Karmos féreglábúak
Evolúciós időszak: 540–0 Ma PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Csoport: Kétoldali szimmetriájú állatok (Bilateria) Törzs: Karmos féreglábúak (Onychophora) Grube, 1853
Osztályok
Őslégcsövesek (Onychophorida) Xenusia – kihalt Hallucigenia – kihalt
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Karmos féreglábúak témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Karmos féreglábúak témájú médiaállományokat és Karmos féreglábúak témájú kategóriát.

A karmos féreglábúak vagy őslégcsövesek (Onychophora) az ősszájúak (Protostomia), azon belül a vedlő állatok (Ecdysozoa) egyik törzse mintegy 120 fajjal. Az első ilyen állatot Costa Rica esőerdejének avarjában találták, és rácsodálkozó felfedezője „lépegető meztelencsigához” hasonlította.^[1]

A legutóbbi időkig egy törzsben szerepeltek a medveállatkákkal (Tardigrada) és a féregatkákkal (Pentastomida). Az újabb kladisztikai kutatások eredményeként a három osztályt három különálló törzsbe sorolják (karmos féreglábúak, medveállatkák, illetve az ízeltlábúakon belül a rákok egy osztálya), bár ezt már a kladisztikus rendszerek kora előtt is gyanították (pl. Urania Állatvilág). Találtak egy kihalt, a karmos féreglábúakhoz anatómiailag rendkívül közel fosszilis fajt a földtörténeti ókorból (devon), egy még korábbi pedig a kambriumban lerakódott Burgess-palából került elő.^[1] Ez azt jelzi, hogy a karmos féreglábúak ősi lények, igazi élő kövületek.

Mintegy 120 fajuk jellemzően a trópusokon, egymástól távol eső területeken él, így:

• a Kongó vidékén,
• Patagóniában,
• a Himalája környékén,
• Közép- és Dél-Amerika trópusain,
• Ausztráliában és
• Új-Zélandon.

Ennek alapján (is) valószínűsíthető, hogy az egykori Pangea őskontinens mohaszőnyegein alakultak ki, de csak ezekben az egymástól elszigetelt foltokon maradtak fenn.

A karmos féreglábúak szárazföldi, hernyószerű állatok, testméretük 15 cm-ig terjed. Testük szelvényessége homonóm (egynemű). A fej 3 vagy 4, a törzs fajra jellemzően 14–44 szelvényből épül fel. A szelvények között olykor másodlagos gyűrűk fejlődnek. A fejükön egy pár gyűrűzött, mozgékony és összehúzható csáp nő. Minden szelvényükön 1 pár féregláb van. A féregláb emlékeztet a soksertéjű gyűrűsférgek (Polychaeta) csonklábára. Jellemzői:

• a törzzsel nem ízület kapcsolja össze, hanem széles talppal ül azon;
• nem ízelt;
• nincs saját izomzata, hanem izmai a törzs izmaiból származnak.

Ugyanilyen féreglábak a medveállatkák és féregatkák végtagjai is, ezért vonták korábban egybe a három csoportot.

Nevüket arról kapták, hogy külsőleg gyűrűzött féreglábuk végén egy pár kemény, horgas, izmokkal mozgatható karmot viselnek. Másik köznyelvi nevük a „bársonyféreg”, ami arra utal, hogy a bőrüket sűrűn borító, változatos méretű dudorok közül a nagyobbakból egy-egy szőrszál nő, ami az állatka tapintását bársonyossá teszi.

Testüket vékony kutikula borítja, amely nemigen véd a kiszáradástól, így a karmosak nedves területeken élnek. Testfaluk háromrétegű bőrizomtömlő, amelynek izomelemei simák (simaizomszövet). Sok faj feltűnő színű, mintázatú: élénkkék, vörös és zöld foltos-csíkos.

Szájuk egy mély előtér, az átrium (atrium) mélyén foglal helyet, és két állkapocsból vagy rágóból áll. Két nyálmirigyük közös vezetéken torkollik a szájüregbe. Az átriumban van a szájszemölcs, amelyből a mirigyek váladékát fecskendezik ki. Maga a nyálka ragacsos, külsőleg tejszerűnek tűnő folyadék, amit olyan mennyiségben termelnek, hogy elérheti a teljes testtömeg egytizedét. A külső emésztéssel elfolyósított tápanyagot az izmos garat szívja fel. Gyomruk hosszú, utóbelük rövid.

Az erősen redukált testüregben az oldott anyagokat a testüregfolyadék szállítja, véredényrendszerük nincs. A testüregfolyadékot mozgató szívük hosszú cső, szelvényenként egy billentyűvel (ostium).

A rovarokhoz hasonlóan légcsőrendszerrel (tracheákkal) lélegeznek. Az elágazó trachearendszer a külső csíralemezből (ektoderma) fejlődött ki; nyílásai a kültakarón vannak. A nyílást belülről kutikula béleli, kitinlemezek, záróbillentyűk borítják el. A gázokat a csőrendszer végágaiban, a legvékonyabb légcsövecskékben cseréli. A primer, szekunder, tercier stb. légcsövek egyre vékonyabbak; a legvastagabbakat a fő légcsöveknek, légcsőtörzseknek nevezzük.

Kiválasztószerveik kétfélék: szelvényenkénti, mezodermális eredetű módosult vesécske és ektodermális eredetű csípőmirigyek. A csípőmirigyek is szelvényszervek, tulajdonképpen a korábban említett szájszemölcs is csípőmirigy. A csípőmirigyhez hasonlóan épülnek fel a nefridiumok (vesécskék). Ezeknek tölcsére, csillós nefridiális csöve és a féregláb alapjánál váladéktartálya van. A tartály kivezető csöve a féreglábnál nyílik.

Idegrendszerük primitív. A fejben található agy három dúcból áll. A leghátsó dúcból két erőteljes idegtörzs fut végig a törzs hosszában, az oldalsó testüregben. A két idegtörzset keresztben idegrostkötegek kötik össze. Gyűrűs csápjuk és egy pár hólyagszemük mellett még bőrérzéksejtjeik is vannak.

Nedves avarban, fakéreg alatt élnek; nappal rejtőzködnek, éjjel vadásznak: kisebb rovarokat, férgeket zsákmányolnak. Leendő áldozataikat hosszú csápjaikban integetve találják meg, majd kettős sugárban ráfecskendezik a nyálmirigyekben termelt, ragacsos anyagot. A ragacs levegőn azonnal megköt, és az áldozat belegabalyodik a módfelett ragadós fonalak szövevényébe. Ez a módszer nemcsak támadni jó, de az őket támadókat is megtorpanthatják vele. A zsákmányra bocsátott emésztőnedv elkezdi lebontani a testet.

Ha futnak, menekülnek, testüket a bőrizomtömlő hullámoztatja, miközben féreglábaikat pakolgatják.

Váltivarúak, az ivari dimorfizmus gyenge. Ivarnyílásuk elhelyezkedése rendszertani bélyeg. Egyes fajok petéi az anyaméhben fejlődnek, mások peterakók — ezeknek tojócsövük van. Posztembrionális fejlődésük közvetlen.

A törzsnek egyetlen ma élő osztálya van, az Onychophorida. Ennek egyetlen ma élő rendje az Euonychophora két családdal, amelyeket az ivarnyílások helyzete különböztet meg egymástól:

Ivarnyílásuk az utolsó előtti lábpár között van. Lábpárjaik száma 22–43. Ismert faj az antillai őslégcsöves (Peripatus juliformis).

Ivarnyílásuk az utolsó előtti lábpár mögött található. Lábpárjaik száma 13–25. Anatómiailag legtöbbet vizsgált faj a fokföldi őslégcsöves.

• Hallucigenia

• Dudich Endre–Loksa Imre: Állatrendszertan
• Urania Állatvilág I. – Alsóbbrendű állatok
• Fazekas György–Szerényi Gábor: Biológia I. – Molekulák, élőlények, életműködések
• A. E. Brehm: Az állatok világa
• Géczy Barnabás: Ősállattan I. – Invertebrata paleontologia