A jin és jang (egyszerűsített kínai: 阴阳; hagyományos kínai: 陰陽; pinjin: yīnyáng) szimbóluma a tájcsitu, azaz a tájcsi ábra (nemzetközileg használt írásmód: tai chi tu; egyszerűsített kínai: 太极图; hagyományos kínai: 太極圖; pinjín: tàijítú). A szimbólum kettős, dialektikus koncepciója leírja azokat az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében. Ez a megközelítés a kínai filozófia és a hagyományos kínai orvoslás számos irányzatának az alapkövét is jelenti.

A kínai taoista filozófia ősidők óta ismert alapelven nyugszik, a jin és jang egymáshoz viszonyított dialektikus kölcsönhatásán.

A jin és jang kifejezések írásban először a Ji Csing-ben (más használatban Ji King – Változások Könyve) jelentek meg, körülbelül az időszámításunk előtti 1250. évben. A jin jel egyik megközelítő jelentése „a hegy árnyékos oldala”, míg a jang jel hasonló jelentése „a hegy napos oldala”. Ezek a piktogramok nemcsak egymással ellentétben levő tulajdonságokat és formákat jelölnek, de egyúttal jelképezik az átalakulást egyik végletből a másikba, hasonlóan az évszakok változásához.

Rengeteg elmélet létezik e különleges szimbólum jelentéséről. Egyesek esőcseppet látnak benne, mások ebihalhoz hasonlítják. Valójában a szimbólum a világmindenség egymással ellentétes tulajdonságait mutatja: sötét és világos, nőies és férfias jellegű, lágy és kemény, ívelt és szögletes, stb. Fontos megemlíteni, hogy a divatos nézet szerinti nő és férfi megkülönböztetés nem egyenértékű a jin és jang lényegiségével – itt a nőies és férfias jellegű tulajdonságokon van a hangsúly. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. A világ jelenségeiben meglévő ellentétek egysége a jin és jang. A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin és a jang jellegű erők állandó változásából áll. Normális körülmények között az erők rendezettségre törekednek, kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak.

A természet valójában felfogható egyetlen energiaként, amelynek különböző fázisai fejlődnek ki az élet önmagát teremtő folyamatában. A természet fő energiája az úgynevezett erős jang. A jin energiát a jang szembehelyezkedő, ellenálló közegben végbemenő mozgása hozza létre. Ez a fajta ellenállás a jang aktivitását hivatott támogatni, ennélfogva a jin nem más, mint a jang energia gyenge szakasza, amely előjelváltással gondoskodik önmaga továbbműködéséről.^[1]

Más értelmezések szerint a jin nem a jang energia gyenge szakasza, hanem a jin és a jang két egymást kiegészítő, és egymástól lényegileg teljesen különböző ősprincípium.

A jin és a jang két pólusa nem keverendő össze a keresztény kultúrkör jó és gonosz fogalmaival; ilyen irányú megfeleltetés legfeljebb úgy tehető, hogy a jin és jang egyensúlya a jó, és ezen egyensúly hiánya a rossz.

A taoista szimbolikában a jin és jang ábrázolása két színnel történik. Alul a jin kék színű, megfelel a víz jellegének, amely lent foglal helyet; felül a jang vörös, megfelel a tűz jellegének, amely felfelé tör. Az általánosan ismert fekete-fehér ábrázolás egyszerűsített rajz, a korabeli nyomtatásban használatos színeken alapul – a feketén és az alapszínen – de a fekete mellett a jin oldal változatos színekben is előfordulhat, az alapszín vagy a papír színe szerint. Mindenképpen fontos tudni azonban, hogy a jinre és a jangra nem lehet azt mondani, hogy fekete-fehér, vagy üres és teli, illetve semmi és valami – nem a létezőt és a nem létezőt képviselik, hanem az ellentétes jellegű tulajdonságokat, melyek egymásból alakulnak ki, és kiegészítik egymást.^[2] A jin és jang párost szokták ábrázolni sárkányokként (habár ezt kevésszer látjuk), vagy halakként (ahogyan egymás körül úsznak).

Minden tájcsitu három részből áll: jang (a világos oldal), jin (a sötét oldal) és az egységüket megjelenítő kör. Mindkét oldalban található egy-egy kis kör, melyek elnevezése: „jin a jang-ban”, illetve „jang a jin-ben”. Ezen belül, ha a kis köröket felnagyítanánk, mindkettőben egy-egy újabb tájcsitu-t találnánk, mivel a kis körökből újabb „tajcsi” fejlődik ki. A tájcsitu jelében kifejeződik egy nagyon fontos elv, amely szerint „amikor a jang telítődik, a jin növekszik, és amikor a jin telítődik, akkor a jang indul az útjára”. A világegyetemben lezajló folyamatok kivétel nélkül ezt az elvet követik. Minél gyorsabban alakul ki a jin és jang áramlása, annál gyorsabban vonul vissza. Ezt fejezi ki a középen fehér kört tartalmazó ábrázolás.^[1]

Az Unicode karakter-kódtábla önálló elemként tartalmazza a Jin-jang szimbólumot, bár nem az alapvető pozíciójában, hanem oldalirányban: U+262F (☯).

• Kínai filozófia
• Taoizmus

A Wikimédia Commons tartalmaz Jin-jang témájú médiaállományokat.