Kis kárókatona
 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg)
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 100 000 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Microcarbo pygmeus (Pallas, 1773) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A kis kárókatona elterjedési területe
költőhely (nyáron)
egész éves
költözési útvonal
telelőhely
szórványos
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kis kárókatona témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Kis kárókatona témájú kategóriát. |
A kis kárókatona (Microcarbo pygmeus) a madarak (Aves) osztályának szulaalakúak (Suliformes) rendjébe, ezen belül a kárókatonafélék (Phalacrocoracidae) családjába tartozó faj.[1][2]
Rendszerezése
[szerkesztés]A fajt Peter Simon Pallas német zoológus írta le 1773-ban, a Pelecanus nembe Pelecanus pygmeus néven.[3] Sorolták a Phalacrocorax nembe Phalacrocorax pygmaeus néven is.[4]
Előfordulása
[szerkesztés]Dél-Európában, Észak-Afrikában, Dél-Ázsiában (Jáváig és Borneóig) honos. A természetes élőhelye mesterséges és természetes édesvizű tavak és tengerpartok. Vonuló faj.[5]
Kárpát-medencei-előfordulása
[szerkesztés]Magyarországon rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon, március-október hónapokban észlelhető, néha áttelelhet[6]
Megjelenése
[szerkesztés]Testhossza 45–55 centiméter, szárnyafesztávolsága 80-90 centiméter, a hím testtömege 650-870 gramm, a tojóé 565-640 gramm.[6] Feje teteje, nyakszirtje, nyakoldalai rozsdás-barnák. Dolmánya és háta szürkés-fekete alapon bársony-fekete tollszegéllyel rajzolt, többi része, a fénytelen fekete evezők és faroktollak kivételével fénylő sötét fekete. A nászruha finom, keskeny, fehér, pehelyszerű ideiglenes tollakkal ékes. A szeme zöld. Testének csupasz helyei, a csőr és láb feketék.
Életmódja
[szerkesztés]Víz alá bukva keresi a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízirovarokat és piócákat is.[6] Halastavaknál károkat okoznak.
Szaporodása
[szerkesztés]Más vízimadarak telepei közelébe, nagy nádasokba, ártéri erdők fáira rakják fészkeiket. 4-6 tojáson 27-30 napig kotlanak. Fiókáik fészeklakók.
 |
Természetvédelmi helyzete
[szerkesztés]Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekvő. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[5] Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ Avibase. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- ↑ a b c Mme.hu. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
Források
[szerkesztés]- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
- Christidis, L., and W. E. Boles. 2008. Systematics and taxonomy of Australian birds. CSIRO Publishing, Collingwood, Victoria, Australia.
- Gill, F., and D. Donsker (eds.). 2010. IOC World Bird Names (Version 2.4). Available at [1] (Accessed 12 May 2010).
- Kennedy, M., R. D. Gray, and H. G. Spencer. 2000. The phylogenetic relationships of the shags and cormorants: can sequence data resolve a disagreement between behavior and morphology? Molecular Phylogenetics and Evolution 17: 345-359.
- Siegel-Causey, D. 1988. Phylogeny of the Phalacrocoracidae. Condor 90: 885-905. Available at [2] (Accessed 13 May 2010).
További információk
[szerkesztés]
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
