For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Influenszer.

Influenszer

PewDiePie az egyik legtöbb feliratkozóval rendelkező youtuber influenszer

Az influenszer vagy influencer[1] (eredete az angol influence ige „hatással van, rábír, befolyásol” → ebből képzett influencer melléknévi igenév „befolyásoló, rábíró”) szót leginkább a közösségi médiában hírnevet szerzett tartalomalkotókra használják, akik népszerűségüknek köszönhetően befolyásolni képesek a követőiket akár véleményformálás, akár fogyasztói viselkedés tekintetében.[2]

Jellemzői

[szerkesztés]

Bár véleményvezérek korábban is léteztek (például sportolók, színészek, közszereplők), a közösségi média, azon belül is olyan platformok, mint a Facebook, YouTube, Twitter, Instagram, Twitch vagy a TikTok megjelenése és rohamos bővülése lehetőséget teremtett egy újfajta kommunikációra alkotó és tartalomfogyasztó között. A hagyományos marketingstratégiák kiegészültek az úgynevezett influencer marketinggel, ahol cégek szponzorálnak egy-egy tartalomalkotót, ezzel a célközönséghez juttatva el az üzenetüket.[2] Például az ezredfordulós, illetve Z generációhoz tartozó YouTube-felhasználók 70%-a szerint a youtuberek befolyással vannak a popkultúrára, 60% pedig szívesebben alapozza vásárlási döntéseit a kedvenc youtuberei véleményére, mint tévé- vagy mozisztárokéra.[3] A követők általában megbíznak az influenszer véleményében, megbízható forrásnak tartják, ami kutatások szerint annak köszönhető, hogy a hagyományos sztárokkal ellentétben az influenszerek „átlagosnak”, megközelíthetőnek, hitelesnek mutatják magukat, közelebb állónak az őket követő egyénhez, így véleményükben jobban megbíznak a követők.[4] Az influenszereket politikai kampányokhoz is felhasználhatják.[5]

Az influenszerek közé tartozhatnak szakemberek, tudósok is, akik ezen platformok segítségével is közvetíthetnek tudást, tapasztalatot, véleményt.[2][6]

A Forbes 2017-ben olyan influenszereket nevezett meg kiemelkedőként, mint a divatblogger Chiara Ferragni, akinek saját cipőmárkája is van már; a What’s Up Moms, akik hét számjegyű szerződéseket kötnek vállalatokkal; vagy Grumpy Cat, a leghíresebb internetes mémmé vált macska.[7]

Típusaik

[szerkesztés]

Az internethírességeket, influenszereket a következő kategóriákba lehet sorolni elérés szerint: nano-, mikro-, makro-, megainfluenszer és celeb.[8] A nanoinfluenszereknek (az Instagram platformját figyelembe véve) 5000 alatti a követőszámuk, a mikroinfluenszerek 5000 és 100 000 között mozognak, a makroinfluenszereknek 100 000 és 500 000 közötti a követőszámuk, a megainfluenszereknek akár ötmillió is lehet, celebnek pedig az ötmillió feletti követőszámmal rendelkezők számítanak.[9]

A fő profilként használt platform szerint az influenszerek lehetnek: bloggerek, vloggerek (videóbloggerek; azon belül youtuberek), instagrammerek.[10] Ugyanakkor léteznek Twitter-influenszerek[11] és TikTok-influenszerek is.[12]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Mindkét helyesírási változat elfogadható: influencer, influenszer. e-nyelv.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  2. a b c Influencer. H-Well Kft. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  3. Network, Under 30: Why YouTube Stars Influence Millennials More Than Traditional Celebrities. Forbes . (Hozzáférés: 2019. március 29.)
  4. Schouten, Alexander P. (2020). „Celebrity vs. Influencer endorsements in advertising: the role of identification, credibility, and Product-Endorser fit”. International Journal of Advertising 0 (2), 258–281. o. DOI:10.1080/02650487.2019.1634898. ISSN 0265-0487.  
  5. Inside the Biden campaign’s surprising influencer strategy. Vox. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  6. The Influencer Scientists Debunking Online Misinformation. Wired. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  7. Forbes Top Influencers: Meet The 30 Social Media Stars Of Fashion, Parenting And Pets (Yes, Pets). Forbes, 2017. szeptember 26. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  8. Social Media Influencers: Mega, Macro, Micro or Nano (angol nyelven). CMSWire.com . (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  9. The 2020 Influencer Marketing Playbook. Linqia, Inc., 8. o. (2019) 
  10. Instagrammer vs. Blogger vs. YouTuber. KWSM Digital. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  11. 5 Ways to Get Noticed by Influencers on Twitter. Content Marketing Institute. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  12. The Ultimate TikTok Influencer Marketing Guide. Influencer Marketing Hub. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)

További információk

[szerkesztés]
  • Forbes: Top Influencers
  • Soltész Kálmán: Adj esélyt magadnak! ...hogy a pénz téged is megtaláljon. Networkereknek, influencereknek; szerzői, Pécs, 2019
  • Nagy Róbert: Influencer videók készítése netre; BBS-Info, Bp., 2020
  • Guld Ádám: Sztárok, celebek, influencerek. A médiában megszerezhető ismertség és hírnév természete; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Cluj-Napoca, 2021 (Letöltés)
  • Dezső Bence: Sikeres kudarcaim. Így lettem influenszer; Tea, Budapest, 2021 (Élettörténetek sorozat)
  • Klausz Melinda–Sáringer Viktória: Újgenerációs közösségi média felületek és kommunikáció. Instagram, TikTok, Twitch, influencerek, BeReal, Poparazzi, Clubhouse – tovább is van, mondjuk még?; kozossegi-media.com–Klausz Social Group Kft., Veszprém, 2022
  • Rhédey S. István: Influencer leszek! Kezdőtől az 50K-ig: az influencerré válás legfontosabb lépései. Instagram, Youtube, TikTok; Sys-Komm Mo. Kft., Bp., 2022
  • Radnai Péter: A magyar televíziózás legendái. Interjúk az első influenszerekkel; Athenaeum, Bp., 2022
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Influenszer
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?