Rekdal bebizonyította hogy sikeres edző, Vålerengát vissza vezette a helyére, mint az egyik meghatározó klub a norvég Premier League-ben. 2004-ben a második helyre vezette csapatát, gólkülönbség miatt elvesztették az első helyett a Rosenborg ellen, de 2005-ben sikerült megnyerniük a bajnokságot 21 év után véget vetettek a Rosenborg 13 éves uralkodásának Norvégiában.
Rekdal, 2006. augusztus 21-én lemondott a Vålerenga edzői posztjáról, miután sorozatos rossz eredmények következtek. 2006. november 21-én egykori klubja a Lierse edzőjének nevezték ki. Érkezésekor a klub a táblázat alján helyezkedett el mindössze két ponttal, tizenöt mérkőzés után. A szezon végét sikerült 26 ponttal zárni, így elkerülték a közvetlen kiesést. Az osztályozó rájátszáson három mérkőzést sikerült nyerniük a hat-mérkőzésből és így kiestek a másodosztályba.
2007 májusában aláírt a német Bundesliga 2-ben szereplő 1. FC Kaiserslautern csapatához.Következő év (2008) februárjában kirúgták, miután a 16. helyet foglalták el a ranglistán, három győzelemmel a tizenkilenc mérkőzésből.
2008-ban visszatért Norvégiába a Aalesund csapatához. 2009-ben megnyerték a Norvég kupát a rivális Molde FK ellen 3-2-re tizenegyesekben. 2010-ben Rekdal vezetésével az Aalesund a 4. helyet szerezte meg a norvég első osztályban, a klub történetének legjobb eredményét.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Kjetil Rekdal című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
This browser is not supported by Wikiwand :( Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience. Please download and use one of the following browsers:
Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.
X
Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?
Oh no, there's been an error
Please help us solve this error by emailing us at support@wikiwand.com
Let us know what you've done that caused this error, what browser you're using, and whether you have any special extensions/add-ons installed.
Thank you!