desire, amelyet új változatban dobtak piacra 1989-ben. A nagylemez Németországban és Japánban olyan sikeres lett, hogy rövid időn belül mindkét országban második kiadás jelent meg belőle. A németek a borítóképen változtattak, a japánok a lemez címén: náluk már az első kiadás címe is más volt (Odore, ami a japán nyelvben azt jelenti: Táncolj!), a másodiké pedig a nagy sláger nyomán London Nights lett.

A folytatás

[szerkesztés]

Az 1991-ben megjelent második album, a Sweet Soul Music a címével ellentétben nem a soul, hanem inkább a reggae hatását tükrözi. Az LP egyik dala például az irányzat legendás alakjának, Bob Marley-nek állít emléket. A tempó kicsit visszafogottabb lett a debütáló albumhoz képest, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen az új LP legnagyobb slágerei pont azok a dalok voltak, melyek a korábbi tempót és hangzást idézték: Sweet Soul Music; Freedom; Chapel of Love. A harmadik nagylemeznek (Love 4 Unity, 1993) már nem volt akkora sikere, mint az előző kettőnek. Addigra már Európában is a rap és a techno lett a legsikeresebb zenei irányzat, a London Boys muzsikája divatjamúltként hatott. Az együttes 1995-ben újabb nagylemez (Hallellujah Hits) segítségével próbált meg visszakerülni az élvonalba, ám a vallásos ihletésű popslágerek iránt sem volt túl nagy az érdeklődés.

A baleset

[szerkesztés]

A London Boys további pályafutását szomorú tragédia törte derékba. 1996 januárjában Edem és Dennis DJ barátjukkal, valamint Edem feleségével az osztrák Alpokba utaztak szabadságra. A hegyi szerpentinen egy részeg svájci által vezetett személygépkocsi áttért az ő sávjukba, és a két autó karambolozott. A vétlen jármű mind a négy utasa meghalt. Edem és felesége után egy hároméves kisfiú, Dennis után egy tízéves kislány maradt árván.

A láthatatlan film

[szerkesztés]

A korabeli magyar filmes bulvársajtó az 1980-as évek vége felé szűkszavúan tudósított egy új magyar produkcióról, melyet Szalkai Sándor rendezett. Az Emberrabló lányok című filmben fiatal lányok, akik nem kaptak jegyet a budapesti London Boys koncertre, elrabolják az általuk a duónak hitt két technikus fiút a repülőtérről, hogy énekeljenek nekik. A filmben olyan neves színészek tűnnek fel, mint Haumann Péter, Schütz Ila, Csákányi László, Máthé Erzsi és Tordy Géza. A főszereplők között látható Kalapács József rockzenész és Bíró Ica modell. A filmet azonban hiába várták a nézők, Szalkai halála és jogi problémák miatt nem került a közönség elé, csupán videómegosztó oldalakon érhető el.[2]

Ismertebb lemezeik

[szerkesztés]

Albumok

[szerkesztés]
  • 1988The Twelve Commandments of Dance
  • 1989The Twelve Commandments of Dance (új kiadás, a Helpless helyett a London Nights szerepel rajta)
  • 1991Sweet Soul Music
  • 1991Chapel of Love (Dél-Afrika)
  • 1993Love 4 Unity
  • 1995Hallelujah Hits
  • 2006The Maxi Singles Collection vol. 1 (maxilemezek válogatása CD-n)
  • 2006The Maxi Singles Collection vol. 2 (maxilemezek válogatása CD-n)

Kislemezek, maxilemezek, CD-maxik

[szerkesztés]
  • 1986I’m Gonna Give My Heart (Radio Version) / I'm Gonna Give My Heart (Instrumental) Teldec 6.14631
  • 1986I’m Gonna Give My Heart (Maxi Version) / I'm Gonna Give My Heart (Instrumental) Teldec 6.20607
  • 1986I’m Gonna Give My Heart (Remix) / I'm Gonna Give My Heart (Instrumental) Teldec 6.20680
  • 1987Harlem Desire / Put A Meaning In My Life Teldec 6.14720
  • 1987Harlem Desire (Maxi Version) / Put A Meaning In My Life Teldec 6.20675
  • 1987Dance Dance Dance / Dance Dance Dance (Instrumental) Teldec 6.14865
  • 1987Dance Dance Dance (Maxi Version) / Dance Dance Dance (Instrumental) Teldec 6.20773
  • 1987My Love / My Love (Instrumental) Ultra Phone 6.14972
  • 1987My Love (Maxi Version) / My Love (Instrumental) Ultra Phone 6.20824
  • 1987London Boys Supermix K-tel LBO-1234
  • 1988Requiem / The Midi Dance Ultra Phone 6.15054
  • 1988Requiem Rapper mix (Dennis Fuller)
  • 1988Requiem (Continental Mix) / Requiem (Special UK Mix) Teldec 6.20939, 247 288-0
  • 1988Requiem (Special UK Mix) / My Love / Dance Dance Dance (CD Maxi) Teldec 8.20786 XS, 247 246-2
  • 1988Requiem (Hamburg Mix) / Requiem (Continental Mix) / Requiem (Special UK PWL Mix) / The Midi Dance WEA (Teldec) 24 72880
  • 1988Requiem (Hamburg Mix) / Requiem (Hamburg Edit) / The Midi Dance WEA YZ 345T, 247 244-0
  • 1989Requiem (London Remix) / Requiem (Continental Remix) / The Midi Dance WEA YZ345 (TX)
  • 1989London Nights / London Days (Instrumental) Teldec (WEA) 247 019-7, YZ 393,
  • 1989London Nights (Maxi Version) / London Days (The Instrumental) Teldec (WEA) 247 018-0, 6.70031, YZ 393T
  • 1989London Nights (London Remix) / London Nights (PWL Remix) / London Days (Instrumental) WEA (Teldec) YZ393 TX, 246 824-0
  • 1989London Nights (PWL 12" Remix) / London Nights (PWL 7" Remix) / Instrumental) WEA YZ 393TX SAM
  • 1989London Nights (Single Version) / Requiem (Continental Remix) / London Nights (12" Version) (cd maxi) Teldec 247 017-2, YZ 393 CD
  • 1989Harlem Desire / Talk! Talk! Talk! WEA (Teldec) YZ 415, 246 680-7
  • 1989Harlem Desire (Extended Mix) / Talk! Talk! Talk! WEA (Teldec) YZ 415T, 246 680-0
  • 1989Harlem Desire / Talk! Talk! Talk! / Harlem Desire (Extended Mix) / Kimbaley (My Ma-Mama Say) (CD maxi) Teldec 246 679-2
  • 1989My Love (Remix) / Heartache WEA 246 524-7, YZ 433
  • 1989My Love (Extended Remix) / Heartache / My Love (Remix) WEA YZ 433T, 2292-46523-0
  • 1989Megamix WEA YZ 433TX, 2292-46506-0
  • 1990Chapel of Love (Radio Mix) / Chapel of Love (Instrumental)
  • 1990Chapel of Love (Honeymoon Mix) / Chapel of Love (Monastery Mix) / Chapel of Love (Radio Mix)
  • 1990Chapel of Love (7" Version) / Chapel of Love (Hot Mix #1) / Chapel of Love (Hot Mix #2)
  • 1990Chapel of Love (Hot Mix #1) / Chapel of Love (Hot Mix #2)
  • 1990Chapel of Love / Chapel of Love (Instrumental) / Chapel of Love (Radio Mix)
  • 1990Freedom (Radio Version) / Freedom (Instrumental)
  • 1990Freedom (Radio Version) / Freedom (Eight-O-Eight Mix) / Freedom (Instrumental)
  • 1990Freedom (12" Version)
  • 1991Sweet Soul Music (Radio Version) / Sweet Soul Music (Instrumental)
  • 1991Sweet Soul Music (Radio Mix) / Sweet Soul Music (Soul Kitchen Mix) / Sweet Soul Music (Instrumental)
  • 1991Is This Love? / Is This Love? (Remix)
  • 1991Is This Love? (Come On Jamaica Remix) / Is This Love? (7" Version) / Is This Love? (7" Remix)
  • 1991Tonight! Tonight! / Love Train / High Fidelity
  • 1992Moonraker (Friendship 7 Mercury Mix) / Moonraker (Radio Version) / Moonraker (Instrumental)
  • 1992Moonraker (Deep Affinity Remix) / Moonraker (Tribal Base Mix)
  • 1993Baby Come Back (Please Come Home Mix – Extended Version) / Baby Come Back (Cavallino 12" Remix Rapino Brothers) / Baby Come Back ( Affinity Tranceuro Remix)
  • 1993Baby Come Back (Teryiaky With The Rapino Bros Club Mix) / Baby Come Back (Teryiaky Instrumental) / Baby Come Back (Teryiaki With The Rapino Bros 12" Handbag Mix) / Baby Come Back (Affinity Tranceuro Mix)
  • 1995Gospel Train to London (Extended Club Mix) / Gospel Train to London (Club Remix) / Gospel Train to London (A Capella Version) (The New London Boys néven)
  • 1995Kumbaya (Single Edit) / Kumbaya (Extended Version) / Kumbaya (Instrumental)

(The New London Boys néven)

Slágerlistás helyezések

[szerkesztés]

(Ahol nincs közelebbi adat, ott csak az évet és a helyezést sikerült kinyomoznom.)

  • Harlem Desire

Nagy-Britannia: 1989 szeptemberében. Legmagasabb pozíció: 17. hely

  • My Love

Nagy-Britannia: 1989-ben. Legmagasabb pozíció: 46. hely

  • London Nights

Nagy-Britannia: 1989 júliusában. Legmagasabb pozíció: 2. hely
Németország: 1989-ben. Legmagasabb pozíció: 24. hely
Svájc: 1989. augusztus 20-ától 10. hétig. Legmagasabb pozíció: 9. hely

  • Requiem

Ausztria: 1989. augusztus 1-jétől 14 hétig. Legmagasabb pozíció: 11. hely
Nagy-Britannia: 1989 áprilisában. Legmagasabb pozíció: 4. hely
Németország: 1989-ben. Legmagasabb pozíció: 24. hely

  • Freedom

Svájc: 1991. január 6-ától 1. hétig. Legmagasabb pozíció: 29. hely

  • Sweet Soul Music

Ausztria: 1991. szeptember 1-jétől 11. hétig. Legmagasabb pozíció: 11. hely

  • Baby Come Back

Ausztria: 1993. július 4-étől 5. hétig. Legmagasabb pozíció: 27. hely

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A http://members.dslextreme.com/users/mrv/london_boys/bio.htm weblap szerint a Roxy Rollersnek Edem is tagja volt.
  2. Kiss, Gábor: Bíró Ica: „A lelkesedés átjött, a közönség pedig érezte ezt” (magyar nyelven). Shock!, 2015. május 24. (Hozzáférés: 2020. november 20.)

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
London Boys
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?