For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Kölcsey család.

Kölcsey család

A (kölcsei) Kölcsey család Szatmár vármegye egyik ősi családja, mely a Szente-Mágócs nemzetségből, és a Kende családdal egy törzsből ered.

A család őse az 1181 előtt élt Kölcse ispán (comes) volt. Ő építette fel a Szamos folyó mellett a Czégényi monostort is, melynek alapítója, s hosszú ideig kegyura is volt.

Története

[szerkesztés]

1428-ban élt Kölcsey György, akit a Kölcsey család alapítójának tekinthetünk. Tőle a család leszármazása szakadatlanul levezethető.

1642-ben Kölcsey Péter és Kölcsey Zsigmond Kölcsén, Csekében, Csécsen, Nagy-Szekeresen és Fülesden fekvő birtokrészükre új, megerősítő királyi adományt nyertek.

A család legnevezetesebb tagja volt Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője

A család több tagja viselt megyei hivatalt;

1654-1656-ban Kölcsey Gáspár, Kölcsey Imre 1695-1703-ban, Kölcsey Ferenc több ízben is: 1709-ben 1710-ben és 1711-1716 között, 1718-ban pedig főszolgabíró, István 1754-ben alszolgabíró, 1790 és 1796 között főszolgabíró volt.

1800-as évek elején Kölcsén voltak közbirtokosok Kölcsey Lajos és György leszármazottai.

1800-as évek elején élt még Kölcsey Péter, és Kölcsey Bálintné is, akinek birtokai voltak Géres, Cseke, Istvándi, Fülesd, és Mikola helységekben, Kölcsey Gáspár és László ugyanekkor Milotán volt birtokos.

1800-as évek elején még Ugocsa megyében volt birtoka Gödényházán Kölcsey Ferenc, Kölcsey István és Kölcsey Pál özvegye.

A család legnevezetesebb tagja volt Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője, országgyűlési követ, született a Közép-Szolnok megyei Sződemeteren, 1790. augusztus 8-án, meghalt: 1838. augusztus 27-én Csekén.

Az 1800-as évek végén élt még a családból Sándor, királyi ítélőtáblai bíró, Ferenc szatmári orvos, Zoltán tunyogi birtokos, János törvényszéki bíró, Béla az Ecsedi-láp lecsapoló társulatnál tisztviselő, Zsigmond bilkei református lelkész, Zsigmond tisztviselő az Orsz.Stat.Hiv.-nál, Dezső, aki pénzügyi fogalmazó volt.

Kölcsey István 1935-től országgyűlési képviselő volt a Nemzeti Egység Pártja színeiben.

Források

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Kölcsey család
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?